Víg napot, polgártárs! - 25 éves a Pusztító

Negyed évszázados lett a '90-es évek egyik legjobb akciófilmje!

Szerepcserék

Először Jean-Claude Van Dammot és Steven Seagalt kérték fel a két főszerepre, de Van Damme nem akart gonosztevőt játszani, ő feltétlenül jófiú akart lenni. Csakhogy Seagal is ugyanarra a szerepre pályázott, így végül nem tudtak megegyezni. Amikor Stallone a fedélzetre lépett, szerette volna, ha jó barátja, Jackie Chan játssza Phoenixet, a kínai sztár azonban attól tartott, otthon nem örülnének annak, hogy pszichopata gyilkológépként látják a vásznon. Wesley Snipes nem szívesen vállalta volna, ám a producerek addig győzködték, míg be nem adta a derekát. Filmbéli frizuráját viszont annyira gyűlölte, hogy a forgatás után menten kopaszra borotválta a fejét. 

 

Spartan lánya

A film első változatával nem voltak elégedettek a producerek, és bevonták Stuart Baird vágót, hogy - akár a Tango és Cash esetében - tegye rendbe. Ez azt jelentette, hogy jóval rövidebb lett a játékidő a korábbinál, és - különösen a film második felében - a dramaturgia is megszenvedte. Többek között John Spartan lányának története is a kukában landolt, ugyanis az eredeti változatban kiderül, hogy a csatornában él a számkivetettekkel. Néhány rövidke jelenete azonban benne maradt a végső vágásban: Spartan megmenti őt a város alatt dúló tűzharc folyamán, illetve a film végén ő az a fiatal nő, aki Friendly (Denis Leary) mellett áll. Amikor az esetleges folytatást tervezték, az egyik ötlet arról szólt, hogy Spartan megkeresi a lányát - akinek szerepére Meryl Streepet szerették volna megszerezni.

 

Kicsoda Marco Brambilla?

A rendező filmográfiája nem túl gazdag: a Pusztító mellett ő jegyzi az 1997-es  Segítség, elraboltam magam! című krimi-vígjátékot, a Dinotopia néhány részét, néhány rövidfilmet, illetve Kanye West Power című számának videoklipjét. Brambilla rövid hollywoodi és televíziós karrierje után ismert képzőművész lett: videóinstallációit vetítették a Velencei Filmfesztiválon és a Sundance-en, és munkáit több neves múzeumban is kiállították (a New York-i Museum of Modern Art, a berni Kunsthalle, a Guggenheim Múzeum, a San Francisco Museum of Modern Art és a szintén New York-i New Museum of Contemporary Art). Első nagyobb retrospektív kiállítását 2011 májusában nyitották meg a Santa Monica Museum of Artban.

 

Ellopták Nemere István ötletét?

Nemere állítása szerint gyakorlatilag az ő, 1986-os Holtak harca című kisregényéből készült a Pusztító.

A Holtak harca igazi sci-fi krimi. A terroristaparancsnok hibernáltatja magát, hogy a rendőrök elől meneküljön. Ismét életre kelve folytatja bűnöző életmódját. Hamarosan azonban tapasztalnia kell, hogy egyvalakit nem sikerült leráznia. Vincent nyomozó ugyanis annak idején szintén hibernáltatta magát… 

Állítólag egy, akkoriban a követségen dolgozó férfi, Steve Fazekas adta el a sztorit Hollywoodban - az író később a plagizálás alátámasztására átadta a könyvet a szerzői jogvédő hivatalnak, ahol megállapították, hogy a két történet mintegy 75 százaléka azonos. A jogi kiskapuk miatt azonban nem sikerült a filmstúdióval elismertetni a lopást.

 

A három tengeri kagyló

John Spartant gátlástalanul kiröhögik, mert nem tudja, mi célt szolgál a vécében a három tengeri kagyló, és a film végén ugyan rákérdez, de mi, nézők, soha nem tudjuk meg a magyarázatot. A rejtély azóta is foglalkoztatja az embereket, mert találni néhány elképzelést - a legvalószínűbbnek tűnik, hogy a vécé gyakorlatilag vízöblítéses bidé és a három kagyló az öblítés fázisait szabályozza. Daniel Waters forgatókönyvíró egy interjúban bevallotta, hogy fogalma sincs, hogy működik, és elmesélte, hogyan született meg az ötlet. A vécéhasználat futurisztikus megoldásán agyalt, de nem jutott eszébe semmi, így felhívta egyik forgatókönyvíró haverját. Az történetesen épp a fürdőszobájában tartózkodott, körbenézett, majd azt mondta: "A vécé tetején díszként van egy zacskó tengeri kagyló." Waters azt felelte: "Oké, ezzel kitalálok valamit." Stallone megfejtése jóval profánabb, könnyen el lehet képzelni, mire gondolt.

 

Kuvaitban Rambo, a pusztító címen futott a film.