Ugyanakkor bemutatott filmek, ugyanazzal a sztorival – 3. rész

Hollywood egyszerűen nem tud leszokni róla, hogy időben egymáshoz nagyon közel mutassanak be nagyon hasonló produkciókat (ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelenleg Guillermo del Toro és a Disney is dolgozik a maga Pinokkió verzióján), szóval íme újabb öt filmes ikertorony!

Támadás a Fehér Ház ellen kontra Az elnök végveszélyben

Antoine Fuqua rendezését Gerard Butlerrel, Morgan Freemannel és Aaron Eckharttal a főszerepben, illetve Roland Emmerich Channing Tatum és Jamie Foxx nevével fémjelzett Az elnök végveszélybenjét 2013-ban három hónapos különbséggel mutatták be. Mindkét akciófilm arról szól, hogy egy, a Fehér Házat ért támadást követően egy titkosügynök magával az amerikai elnökkel küzd vállt vállnak vetve az ellenséges terroristák ellen, és mindkét opust zabálták a népek. A Támadás a Fehér Ház ellen világszerte 170 millió dollárt, a másik alkotás 205 milliót kaszált, de mivel az utóbbi több mint kétszer akkora költségvetésből készült, ráadásul a Gerard Butler-féle opus két folytatást is kapott (Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma, 2016, Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása, 2019), ő a virtuális párviadal egyértelmű győztese.

Forrás: Pro Video és InterCom

 

Rob Roy kontra A rettenthetetlen

Hiába a menő kardpárbaj és a még az Elrabolva klónok sorozatgyártása előtt álló fiatal Liam Neeson sármja, a hat héttel később, azaz 1995 májusában bemutatott A rettenthetetlen egyenesen elsöpörte a szintén egy skót népi hős diadalát ábrázoló Rob Royt. Nemcsak a bevételek kiáltó különbségéről van szó (A rettenthetetlen 213 milliója áll szemben a Rob Roy szerény 31 és félmillió dollárjával), hanem a Mel Gibson-féle alkotás öt Oscar-díjáról is (legjobb film, legjobb rendező, legjobb operatőr, legjobb hangvágás, legjobb smink), amivel így örökre beírta magát a filmtörténelembe, miközben a Rob Royra ma már a kutya sem emlékszik.

Forrás: InterCom

 

Tombstone – A halott város kontra Wyatt Earp

Clint Eastwood 1992-es Nincs bocsánat című alkotása annak idején elhozta a westernfilmek reneszánszát. Így a vadnyugati hős, Wyatt Earp történetét és a nagy tűzpárbajt az O.K. Corralnál 1993 decemberében, illetve 1994 júniusában két western is feldolgozta, egyaránt nagy nevekkel a főbb szerepekben (Kurt Russell és Val Kilmer kontra Kevin Costner és Dennis Quaid). A közönség igényeit a korábban érkező, akciódúsabb Tombstone elégítette ki jobban – a Wyatt Earpöt több mint háromórás játékidejével sokan túl lassúnak és merengősnek találták. Ez meglátszott a bevételi eredményeken is: az amúgy is olcsóbb Tombstone 56 és félmillió dollárt keresett az amerikai mozikban, míg a Wyatt Earp a maga kis 25 milliójával a büdzséje felét sem hozta vissza.

Forrás: InterCom

 

Dante pokla kontra Tűzhányó

A kilencvenes években nagy keletje volt a katasztrófafilmeknek, így nem csoda, hogy minden stúdió akart egy szeletet a tortából. A Universal Picturesnek és a 20th Century Foxnak azonban sajnos sikerült ugyanakkor pont ugyanarra gondolnia, így tűzhányós filmjeik között csupán annyi a különbség, hogy a Dante pokla vulkánja egy Dante's Peak nevű csendes vidéki városkában, a Tűzhányóé pedig Los Angelesben tör ki. A két film premierje között alig több mint két hónap telt el, így a korábban, 1997 februárjában bemutatott Dante pokla sikerrel szívta el a Tűzhányó nézőit, kétszer annyi nyereséget termelve a stúdiónak.

Forrás: UIP-Duna Film és InterCom

 

De ez így sem nevezhető igazi sikersztorinak, hiszen egy 116 millió dolláros költségvetésből készült látványfilmtől minden bizonnyal többet vártak a készítők. A Pierce Brosnan és Linda Hamilton nevével fémjelzett produkció ráadásul később sem lett a nézők kedvence: mindössze 5,9 ponton áll az IMDb-n, 80 ezer felhasználó szavazata alapján. Ehhez hasonlóan alakult az évek során a Tommy Lee Jones/Anne Heche-féle Tűzhányó pontszáma is: 10-ből szerény 5,5 (71 ezer szavazat alapján).

Veszedelmes viszonyok kontra Valmont

Élvonalbeli, Oscar-díjas filmrendező, híres és/vagy feltörekvő fiatal sztárok, csodálatos kosztümök és díszletek, egy kiváló regény remekül megvalósított adaptációja csábításról és gonoszságról, romlottságról és erényről, sorsról és végzetről – nem, nem a Veszedelmes viszonyokról beszélünk, hanem a Valmont-ról, amiről valószínűleg a Veszedelmes viszonyokat ismerők töredéke hallott, pedig nem kisebb név rendezte, mint Milos Forman, olyan színészekkel a főbb szerepekben, mint Colin Firth, Annette Bening, Meg Tilly, Fairuza Balk, Henry Thomas (az E.T.-ből!) vagy Jefrrey Jones.

Forrás: InterCom és FF Film & Music

 

Az 1988 decemberében (széles körben csak 1989 februárjában) bemutatott Veszedelmes viszonyok után 9–11 hónappal érkező Valmont-nak tényleg csak annyi a hibája, hogy rosszkor volt rossz helyen, hiszen remek alkotásról van szó (amibe a rendezője, a másik művet jegyző Stephen Frearstől eltérően, igen eredeti módon még egy kis humort is csempészett). Choderlos de Laclos levélregényének adaptációja viszont ilyen szűk határidőn belül még egyszer szinte senkit sem érdekelt, így az Oscar-eső is a Glenn Close/John Malkovich páros nevével fémjelzett verzióra hullott, és a jegybevételek is őket igazolták: a Valmont szabad szemmel alig látható 1,13 millió dollárt volt csak képes gyűjteni. A szívünk szakad meg érte!


(via The Wrap)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu