Woody Allen bejelentette: visszavonul a filmezéstől

Ötvenedik és egyben utolsó filmje után inkább egy regényen szeretne dolgozni a 86 éves rendező.

Woody Allen, a 86 éves Oscar-díjas rendező és forgatókönyvíró a La Vanguardia című spanyol lapnak adott, szombaton megjelent interjújában azt mondta, tervei szerint a következő filmje, a Wasp 22 lesz az utolsó, mert egy regényen szeretne inkább dolgozni a későbbiekben. Azt is elmondta, hogy 50. és egyben utolsó filmje, amelyről korábban azt mondta, hogy még az idén leforgatják Franciaországban, hasonló hangvételű lesz, mint a 2005-ös Match Point című thrillere.

Elvileg az az elképzelésem, hogy nem csinálok több filmet, és csak az írásra koncentrálok.

Az év elején Woody Allen már egy Instagram Live beszélgetés során is azt mondta Alec Baldwinnak, hogy valószínűleg még lesz ugyan egy utolsó nagy projektje, de a filmkészítés „számára már nem izgalmas”.

Woody Allen a 68. Cannes-i Filmfesztiválon, 2015 májusában (forrás: Ben A. Pruchnie/Getty Images)

 

Tény, hogy a korábban igen termékeny rendező népszerűsége jelentősen lecsökkent mostanra. Az Amazon stúdió nemrégiben felmondta a Woody Allennel kötött 68 millió dolláros, négy filmre szóló szerződését, és már a legutóbbi filmje is csak igen nehezen találtak forgalmazót (utolsó alkotását, a Rifkin fesztiválját 2020-ban mutattak be a spanyolországi San Sebastian Filmfesztiválon, de az MPI Media Group limitált kópiával vetítette az Egyesült Államokban).

Woody Allen népszerűsége az Egyesült Államokban részben a #MeToo mozgalom hatására kopott meg, amikor is újra napirendre kerültek a lánya, Dylan Farrow szexuális zaklatásról szóló vádjai (amelyekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen). 2021 februárjában az HBO is bemutatott egy dokusorozatot Allen kontra Farrow címmel, de Woody Allen tagadta az ebben elhangzott vádakat, és (ahogy azt korábban mi is megírtuk itt a PORT.hun) „hazugnak és rosszindulatúnak” nevezte a sorozatot.

(via Hollywood Reporter)