Van Damme végig be volt kokainozva a Street Fighter forgatásán

Rengeteg pénzt vert el drogra, a rendező szerint napokra leállt a munka a beszámíthatatlan sztár miatt.

Az 1994-es év egyik legemlékezetesebb akciófilmje volt a Street Fighter – Harc a végsőkig című játékadaptáció – de ennek a filmnek a forgatása volt a '90-es évek egyik legstrapásabb melója. A rendező, Steven E. de Souza (aki olyan kultfilmeken dolgozott korábban íróként, mint a Die Hard, a 48 óra és a Kommandó) legalábbis pokoli körülményekről mesélt a Guardiannek adott interjújában:

Van Damme végig kokainmámorban fetrengett, volt, hogy emiatt napokig állt a forgatás!

Van Damme a '90-es években óriási sztár volt, milliós gázsikat kapott egy-egy filmje után – a Street Fighterért például kereken 8 millió dollárt. Ebből bőven futotta kokainra: Steven de Souza visszaemlékezése szerint Van Damme csak kábítószerre hetente 10.000 dollárt tapsolt el. Napi 10 gramm kokaint szippantott fel, amivel sokszor annyira kiütötte magát, hogy napokon keresztül nem tudott rendesen megjelenni a forgatáson. Ha meg mégis, akkor meg annyira nem volt magánál, hogy pezsgőt akart becsempészni a díszletbe, fittyet hányva arra, hogy a stáb csak rá vár, és nem feltétlenül koccintani akar vele.

Steven E. de Souza így emlékezett vissza az interjúban ezekre a napokra:

Akkoriban nem tudtam róla beszélni, de most már igen: VJean-Claude teljesen szétkokózta az agyát! A stúdió még fel is bérelt egy szakértőt, hogy gondoskodjon róla, de sajnos ez a szakértő nagyon rossz hatással volt rá. Volt, hogy Jean-Claude felhívott: totál készen van, nem tud jönni. Ilyenkor próbáltam a forgatókönyvből olyan részt kikeresni, amit leforgathatunk nélküle is, mégsem ücsöröghettünk tétlenül órákon át, miközben rá várunk.

A film producerei két alkalommal megengedték Van Damme-nek, hogy a forgatás alatt kiruccanhasson Hongkongba. Mindkét alkalommal a megbeszéltnél később érkezett vissza, egy idő után pedig úgy döntött, hétfőnként már nem hajlandó a stábbal dolgozni. Thaiföldön a szállodában az elnöki lakosztályt kapta meg, ahol a kérésére egy saját edzőtermet is berendeztek, hogy formába hozhassa magát az akciójelenetekhez. Csakhogy Van Damme sokszor gyúrás helyett is inkább kokainozott, ami miatt természetesen állandó vitái voltak De Souzával.

A rendezőnek ráadásul nemcsak a drogmámoros, egomán Van Damme miatt főhetett a feje a thaiföldi és ausztrál forgatási helyszíneken: a film főgonoszát, Bishopot alakító Raul Julia is tekintélyes összeget hasított ki magának a szerepért a 35 milliós költségvetésből. Így viszont nem maradt elég pénz arra, hogy a színészeket szakemberek bevonásával, biztonságosan felkészíthessék a verekedős jelenetekre, és kellékfegyvereken is úgy spóroltak, hogy sokszor igazi késekkel hadonásztak a szereplők. (via Movieweb)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu