Vajon fizet érted a nagypapa? - A világ összes pénze

Ridley Scott lebilincselő valós történetet dolgozott fel, csakhogy nem lebilincselő módon. Persze, érződik a profizmus, csodásak a képek és nagyszerűek a színészek, csak az a szikra nincs meg.

Az emberrablás évszázadok óta bevett gyakorlat, sőt, Latin-Amerikában ma is jövedelmező üzlet, rettegnek is tőle a gazdagok, hiszen bármikor lecsaphatnak rájuk vagy hozzátartozóikra. Az olajmágnás J. Paul Getty pedig a világ legvagyonosabb emberei közé tartozott, sőt, sokak szerint ő volt a leggazdagabb, miközben közismerten egy szarrágó volt. Ha a méregdrága műkincseket szinte naponta vásárló Getty drágának találta az adott luxushotel szolgáltatásait, akkor kimosta a saját alsógatyáját, hogy 10 centet spóroljon, miközben a nap 24 órájában azon agyalt, mit vonhat le az adójából. Na, egy ilyen embertől tessék váltságdíjat követelni.

Pedig kedvenc unokáját, 16 éves III. John Paul Gettyt Róma egyik kevésbé biztonságos negyedében egy este, miután néhány barátságos prostinak többször is elmondja, tud ő magára vigyázni, egy kisbuszba tuszkolják. Elrablói, néhány lepukkant bandita 17 millió dollárt követelnek érte, csakhogy az öreg Getty élő tévéadásban kijelenti, a fiú neki egy fillért sem ér. Igaz, közben ráállítja az ügyre bizalmasát, az egykori CIA ügynök Fletcher Chase-t, aki az anyával együtt próbálja rávenni a bűnözőket, hogy engedjék el a srácot – vagy engedjenek a követelésükből. Chase pedig elsőre lyukra fut, aminek súlyos következményei lesznek, de az édesanya, aki maga nem vér szerinti Getty, furcsa szövetségesre lel ott, ahol egyáltalán nem is várta.

A film legvégén, mintegy mentegetőzésként, figyelmeztetnek minket, bizonyos dolgokat a hatás kedvéért megmásítottak, kihangsúlyoztak, satöbbi, de erre persze egy hollywoodi produkcióban számítani lehet, tehát ne tessék mindent készpénznek venni. Ridley Scott és forgatókönyvírója, David Scarpa nem is merültek el a részletekben, sőt, számos esemény kihagytak, cserébe kissé, de nem túlságosan belementek a kis Paul előéletébe és családi hátterébe, ami ugyan nem tett sokat hozzá a történethez, de jót tett a látványvilágnak. Az 1970-es években járunk ugyanis, a trapéznadrágok és virágmintás ingek korszakában, és Scott otthon érzi itt magát, dolgozott már „ekkor”, hiszen az Amerikai gengszter is ezt a kort dolgozta fel. Jól is mozog benne, és jót tesz a filmnek, hogy döntő részt Olaszországban játszódik, illetve időnként Angliába látogatunk.

Amikor egy kritikus arról kezd írni, hogy mennyire sikerült megidézni az adott kort, és milyen izgalmasak a helyszínek, netán milyen csodás a filmben látható bútorzat, akkor gyanítható, hogy az illetőt nem igazán kötötte le a cselekmény, és pontosan ezt történt most. Akármilyen nagy kaliberű rendező is Scott, most rutinból dolgozott. Ez a sztori a maga minden fordulatával, valóságszagával és remek színészeivel alig kötött le, a végét pedig egyrészt összecsapták, másrészt nyúltak a nagy klasszikus Aranypolgárból, harmadrészt ekkorra már az akció jórészt önmaga paródiájává válik. Egy rakás maffiózó özönlik elő fekete autókból, és az embernek olyan érzése van, mintha egy Scorsese film paródiáját nézné. Pedig itt izgulnunk és félnünk kéne, de ez egyszerűen képtelenség.

Egy valaki miatt érdemes megnézni a filmet, és az nem feltétlenül a legjobb mellékszereplőként Oscarra jelölt Christopher Plummer az öreg Gettyként – akiről joggal jegyezte meg egy nagyra becsült kritikus, hogy olyan, mint Dagobert bácsi -, hanem az anyát játszó Michelle Williams. Williams tökéletesen azonosul a figurával, beleolvad abba, és nem nőként játszik, hanem történelmi karakterként, valós emberként. Az ő mondatai, reakciói összességükben többet érnek, mint az egész film, talán megérte volna őt is jelölni. Mark Wahlberg hozza a magabiztos énjét, bár kapott egy nagyon fals érzetű nagyjelenetet, ami erősen billeg, Romain Duris, aki francia létére egy piti olasz bűnözőt játszik, szokása szerint nagyszerű, de csak kevés játékteret kap. Plummer pedig, aki egyébként nem rokona az unokáját alakító Charlie Plummernek, igazi klasszis, pedig „csak” beugró, egy hónap alatt zavarták le a jeleneteit, összesen 22-t, ami jó sok, pláne az ő korában. Talán ennek is szól az ő nominálása, bár én lennék az utolsó, aki ezt sajnálná tőle.

És ha már beugrás, nem irigylem Kevin Spacey maszkmesterét. Miután a színész szexuális zaklatási ügyek sorába keveredett, a gyártó egy az egyben kivágta őt a filmből, pedig hatalmas munkával csináltak az 58 éves Spacey-ből 80 éves magabiztos, mégis rozzant öregembert. És ez a munka teljesen hiábavaló volt, mert Hollywoodban annyira megharagudtak, hogy a kárba ment jeleneteket még a DVD kiadásra sem hajlandóak feltenni, ha mégis feltennék, akkor pedig a magyar szinkronhang van olyan öntudatos, hogy ne dolgozzon rajta.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu