Utálja a szuperhősfilmeket az Oscar-díjas Saul fia rendezője

Nemes Jeles László a brit Guardiannek adott interjút, amelyben saját filmjei mellett sok minden másról is elmondja elég sarkos véleményét.

A neves lapban megjelent interjú előtt a világhírű magyar alkotó egy meg nem nevezett szuperhősfilmet nézett (valószínűleg mind tudjuk, melyiket), ami úgy kiakasztotta, hogy beszámolt az élményről az újság munkatársának. Nemes Jeles nézhetetlennek, hamisnak és unalmasnak találta az alkotást, ami infantilizálja a nézőket, és olyan idealizált emberekkel van tele, akik inkább viselkednek gépekként, mint emberi lényekként.

„A mozi ma létrehozott egy olyan filmnyelvet, ami sosem volt szegényebb. (…) A szuperhősfilmek elveszik a misztikumot, mert minden egyértelmű bennük.

De valójában nem ilyen a világgal való kapcsolatunk. Szóval hamis illúziót adnak a lehetőségeinkről. (…) És ha olyan filmeket alkotunk, amelyekben minden egyértelmű, akkor kikerüljük az élet nagy kérdéseinek firtatását, így végeredményben popcornevő gépeket gyártunk” – mondta a rendező.

Napszállta. Forrás: Mozinet

 

Nemes Jeles arra is talált magyarázatot, miért volt új filmje, a Napszállta kevésbé sikeres, mint a Saul fia – és ez is összefügg a fentiekkel. „A Napszállta a világ érzékeléséről szól. Olyan, mint egy útvesztő. A nézőnek pedig ezt a zűrzavart el kell fogadnia a folyamat részeként – de az emberek nem szeretik az ilyesmit! Rá kellett jönnöm, hogy ez frusztrálja őket. Pedig épp ez lenne a kihívás, hogy a világot a saját szemünkkel lássuk, ne egy isteni megfigyelő közvetítésével. Így leszünk többek popcornevő gépeknél, ha az egyéni tapasztalataink segítségével tesszük személyessé, érvényessé és jelentést hordozóvá a filmet” – szögezte le.

Nemes Jeles László a Saul fiáért kapott Oscarral a gálán. Forrás: Jason Merritt / Getty Images Hungary

 

Az alkotó elmondta a véleményét az internetről (szerinte túl nagy hatalmat adtunk a gépeknek, a technológiának, ami példa nélküli, és veszélyezteti a demokráciát) és a túlzott politikai korrektségről is (ő ma már egy zsidó származású fehér férfinak számít Kelet-Európából, és nem is nyilváníthat véleményt másfajta emberekről, ami tulajdonképpen szintén rasszizmus, csak pepitában, a tolerancia álruhájába bújtatva). Nemes Jeles László egyébként az elmúlt félévet Londonban töltötte (ahol elsősorban a város multikulturalizmusa, sokszínűsége fogta meg), és most angol nyelven szeretne filmet forgatni.


(via The Guardian)