Új forgatási fotók szivárogtak ki az Indiana Jones 5-ről

Mads Mikkelsen és egy esküvői dekorációval feldíszített autó is feltűnik a Szicíliában lencsevégre kapott fényképeken.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk itt a PORT.hu hasábjain, júniusban Harrison Ford olyan súlyos vállsérülést szenvedett az Indiana Jones 5 forgatásán, miközben épp egy harci jelenetet próbált, hogy három hónapos kényszerpihenőt kellett beiktatnia. Most viszont úgy tűnik, ismét munkába állt, mert a Daily Mail beszámolója szerint a produkció az Egyesült Királyságból átköltözött Olaszországba, azon belül is Szicíliába. Itt kapták ugyanis lencsevégre a 79 éves sztárt a film másik főszereplőjével, Mads Mikkelsennel együtt.

Azt egyelőre nem tudni, pontosan milyen jelenetek forognak épp, és a történetből sem derült ki sajnos semmi konkrétum. Ezen a fotón mindenesetre Harrison Ford nagyon mókás képet vág:

Ez pedig itt állítólag az az esküvői dekorációval feldíszített autó, amibe Indy bepattant, és elszelelt az üldözői elől. De vajon kinek a lagzijáról van itt szó? És ki üldözi kocsival a nyugdíjas korú régészprofesszort? 

Azt viszont már a korábban kiszivárgott forgatási képek óta lehet tudni, hogy ezúttal is a gaz nácik lesznek a főkolomposok a történetben. És az is betonbiztos, hogy a sorban ötödik Indy-filmet már nem a franchise atyja, Steven Spielberg rendezi, hanem James Mangold. A premierdátumot 2022. július 29-re tűzték ki, és a pletykák szerint idén már nem várható előzetes az új Indiana Jones-kalandhoz, majd csak jövőre. (via Movieweb)