Újabb fergeteges oktatóvideóban térnek vissza a Valami Amerika filmek sztárjai

Bala, a maffiavezér és társai a „Ne parázz, sokkolj!” – Újraélesztés defibrillátorral című OMSZ kisfilmben ezúttal túszként tartják fogva Győrfi Pált, de természetesen csakis a nemes cél érdekében.

Így indul az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) legújabb, „Ne parázz, sokkolj!” című szórakoztató edukációs videója, amit az újraélesztés közelgő világnapja (október 16.) alkalmából hoztak nyilvánosságra, és ami a nyilvánosan elérhető defibrillátorok használatáról szól – a Valami Amerika filmek sztárjai mellett a közel olyan népszerű mentőszóvivő, Győrfi Pál főszereplésével.

A társadalmi célú reklámban Győrfi elrablójaként feltűnik Bala, a Balaton, legalábbis a fél Balaton ura (Csuja Imre), két segítője, az immár rövid hajú Mónika (Faragó András) és Viktor (Thuróczy Szabolcs), majd befut – magával az életmentő készülékkel – Ákos (Szabó Győző) és Timi (Oroszlán Szonja), hogy végül a „zseniális” nyomozó, Brandó (Scherer Péter) is megérkezzen.

Magyarországon a hirtelen szívhalál a vezető halálokok közé tartozik, ráadásul az ilyen esetek többsége közterületen következik be. Országszerte mintegy 1500 defibrillátor érhető el nyilvános helyen, használatukkal pedig 6 százalékról akár 74 százalékra növelhetjük a sikeres újraélesztés esélyét, ha időben merünk és tudunk cselekedni. Erre azonban egyelőre jó, ha tízből hárman vállalkoznánk. Ezen a hozzáálláson szeretnének változtatni a vicces kisfilm segítségével a mentősök.

„Kisfilmünk célja elérni, hogy bátran cselekedjünk. A mentők kiérkezéséig merjük használni a nyilvános helyeken (...) kihelyezett defibrillátorokat, hiszen ezek az eszközök az átlagember számára is könnyen kezelhetők. Egy gépi hang végig egyértelmű utasításokat ad,

egyszerűen nem lehet elrontani. Ha Baláéknak sikerült, bármelyikünknek menni fog,

ez a kampányunk legfontosabb üzenete” – mondta Czakler Éva mentőorvos, az OMSZA alelnöke. A „Ne parázz, sokkolj!” egyébként már a harmadik darabja az OMSZA rendkívül népszerű (összesen több mint 5 milliós nézettségű) Bala sorozatának. A korábbi két YouTube videó itt és itt tekinthető meg.

És itt a werkfilm is a kisfilmhez:


(via ArvaliCom)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu