Ünnepeld a Valentin-napot szerelmes vámpírokkal!

90 éve mutatták be Lugosi Béla Drakuláját. Ennek örömére összeszedtünk 9 olyan vámpírfilmet, ahol a perzselő érzelmek is legalább olyan fontos elemei a történetnek, mint a kereszt, a fakaró és a szenteltvíz.

90 évvel ezelőtt, 1931. február 14-én mutatták be az Egyesült Államok mozijaiban (a pár nappal korábban Asheville-ben és New Yorkban rendezett elővetítés után) a világ legismertebb vámpírfilmjét, a magyarországi születésű Lugosi Béla hollywoodi pályafutásának koronagyémántját, a Drakulát. A Universal stúdió jó érzékkel Valentin-napra tette a premiert, hiszen párban már a múlt században is jobb volt borzongani, mint egyedül, nem utolsó sorban pedig amiatt, mert a vámpírlét valahol mindig is a halhatatlan szerelemről, a síron túli ragaszkodásról, az ölés és az ölelés örök összefonódásáról szólt. Nem véletlenül, hiszen a vámpírfilmek műfaji toposzait maga Bram Stoker, a gótikus horror atyja, a Dracula című regény írója fektette le.

Helen Chandler és Lugosi Béla az 1931-es Drakulában (fotó: Bettmann / Getty Images)

 

A 90 éves jubileumát ünneplő Drakula, és a rendszerváltás óta a Halloweennel együtt idehaza is előszeretettel megünnepelt Valentin-nap alkalmából összeszedtünk 9 olyan vámpírfilmet, amiben a vérszívás és a fakarók mellett azért a szerelemnek is igen fontos szerep jutott.

 

1. Nosferatu (1922)

Bár Friedrich Wilhelm Murnau fekete-fehér némafilmjéről igazság szerint jövőre, a 100. évfordulón kellene megemlékezni itt a Port.hu hasábjain, de nem hiányozhat egyetlen vámpírfilmeket lajstromozó listáról sem, hiszen ez a német expresszionizmus egyik gyöngyszeme, ami ráadásul Lugosi Drakulájánál sokkal hamarabb lefektette a vámpírfilmes zsáner máig zsinórmértékként használt alapjait. Eredetileg ez is a kultikus Bram Stoker-regény adaptációja lett volna, ám az örökösök megtorpedózták Murnau filmtervét, még úgy is, hogy ebben a verzióban az erdélyi Drakulából Orlok gróf lett, aki Mina Harker helyett Ellen Hutterbe szeret bele halálosan. Az asszony azonban a szépségével és tiszta lelkével úgy megbabonázza, hogy a felkelő nap sugarai porrá hamvasztják a szerelmes, de óvatlan élőholtat (ettől kezdve pedig a napfény is ugyanolyan vámpírpusztító eszköz lesz a filmekben, mint a szenteltvíz, a fokhagyma és a fakaró).

 

2. Drakula (1931)

Forrás: Örökmozgó

 

A horrorfilm műfajának ez a korai klasszikusa nem is Bram Stoker ismert regényén, hanem annak színpadi változatán alapul. Tod Browning rendezőnek Murnauékkal ellentétben már nem kellett Orloknak átkeresztelni a Mina Harkerre szemet vető erdélyi grófot. A film sikere számtalan folytatást szült, és világsztárrá tette a vérszívó erdélyi grófot alakító Lugosi Bélát. De nemcsak ő alkotott maradandót, hanem a német némafilm egyik legjobb operatőre, Karl Freund is, a sejtelmesen ködös képeivel.

 

3. Vámpírok bálja (1967)

Forrás: Örökmozgó

 

Roman Polanski kosztümös horrorparódiájában a vámpírölő professzor csetlő-botló segédje, Alfred (Roman Polanski) keveredik humorosan hátborzongató kalandokba a vérszívók országában. A fedetlen keblek látványában és egyéb erotikus elemekben (melyek máig minden vámpírfilm elengedhetetlen kellékei!) bővelkedő alkotás szerelmi szála a gyöngyvásznon innen és túl is jól működött: Polanski nemcsak a filmben habarodott bele a Sharon Tate által megformált, gyönyörű vámpírnőbe, hanem a való életben is. 1968-ban össze is házasodtak, de sajnos nem lehetett hosszú a boldogságuk, mivel a színésznőt 1969-ben brutális kegyetlenséggel meggyilkolta a Manson banda három tagja.

 

4. Az éhség (1983)

Forrás: Port.hu

 

Tony Scott  vámpírfilmje egy szép történet a végtelen szenvedélyről, és az árról, amit fizetni kell érte – olyan sztárokkal, mint Catherine Deneuve, Susan Sarandon és David Bowie. Miriam, a szőke szépség (Deneuve) egy gyönyörű, többszáz éves egyiptomi vámpír. Szeretőjével, az ugyancsak vámpír Johnnal (Bowie) New York éjszakai klubjaiban vadásznak zsákmányra. Bár Miriamnak megadatott, hogy hosszú élettel ajándékozza meg a szeretőit, halhatatlanná mégsem tudja tenni őket. Egy napon John különös változást tapasztal magán, az öregedés jegyei mutatkoznak rajta. Amikor a folyamat felgyorsul, Miriam elcsábítja Dr. Sarah Robertst (Susan Sarandon), aki orvosként a korai öregedés ellenszerét kutatja.

 

5. Alkonytájt (1987)

A kétszeres Oscar-díjas Kathryn Bigelow legelső rendezéseinek egyikében gótikus horrorregények világából a poros, vidéki Amerikába helyezte át a vámpírokat, az ártatlan romantikát pedig vad szenvedélyre cserélte. Caleb (Adrian Pasdar), a jóképű farmerfiú egy éjszaka megismerkedik a rejtélyes és ellenállhatatlanul szép Mae-vel (Jenny Wright), a vámpírlánnyal, aki, mielőtt beállna a hajnal, csókjával és harapásával megbélyegzi a fiút. Caleb szíve innentől kezdve csak az éjszakáért és a lányért dobog. Igen ám, de Mae nincs egyedül: egy kegyetlen vámpírbanda tagja ő, melyet a szenvtelen Jesse Hooker (Lance Henriksen) és halálosztó asszonya, Diamondback (Jenette Goldstein) vezet. De nem csak ők, hanem a vérszívó horda legveszélyesebb tagja, a sportból gyilkoló Severen (Bill Paxton) is szívesen látná holtan Calebet, aki maga is emberi vérre áhítozik, és egyre nehezebben tud ellenállni a kísértésnek. Egyedül csak Mae állhat a vérengzés útjába.

 

6. Drakula (1992)

Forrás: InterCom

 

A Nosferatu és az 1931-es Drakula után rendezők százai szőtték tovább a gonosz erdélyi vérivó gróf meséjét. Francis Ford Coppola viszont visszanyúlt az eredeti, Bram Stoker-regényhez: az ő története 1897-ben játszódik, a szereplők hosszú leveleket és naplóbejegyzéseket írnak, mindent áthat a komor viktoriánus hangulat. A Gary Oldman által életre keltett Drakula itt már nemcsak a véreskezű havasalföldi vajda, a mindenkit karóba húzó Vlad Tepes, hanem Európát a török hordától védelmező, fényes páncélú kereszteslovag, aki a felesége halála után elfordul Istentől, és az Ördöggel köt szövetséget. Ám a sírjából éjjelente előbújó vámpírt emésztő vágy gyötri elhunyt hitvese után, így amikor a kastélyba vetődő Jonathan Harker (Keanu Reeves) medáljában meglátja egy lány arcképét, aki kísértetiesen hasonlít egykori asszonyára, útra kel, hogy megkeresse Londonban Mina Harkert (Winona Ryder). A perzselő szerelmi tűz fűtötte pokoli teremtmény ellen mindenki tehetetlen, talán csak egyedül Van Helsing professzornak (Sir Anthony Hopkins) van esélye legyőzni...

