Zokogj filmsztárokkal! - Az Oscar-történelem legmeghatóbb pillanatai

Örömkönnyek, fájdalmas tragédiák és bátor kiállások kísérték végig az Oscar-díjátadók egy híján kilencvenéves történetét.

1940: Az első fekete díjazott, aki rabszolgát játszott

Az Akadémia 1929. óta osztogatja egyre több kategóriában a filmes díjakat, és 1940-ben jött el az a pillanat, amikor az első fekete színész Oscart kaphatott. Hattie McDaniel az Elfújta a szélben játszotta Scarlett O’Hara dadáját, azaz a család szolgáját, és a díjátadón a beszéde végére elsírta magát. A győzelmét ugyanakkor beárnyékolta néhány apró szépséghiba, például az, hogy az eseményen a leghátsó sorban kellett ülnie, elkülönítve a fehér filmesektől, és hogy az Elfújta a szél elég idealizáltan mutatta be a Dél rabszolgatartó társadalmát.

1972: Charlie Chaplin visszatérése

Chaplin húsz év száműzetés után térhetett vissza az Egyesült Államokba. Miután kommunistának bélyegezték, és a népszerű sztárból nemkívánatos alak vált, Európában élt évtizedeken keresztül. Az 1972-es visszatérése idején rögtön egy életmű Oscarral köszöntötték a filmesek, amiből egy 12 perces álló ováció kerekedett, ami alatt erősen küzdött az érzelmeivel a némafilmes legenda.

1979: John Wayne elbúcsúzott

Ebben az évben a díjazottak helyett az egyik díjátadó kapta a legnagyobb tapsot. John Wayne gyomorrákban szenvedett, de színpadra lépett, hogy átadja a legjobb filmnek járó díjat, és hatalmas álló ováció fogadta. Hollywood legendás westernszínésze éppen kilenc évvel korábban kapott Oscart A félszemű (True Grit) című filmért, és ez volt az utolsó nyilvános szereplése. Két hónappal később, 72 éves korában halt meg.

1999: Roberto Benigni nem fért a bőrébe

Az 1999-es Oscar-díjátadó gyakorlatilag Benigniről szólt, akinek sikerült a lehetetlen, szívmelengető filmet rendezett a holokausztról, ami összesen 3 Oscart vitt haza. Amikor a legjobb külföldi filmnek járó szobrot elvitte, először a nézőtér háttámláin kezdett ugrándozni, és Steven Spielbergnek kellett megtartania. Végül páros lábbal ugrált fel a színpadra, a díjat átadó Sophia Loren karjaiba. A szenvedélyes beszédben többek között a szüleinek mondott köszönetet, akiktől a legnagyobb ajándékot, a szegénységet kapta.

2002: Halle Berry történelmet írt

Amikor Halle Berry 2002-ben első fekete női főszereplőként megnyerte az Oscart a Szörnyek keringőjéért, olyan megható beszédet mondott, hogy az talán a filmbéli alakításánál is emlékezetesebbre sikerült. “Ez a pillanat nem csak rólam szól, hanem jóval többről, ez a pillanat minden névtelen színesbőrű nőé, aki előtt most új lehetőségek állnak, mert egy ajtó megnyílt” - mondta a színpadon, mielőtt újra zokogásban tört ki, és a közönséget is megríkatta. Azóta viszont egyetlen fekete színésznő sem kapott főszerepért Oscart, bár mellékszerepért öten is Jennifer Hudsontól Viola Davisig.

2007: Martin Scorsese is csak a hatodik jelölésére kapott Oscart

Leonardo DiCaprióhoz hasonlóan sokáig Martin Scorsese sem kapott Oscart, pedig olyan legendás filmekért jelölték, mint a Dühöngő bika, a Krisztus utolsó megkísértése, a Nagymenők, Az ártatlanság kora vagy a New York bandái. Végül A téglával nyerte meg az Akadémia jóindulatát, és a díjat barátai, George Lucas, Steven Spielberg, és Francis Ford Coppola adták át neki. Azért a poén kedvéért megkérdezte, hogy biztos jól megnézték-e a borítékot.

2009: Heath Ledger helyett a szülei vették át az Oscart

Heath Ledger váratlan halála 2008-ban teljes sokként érte a filmvilágot. Ezután hét hónappal mutatták be A sötét lovagot, amiben zseniálisan játszotta az őrült Jokert. A legjobb mellékszereplőnek járó díjat már az édesapja, az édesanyja és a testvére vették át helyette, és a színész hároméves kislányának ajánlották a díjat, miközben Kate Winslet, Brad Pitt és Robert Downey Jr. elszorult torokkal hallgatták őket.

2010: Az első nő, aki rendezői Oscart kapott

Kathryn Bigelow A bombák földjén című filmmel lett az első nő, aki hazavitte a legjobb rendezőnek járó Oscart. A díj még szebb, ha azt vesszük, hogy a hollywoodi viszonylatban szerény költségvetésű filmmel a volt férje, James Cameron rekorddöntő Avatarját verte meg. A rendezőnő Barbara Streisandtól vette át a díjat, aki mikor kinyitotta a borítékot, így kommentálta a győztest: “Eljött az idő!” Persze ekkor még Lee Daniels is nyerhetett volna első fekete férfiként a Precius - A boldogság ára című filmért, de végül Bigelow írt történelmet.

2015: Patricia Arquette megmozgatta Meryl Streepet

A színésznő Emma Stone, Meryl Streep, Keira Knighley és Laura Dern elől vitte el a díjat a Sráckor című filmért, és a papírról olvasott köszönőbeszéde laposan indult, de aztán keményen belecsapott a közepébe. “Nőként harcoltunk már mindenkinek a jogaiért, de most itt az idő, hogy a nők is egyenlő jogokat élvezzenek, és egyenlő fizetést kapjanak” - mondta, amire Meryl Streep látványosan csápolni kezdett a székéből.  

2016: Leonardo DiCaprio végre nyert

Hat jelölés és egy különösen kegyetlen szerep kellett hozzá, hogy DiCaprio végre díjat kaphasson A visszatérőért. Miután az egész terem állva tapsolta, a színész arra is kihasználta az alkalmat, hogy a globális felmelegedés következményeire felhívja a figyelmet. “A bolygó déli csücskére kellett költöztetni a forgatást, hogy havat találjunk. A globális felmelegedés valós, és most történik. Ez a legsürgetőbb vészhelyzet, ami az emberi fajt fenyegeti, ezért össze kell fognunk, nem halogathatunk tovább.”
Forrás: Harper's Bazaar, Ranker, elle.com

címlapkép: Christopher Polk / Staff / Getty Images