Kritika: 1945 - Westernfilm zsidókkal

Kis falut mardos a kollektív bűntudat valahol az Alföldön közvetlen a háború után, és elég két szótlan idegen érkezése ahhoz, hogy mindenki egymásnak essen. Török Feri történelmet csinált.

Kinek ajánljuk? Akiket izgat a magyar közelmúlt, szeretik Török Feri filmjeit és kíváncsiak a genyó Rudolf Péterre!

Régi pesti vicc, tessék figyelni: A koncentrációs tábort túlélő Kohn hazatér, és az utcájában összefut régi szomszédjával, a Kováccsal, aki így üdvözli.

„Jó újralátni, Kohn! Hát hogy vagy?”

„Ne is kérdezd, Kovács! Nem maradt semmim, csak ami rajtad van!”

És mint minden jó vicc, ez is rengeteg dologról mesél. Például arról, hogy sorban álltak az elhurcoltak vagyonáért. Jobb esetben máshonnan kibombázott családoknak utalták ki a lakást, mert szükség volt rá, vagy a szomszédok hordtak szét mindent, nekik már úgysem kell felkiáltással, rosszabb esetben azért jelentették fel a bujkálókat, hogy rátehessék a kezüket ingóságra és ingatlanra. Persze nem csak nálunk volt így, de nálunk eléggé. Sokan gazdagodtak meg akkoriban, beszélni viszont nem szoktunk róla, mert akik így szedték meg, azok másban is gátlástalanok voltak, nyilasból kommunisták lettek, ha kellett, vagy fordítva, mert errefelé így megy ez.

Török Ferenc új filmje, az 1945, amely Szántó T. Gábor elbeszéléséből készült - a forgatókönyvet Szántó és Török együtt írta – talán elsőként foglalkozik ezzel a témával, ám meglepő módon ehhez egy western szerkezetét és stílusjegyet használja fel. Már a felütés is klasszikus western nyitás. Két feketeruhás, hallgatag férfi érkezik egy kihalt vasútállomásra, ahol pár fegyveres őgyeleg, akik történetesen szovjet katonák, de az szinte mellékes. Az izzadós állomásfőnök sejti, hogy jövevények bajt jelentenek, így nekiered, hogy jelentsen főnökének, az idegenek pedig szekeret bérelnek, amire két jókora ládát tesznek fel, majd nekivágnak az útnak. A falu egy órányi járásra, van, ennyi idejük van a helyieknek, hogy felkészüljenek az érkezésükre, és persze arra is, hogy rögtön egymásnak essenek.

A két férfi zsidó, és ez a szó riadalmat kelt a faluban. „Visszajöttek” - sugdossák egymásnak, és nem kell hozzá történész diploma, hogy tudjuk, HONNAN jöttek vissza, és lassan az is kiderül, hogy szinte mindenki hasznot húzott abból, hogy annak idején elvitték őket. Van, akinek csak egy varrógép jutott, van, akinek egy egész üzlet, a legtöbb veszítenivalója pedig a falu jegyzőjének van, aki épp fia esküvőjét szervezi. Ő itt a kiskirály, és ezt mindenkivel minden mozdulatával, mondatával érezteti, de ő sem tudja, mit akarnak az ismeretlenek. Ahogy mi sem. És Török tökéletesen építi fel a feszültséget, ahogy egyre közelebb ér a szekér nyomában haladó két férfi a titokzatos ládákkal, és ahogy puszta hírüktől kezd eluralkodni a pánik. Talán túl tökéletes is ez a szerkezet és túl nyilvánvaló a mögötte lévő szándék, de az ilyesmiért nem illik panaszt tenni.

Nem tudjuk, mi fog történni, csak azt, hogy a mindenható jegyző uralma veszélye kerül, szövetségesei ellene fordulnak, és, ha a film követi a klasszikus westernek – de nem a véres, mocskos olasz spagettiwesternek! - receptjét, akkor a végkifejlet dél a poros főutcán zajlik majd le. Ha úgy vesszük, pontosan ez történik, amit csak kiemelnek Ragályi Elemér nagyszerű képei, de persze itt a csavar. Mert Kelet-Európában járunk a maga kisszerűségével, indulataival és jellegzetes karaktereivel, de nincsenek fegyverek, legalábbis a két jövevénynél. És ha a karaktereknél járunk, ott a jegyző és ott van Rudolf Péter. Ez nyilvánvalóan az ő filmje és ez nyilvánvalóan egy elképesztően hálás szerep.

Rudolf elsősorban vígjátéki alakításairól ismert, alkatilag is ez fekszik neki a legjobban, és kopasz, kövér, bajuszos mindenható helyi hatalmasság elvileg távol áll tőle, mégis könnyedén hozzá le. Sokak szerint ezzel élete legjobb alakítását nyújtja, én ilyen messzire nem mennék. Egyrészt a figura maga túl egyértelmű, nem eljátszani kell, hanem megeleveníteni, így Rudolf, aki belesűríti a figurába a háború utáni magyar történelem minden „uralkodóját” Rákosi Mátyástól talán egészen Orbán Viktorig, gyakorlatilag rutinból játssza el a karaktert. Én a nagyon ügyes, rendkívül rutinos Rudolf Pétert láttam a vásznon, aki most jól oldotta meg a feladatát és nem egy gátlástalan törtetőt, aki mások élete árán akar boldogulni, nem kelt életre a karakter.

Ugyanígy túl egyértelmű volt Szirtes Ági vagy Szarvas József szerepeltetése, ők rengetegszer szerepeltek ha nem is pont ilyen történetben, de hasonló közegben,  Szabó Kimmel Tamás és Sztarenki Dóra pedig talán ezért kerültek a filmbe, mert ők most olyan divatosak. Utóbbiak nem is kaptak kidolgozott háttértörténetet, bár mindketten potenciálisan izgalmas karaktert játszanak, sorsuk lezáratlan marad. Talán az volt a gond, hogy a szikár, jól kitalált kerettörténet mellett nem fért el ennyi, saját életet élő, saját helyet követelő figura, Szemző Tibor szándékosan elidegenítő kísérőzenéje pedig mintha a szomszédos vetítőteremből keveredett volna oda. Mégis az az ember érzése, hogy Török Ferenc annyi évnyi témakeresés után – ahol az 1945-nek leginkább a 2010-es Apacsok volt az előképe - rátalált arra, ami igazán érdekli, és ami igazán fekszik neki.

És a végére itt a film majdnem tökéletes plakátja: talán felesleges volt Rudolf és Sztarenki fotóját is belemontírozni, e nélkül szikárabb, egységesebb lett volna a kompozíció, de így is mutat.

Értékelés: 8/10