Vicces sztorit mesélt Ben Affleck a Buffy, a vámpírok réme forgatásáról

  • PORT.hu

A pályája elején álló színész játékával nem igazán volt elégedett a kultfilmet rendező Fran Rubel Kuzui.

Ben Affleck volt a vendége a SiriusXM rádió The Jess Cagle Show című műsorának a napokban, ahol úgy került szóba egyik első szerepe, hogy most kosáredzőt alakít egy The Way Back című filmdrámában, kezdőként pedig ő volt az egyik kosaras a Buffy, a vámpírok réme című filmben (méghozzá a 10-es mezben lévő, akit még a stáblistán sem tüntettek fel).

A horrorkomédiában Afflecknek egy mindössze egymondatos szerepe volt, amit akkor mondott, amikor a középiskolai kosármeccsen kavarodást okoz, hogy az egyik játékos vérfarkassá alakul. „Úgy tűnik, nagyon rossz voltam abban a filmben, amiben egyébként csak egyetlen sorom volt (azt hiszem, az, hogy »tessék, tartsd meg«). Én azt hittem, jól ment, és a rendező is elégedettnek tűnt. Aztán amikor elmentem a moziba megnézni (természetesen nem kaptam tiszteletjegyeket), feltűnt, hogy ez nem is az én hangom!

Ez nem én vagyok!

A jelek szerint a rendező annyira gyűlölte az alakításomat, hogy kiszedte az egyetlen mondatomat, és szinkronizáltak.

Angolul! Szóval ja, köszi, hogy felhoztátok!” – viccelődött a sztár a műsorvezetőkkel. Az 1992-es Buffy, a vámpírok rémében egyébként (Afflecken kívül, haha) olyan színészek szerepeltek, mint Kristy Swanson, Donald Sutherland, Paul Reubens, Rutger Hauer, Luke Perry és Hilary Swank.

A film rendezője a fentebb említett Fran Rubel Kuzui, a forgatókönyvíró pedig Joss Whedon (Bosszúállók, Bosszúállók: Ultron kora) volt. Az alkotás legnagyobb vívmánya azonban a mai napig az, hogy a sikere miatt kapott rá lehetőséget Whedon, hogy megalkothassa a sorozatverziót, ami 1997 és 2003 között futott Sarah Michelle Gellar főszereplésével.


(via The Wrap)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu