Vita & Virginia - Szerelmünk története – Ez az a film, ahol az irodalom szörnyen unalmassá tud válni, mert rosszul használják

Hiába a szaftos és valódi életrajzi alapanyag, a veretes irodalmi háttér, a csodás kosztümök és díszletek, Virginia Woolf szerelmi élete az istennek sem akar vérrel megtelni!

Van a művészetnek egy csodálatos oldala. Nem az, hogy megvilágosítja az elmét, és nem az, hogy kitárja a lelket, és nem is az, hogy átmelengeti a szívet, hanem az, hogy újrahasznosítható. És nem arra gondolok, hogy valami újra el lehet olvasni, megint meghallgatni vagy megnézni, nem, az túl kézenfekvő. A művészettel eladni lehet. Mert gondolta volna Mozart, hogy a nevével csokigolyókat árulnak, vagy Picasso azt, hogy autómárka lesz? Reményeim szerint a fenti példák is megvilágítják, hogy az újrahasznosításnak is megvannak az apró nüanszai, és gyanítható, hogy Virginia Woolf neve nem díszeleg majd parfümös üvegen vagy bonbonos dobozon, de az írónő van olyan ismert és elismert, hogy néhány filmet el lehessen vele adni. Ilyen film a Vita & Virginia - Szerelmünk története is, de Mrs. Woolf még Nicole Kidmannek is hozott egy Oscar-díjat Az órák (2002) révén.

Azt persze tudjuk, ki volt Virginia Woolf, de kicsoda a címbéli Vita? Hát Vita Sackville-West, a nemesi származású, mindig titokzatos költő, aki a maga korában meglehetősen sikeresnek és ismertnek számított, de egyáltalán nem volt olyan csinos, mint az őt alakító Gemma Arterton. Ahogy Woolf sem volt olyan szép, mint Elizabeth Debicki, bár a magasság, a termet és hajszín nagyjából stimmel, és az is igaz, hogy a két ismert irodalmi figurának viszonya volt egymással, majd tíz éven át az 1920-as évektől indulva, és az is igaz, hogy az ő románcuk ihlette Woolf merész és egyben lenyűgöző művét, az Orlando című regényt. Vagyis Chanya Button rendezőnőnek, aki Eileen Atkins színdarabját vitte vászonra, volt mivel dolgozni, ráadásul a két nő fennmaradt levelezését is használhatta, az eredmény mégis rendkívül furcsa lett.

Először Vitát ismerjük meg, és hamar megtudjuk, hogy már korábban is voltak botrányai, egyszer férfiruhába öltözve szökött meg Franciaországba, pedig van egy diplomata férje, két fia és egy nagyon ellenszenves anyukája (Isabella Rossellini), aki azt mondja neki, ne menjen el Woolfék bulijára, de ő elmegy. És az egy kölyökkutya optimizmusával rendelkező Vita ostromolni kezdi Virginiát, hogy menjenek ide meg oda, de a nagyon magas írónő rendre kitér közeledése elől, mert rendszerint eleve nincs hangulatban, de az már az előbbiekből is kiderül, hogy a végén csak összejönnek. De azt kivárni! És nem azért volt rém kínos kivárni, mi történik köztük végre, mert úgy izgultam, mikor feszül neki Gemma Arterton Debickinek, nem, attól már rég elment a kedvem, hanem azért, mert a rendkívül gazdag irodalmi alapanyag ellenére a film szinte minden sora, minden jelenete nevetségesen mesterkélt volt. Értem, hogy a rendezőnő igyekezett visszaadni a korabeli beszédstílust és azon belül is a két írónő valódi mondatait – miközben rejtélyes okból elektronikus zenét használt fel -, de olyan szinten nem sikerült ebbe életet lehelni, hogy az már fájt.

Összetett, választékos mondatok repülnek el a fejünk felett, de semmi értelmük, semmi életszerűségük, és hát ugyebár ez egy olyan beszélős film, nem rögtön egymásnak esős, és az embert nem valami magasztos érzés fogja el, hanem olyan, mintha egy nem túl tehetséges színházi társulat egyik jelmezes próbáját néznénk meg pár héttel a bemutató előtt. Ami sok szempontból kár, legfőképpen azért, mert látszik Gemma Artertonon, aki egyébként az eredetileg felkért Eva Green helyére érkezett, hogy a dolog fontos volt neki, és bele is adott apait és anyait. Amikor csak vele foglalkozik a film, az teljesen nézhető, sőt, élvezhető, még akkor is, ha a többiekhez hasonlóan ő is rendkívül túlzó gesztusokkal, iszonyú teátrálisan játszik, a nála egyébként szerintem tehetségesebb Elizabeth Debicki viszont sokkal kevésbé hajlandó átadni magát a szerepnek – valószínűleg ő figyelmesebben olvasta el a forgatókönyvet, és már az elejétől fogva tudta, hogy az csapnivaló, és olyasmire írt alá, amire nem kellett volna.

Értékelés: 5/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu