Péter Dávid megmondja

1 ok, amiért érdemes várni A nagy Őt

Kell ez nekünk, mint egy falat kenyér, de tényleg.

A nagy ő az egyik legsikeresebb, legtöbb évadon keresztül futó reality sorozata. Azért csak az egyik, mert nyilván rengeteg olyan műsort találni, amelyek közel vagy több mint húsz évadnál járnak. Ilyen a Survivor, de történetesen a Keeping up With the Kardashians is, hogy csak a legnagyobbakat említsem. És persze ott van a Big Brother is. Meg hát nem véletlenül lett ide citálva A nagy ő sem. Az amerikai verzió jelenleg a 26. körét futja, és több leágazása is született. A teljesség igénye nélkül van belőle winter game, sőt, paradise spin off is. 

Magyarországra nagyon hamar, a kezdetek kezdetén, szinte az amerikaival párhuzmosan megérkezett a műsor. Amerikában 2002-ben került képernyőre, itthon 2003-ban Noszály Sándor már kereste az igazit a rózsa ceremóniákon. Alig ért véget az első évad, épphogy rátalált Melindára az igaz szerelem és Sándor, máris jött (2004 márciusában) a következő évad, ami egyből egy nagy csavarral indult. Egy nő volt A nagy Ő, és, ami még durvább volt, hogy az RTL-nél bemutatkozott, a ValóVilág szereplőjeként ismertté vált Molnár Anikó kereste élete nagy párját a konkurens csatornán. És még volt ezt követően 2004-ben egy harmadik évad is. Minden idők legeredményesebb magyar vizisíelője, Gyuránszky Gábor osztogatta a rózsákat élete választottjának a tévében. És most jön 17 év után Tóth Dávid világbajnok kajakozó. 

Amíg Magyarországon nem volt A nagy Ő, addig amerika szépen termelte a párkeresős reality kontentet. Az elmúlt években rengeteg szerelem szövődött, de nyilván nem a happy end a lényeg, hanem a masszív dráma. Az egyik legnagyobb fordulat az volt, amikor egy nagymama jelent meg a versenyzők között. A készítők jól megszívatták a nézőket, és egy kicsit a főszereplőt is, de hamar kiderült, hogy ő csak az unokája elöljárója, azért jött, hogy szépeket (a Való Világból rosszul ismert kortárs beszédet, valójában kortesbeszédet) mondjon a kisunokájáról, aki csoda egy teremtés, tüchtig kis menyecske lenne, sőt, lesz is nyilván, csak tessék neki sok rózsát adni.

Amikor a nőnek nem kellett a pasi

Konyhában rostokolva hurkát sütő, urának hideg sört szervírozó női princípium legyen a talpán, aki nem fordult volna kettőt a partvis tengelye körül a hír hallatán, hogy 2021 előtt egy nő a karriert választotta ahelyett, hogy egy férfi a tenyerén hordozva kényeztesse, miközben a világot állandó jelleggel körbeutazzák. Pedig ez történt a 14. évadban, amikor Ali Fedotowsky inkább Mark Zuckerberg cégénél, a Facebooknál maradt, nem pedig Jake Pavelka oldalán. Nagy valószínűséggel amikor lement adásba ez a rész, akkor ennél a nem várt fordulatnál minden republikánus háztartásban megállt a vajazó kés a háromszög alakú peanut butter jelly sandvich fölött, kiesett a meccsnézős, pohártartóval ellátott deluxe bőrfotel lábából a görgő és leesett a szőnyeg kárpitra, sőt, foltot is hagyott a ragus, tejfölös nachos.


A döntésképtelen férfi

Párt választani nem könnyű. Pláne, ha az egésznek olyan hangulata van, mint egy szolid emberkereskedő show-nak, ahol egy estélyibe pakolt nő élete egy szál rózsával meg lehet venni. Volt is olyan, hogy a főhősünk nem tudott választani, így A nagy Ő facér maradt.


A nagy visszatérő

Az előbbi eset Brad Womackkel történt, akinek így volt lehetősége még egyszer A nagy Ő szerepébe bújnia. Első alkalommal 2007-ben, másodszor pedig 2011-ben. Utóbbi esetben már tudott dönteni, volt győztes nő, aki megnyerte ezt a csodás férfit, akivel aztán még 2011-ben szakítottak is.


Na ilyenekből maradtunk ki 17 éven át. Szerencsére volt nekünk más társkereső realitynk ám! Kósa L. Adolfot nem, nem vesszük elő, az nem reality volt, amit ő csinált. Az Éden hotel sem ez a műfaj, nem, ahogy a Kísértés - tudjuk, ezzel lett ismert Debreceni, ma már csak Annoni Zita - de a Love Island sem ugyanaz a tészta, nem az a szpágetti, mivel itt carbonara van, amott meg tagliatelle fő all dantéra a content fazékban. Viszont a Szerelem a legfölsőbb szinteken, avagy Alekosz menyasszonyt keres, na meg a Benkő és nem mellesleg Delhusa Gjon párkereső realityje nagyon ide tartozik. Utóbbi I love Gjoni néven futott, mit futott, sprintelt százon világrekordot. Zárójel bezár.

Forrás: TV2 Sajtószoba

 


A fentieket összegezve elég magas elvárásaink lehetnek a 2021-es A nagy Ő című műsorral szemben. Nagyon rég nem volt ilyen műsor. A házasodna a gazda talán kicsit hasonlítható ehhez, de annyira azért mégsem, hisz ott nem voltak tömegével összezárva emberek. Itt egy vagy két tucat nő lesz összezárva egy helyre, és mindegyikük egy férfiért fog küzdeni. Ha itt nem indul be a Nap hőfokánál is magasabban izzó pletykázás, egymás kibeszélése, hátba szúrása, akkor sehol. Ha ezt sikerül hozni, akkor ez a műsor lehet az év egyik nagy meglepetése. Nem kell, hogy full trash reality legyen, de az a minimum, hogy brazil szappanoperákat meghazudtoló érzelmi túlfűtöttség áradjon a képernyőről.