 

7. Harapós nő (1992)

Furcsa vagy sem, még az Oscar és az Amerikába jöttem rendezője, John Landis is felült a '90-es években a robogó vámpírexpresszre, és leforgatta minden idők egyik legfurcsább és legviccesebb vérszívós gengszterfilmjét. Marie-nak, a vámpírnőnek (Anne Parillaud) két szenvedélye van: a szex és a vér. De lelkiismerete is van, ezért is hozza meg azt a döntést, hogy vérszívói tevékenységét kizárólag a pittsburghi gengsztereken gyakorolja. A baj csak az, hogy abban az esetben, ha áldozatait valamilyen okból nem sikerül teljesen ártalmatlanná tenni, vámpírokká válnak. Marie éppen Sal Macelli, a veszélyes bűnöző vérét szívja, amikor találkozik a gengsztert üldöző rendőrrel (Anthony LaPaglia). Így nem csoda, ha a munkáját félbehagyja, aminek következtében Macelli a hullaházban magához tér, és rögvest nekilát, hogy megszervezze a vámpíralvilágot... A gengszterekre vadászó rendőr és a szintén gengszterekre vadászó vámpírnő végül nemcsak a nyomozásban, de a hálószobában is megtalálja a közös nevezőt.

 

8. Underworld (2003)

Forrás: SPI

 

A mára önálló vámpíros-vérfarkasos franchise-zá növő, legelső Underworldben a budapesti Ferenciek terén az Klotild-ikerpaloták egyikében gubbasztó, igéző szépségű vámpír, Selene (Kate Beckinsale) végzetes hibát követ el: beleszeret ősi ellenségei egyikébe, egy farkasemberbe! A harcos vámpírlány ugyanis egy szövevényes nyomozás során mindenhová követi a vérfarkas Michaelt (Scott Speedman), s közben azon kapja magát, hogy eddig soha nem tapasztalt kötődést érez a férfi iránt. Ahogy Selene minden követ megmozgat ebben a XX. századi Rómeó és Júlia-történetben, hogy megmentse Michaelt és felderítse a titkos összeesküvést, a vámpírlány olyan titok nyomára bukkan, amelynek félelmetes következményei vannak mindkét árnyékban rejtőző rémcsalád számára.

 

9. Alkonyat (2008)

Forrás: SPI

 

Hogy repül az idő: a lesajnált Harry Potter-rajongó fanfiction-író Stephanie Meyer első Alkonyat-regénye 2005-ben jelent meg, több millió példányban kelt el, és azóta már számos folytatás követte, nyomtatott és mozgóképes formában egyaránt. No, de mi miatt lett ennyire népszerű a több száz éves, de tizennyolcnak kinéző, örökös középiskolába járásra kárhoztatott vámpírfiú (Robert Pattinson), és a különc tinilány (Kristen Stewart) szerelméről szóló történet (ami később szerelmi háromszöggé bővül egy kockahasú farkasemberrel)? Pont amiatt, amiért 1987-ben is kultfilmmé válhatott Joel Scumacher Elveszett fiúkja: az önmagukat kereső tinédzsereknek nagyon imponáló, ha az örök élet elviselhetetlenségétől búskomor vámpír egy hozzájuk hasonló tini, és nem egy olyan ráncos fizimiskájú, ódon erdélyi kastélyában bort kortyolgató, vén trotty, mint amilyen Lugosi Béla, Christopher Lee vagy Gary Oldman voltak a régi (de a saját jogukon persze azért máig kultikus) Drakula-filmekben. Divat szidni az Alkonyat-filmeket, de azt azért nem szabad elvitatni tőlük, hogy mindvégig jó arányban vegyítették a romantikát, a humort, és a vérszívók éjszakai portyáival megbolondított akciójeleneteket, végső soron hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a vámpírok a XXI. században se kopjanak ki a divatból, és újabb generációk fedezzék fel maguknak Bram Stoker halhatatlan gótikus horrorját.