Woody Allen nem mindenkinek büdös

Miután sok korábbi színésze elhatárolódott tőle, és legutóbbi filmjét be sem mutatták, Anjelica Huston megvédte az alkotót.

2018 volt 1981 óta az első olyan év, hogy Woody Allen nem jött ki új filmmel. A példátlanul termékeny rendező csapata – ahogy arról írtunk – azzal állt elő, hogy a rendező alkotói szabadságot vesz ki, de valójában arról van szó, hogy egyre kevesebben hajlandóak vele dolgozni, miután nevelt lánya, Dylan Farrow a MeToo kampányban ismét előállt vele, hogy Allen gyerekkorában molesztálta.

Woody Allen. Forrás: Evan Agostini / Getty Images

 

A direktor utolsó filmjének, az A Rainy Day in New Yorknak szinte az összes fontosabb szereplője (Timothée Chalamet, Rebecca Hall és Selena Gomez) elhatárolódott tőle, és jótékony célra ajánlotta fel a gázsiját, az Amazon pedig nem hajlandó bemutatni az alkotást. Időközben egyre több korábbi színésze (például Greta Gerwig, Ellen Page és Michael Caine) is elfordult Allentől, és kijelentette, hogy nem dolgozna többé vele.

Most azonban kiderült, hogy ha az alkotó újra forgatni akar, Anjelica Hustonhoz kell fordulnia, aki szívesen dolgozna vele újra. Egy interjúban a színésznő – aki korábban Allen Bűnök és vétkek, illetve Rejtélyes manhattani haláleset című filmjeiben játszott – a kérdésre, hogy szerepelne-e ismét a rendező munkájában, azt válaszolta: akár a következő másodpercben.

Anjelica Huston. Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images

 

Huston egyébként az interjúban végigvédte a mostanában molesztálással és szexuális zaklatással (újra) megvádolt alkotókat és színészeket, így Woody Allenen kívül Roman Polanski rendező és Jeffrey Tambor (a Transparent sztárja, akit a sorozat több transznemű színésznője vádolt zaklatással) érdekében is szólt pár jó szót. Véleménye szerint a hetvenes években nem volt ritka a Polanski-féle eset, és nem volt benne semmi rendkívüli, ezenkívül a direktor már megfizetett érte. Ami pedig a Transparent forgatását illeti: ő maga személyesen sosem tapasztalt olyat, hogy bárki bármi nem megfelelőt mondott vagy tett volna.


(via Variety)