Végre Jada Pinkett Smith is megszólalt Will Smith pofonja ügyében

De Will Smith anyja és Jim Carrey is elmondta a véleményét az idei Oscar-gála legemlékezetesebb pillanatáról.

Két napja másról sem szól az internet, csak arról a sallerről, amit Will Smith osztott ki a vasárnapi Oscar-díjátadón a gála házigazdájának, Chris Rocknak, miután a komikus Jada Pinkett Smith kopaszságán élcelődött (a poénjában előre odaadta neki a G.I. Jane 2 főszerepét). A színésznő ugyanis már 2018-ban elárulta, hogy az alopecia areata, azaz foltos hajhullás nevű autoimmun betegségben szenved, melynek lényege, hogy a hajtüszők sejtjeit az immunrendszer testidegen anyagként azonosítja, és el akarja pusztítani őket.

Will Smith és Jada Pinkett Smith a 94. Oscar-gálán (forrás: Mike Coppola/Getty Images)

 

Az incidenst követően Will Smith nyilvános közleményben kért bocsánatot Chris Rocktól, amelyben elfogadhatatlannak nevezte a színpadon tanúsított viselkedését, és kihangsúlyozta, hogy „az erőszaknak nincs helye a szeretet és a kedvesség világában.”

Az Amerikai Filmakadémia eközben hivatalos vizsgálatot indított a pofon ügyében, mert egy ilyen tett összeegyeztethetetlen a testület alapszabályzatával és magatartási normáival, de a kaliforniai törvények is, amelyeknek komoly következményei lehetnek. Egyelőre azonban Chris Rock nem tett feljelentést Will Smith ellen a történtek miatt, és Smith frissen elnyert Oscar-díját sem vonták vissza (a pofon miatt  ugyanis kicsit el is felejtődött, hogy ő lett a legjobb férfi főszereplő a teniszcsillag Williams-nővérekről Richard királyban nyújtott alakítása miatt).

Számos híresség reagált a pofonra a rapper 50 centtől kezdve Ayanna Pressley képviselőnőig (ezeket ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze), még Will Smith édesanyja, Carolyne Smith is, aki saját bevallása szerint még sosem látta ilyennek a fiát. Jada Pinkett Smith azonban csak március 29-én, kedden kommentálta az esetet az Instagramján az alábbi rövid bejegyzéssel:

Ez a gyógyulás időszaka, és én készen állok rá.

Jim Carrey a CBS tévécsatornán fejtette ki véleményét a pofonról:

Rosszul voltam. Undorodtam az álló ovációtól. Úgy éreztem, hogy Hollywoodban mindenki gerinctelen. Tényleg úgy éreztem, hogy ez egyértelműen jelzi: már nem mi vagyunk a menő klub.

A komikus hozzátette:

[Chris Rock] nem akart cirkuszt. Pedig beperelhetné Willt 200 millió dollárra, mert ez a videó örökké itt lesz. Mindenütt jelen lesz. Ez a sértés nagyon sokáig jelen lesz. Ha a közönség soraiból rosszallóan kiabálni akarsz, vagy mondasz valamit a Twitteren, az rendben van, de nincs jogod felsétálni a színpadra, és pofon vágni valakit, csak mert mondott valamit. [Ez a pofon] a semmiből jött, mert Willben valami frusztráló dolog zajlik legbelül. A legjobbakat kívánom neki. Semmi bajom Will Smith-szel. Nagyszerű dolgokat tett, de ez nem volt egy jó pillanat. Árnyékot vetett mindenki fényes pillanatára tegnap este.

(via NME.com)