Veszélyben Johnny Depp ötvenmillió dollárja

A sztár márciusban perelte be rágalmazás miatt az őt családon belüli erőszakkal vádoló volt feleségét, Amber Heard színésznőt – aki most elég hathatós jogi védelemhez jutott…

Ahogy arról korábban írtunk, Deppnek azzal a nyílt levéllel volt problémája, amit Heard a The Washington Post számára írt, és azt állította benne, hogy családon belüli erőszak túlélője – anélkül, hogy a bántalmazóját néven nevezte volna. A sztár azonban úgy érzi, a színésznő ezzel lejáratja, sőt véleménye szerint konkrét anyagi kárt is okoz neki, mert ezért rúgták ki A Karib-tenger kalózai franchise-ból. Sérelmei és kára fedezésére Depp 50 millió dolláros kártérítést követel.

A két színész botrányos válása egyébként Heard 2016-os, bántalmazásról szóló állításait követően 2017 elején egy peren kívüli megegyezéssel zárult, amelynek keretében a nő egy nagyobb összeget kapott, egy közös nyilatkozatban pedig kijelentették, hogy nem történt bántalmazás. Depp jogászai szerint a családon belüli erőszakról szóló cikket a színésznő azért írta, hogy felpörgesse a karrierjét.

Forrás: John Shearer / WireImage / Getty Images

 

Amber Heard most a kártérítési perben ahhoz a sztárügyvédhez, Roberta Kaplanhoz fordult, aki a #MeToo mozgalom nyomán létrejött Time’s Up Legal Defense Fund egyik alapítója, és már két olyan nőt is véd, aki azért került bajba, mert felemelte a szavát az őt ért szexuális zaklatás ellen (az egyikük az a Melanie Kohler, aki Brett Ratner rendező-producert vádolta azzal, hogy megerőszakolta, a másikuk pedig Moira Donegan, a „shitty media men” lista megalkotója).

„Mr. Depp állításával szemben a nyílt levél nem róla szólt, és hogy mit tett ő Ms. Hearddel a házasságuk alatt, hanem Ms. Heardről, és hogy mi történt vele, miután kilépett állításaival a nyilvánosság elé” – írja a színésznőt védő Kaplan egy közleményben.

„Ezen az alapon Ms. Heard soha nem beszélhetne arról a népharagról (köztük halálos fenyegetésekről), ami ellene irányult, miután jelentette a családon belüli erőszakot.

Nem vehetjük úgy, hogy bármikor, amikor ügyfelem megszólal a #MeToo mozgalom kapcsán, akkor Mr. Deppről beszél. Lehet, hogy Mr. Depp azt hiszi, minden, amit Ms. Heard mond, róla szól, de az olvasók különbséget tudnak tenni. Szóval most már egyszer és mindenkorra véget akarunk vetni ügyfelem zaklatásának” – szögezte le az ügyvéd.


(via Variety)