Péter Dávid megmondja

A világ 10 legbegerjedtebb embere egy szexi helyen próbálja nem megdugni a másikat

Van, akinek már a második napon fájnak a golyói. És hát hol van még a vége. Elindult az Ellenállhatatlan kísértés (Too Hot To Handle) 2. évada, ami már most sokkal jobbnak tűnik az elsőnél.

Tévedtem. Volt egy olyan elképzelésem, hogy ebbe a műsorba majd tudatosan fognak jelentkezni a szereplők, és majd a készítőknek kell kitalálnia meglepő fordulatokat, de nem: az Ellenállhatatlan kísértés (Too Hot To Handle) második évada ugyanaz, mint az első, csak sokkal, de tényleg, sokkal jobb már most.


Aki esetleg nem ismerné ezt a realityt, az képzelje el az Éden Hotelt, vegye ki belőle a párválasztó ceremóniákat, aztán adja hozzá azt, hogy itt iszonyat felajzott és dögös csajok vannak összezárva csak a farkukkal gondolkodni tudó kigyúrt pasikkal, akik a könnyű szexért jöttek a műsorba, de szembesítik őket, hogy minden csókolózás, pettingelés, szex és persze maszturbálás is pénzlevonással jár. Aki végig tudja csinálni a három hetet, mély, érzelmi kapcsolatot tud kialakítani valakivel, vagy éppen csak jobban megismeri a kevésbé szexmániás énjét, az nyer.


Lehet, hogy kicsit megkopott már az első évad emléke, de mintha a szex tiltása hamar gyenge fegyverténnyé vált volna. Ott lebegett végig, de a szereplők egész jól türtőztették magukat, nem voltak olyan vad szabályszegők, szexfüggő ösztönlények, mint amilyennek vallották, hazudták magukat. Ezért is gondoltam, hogy erre az évadra valami más kell, hogy az emberek úgyis tudják, hogy mi lesz itt, tehát valamit ki kell találniuk a készítőknek, új csapdákat kell állítaniuk menet közben. 

Hát itt már az elején becsapdázták a szexi bestiákat.


Elhitették velük, hogy egy igazi bulis realitybe jönnek, ahol váltott kézzel kell majd lapátolni a szexkazánba a szenet. Az illúzió fenntartása végett, hogy még véletlenül se essen le nekik, hogy mintha azonos lenne a két formátum, a készítők a kamuból kitalált Party in Paradise című műsorhoz egy kamu műsorvezetőt is előhúztak, aki kétszer bukkant fel, és akkor se volt sok szerepe. Ennyi pont elég volt, hogy a beköltözés estéjén, az állati tematikájú beöltözős bulin a műsorvezető bejelentse a nemzetközileg ismert sztárvendéget. Erre mindenki Beyoncé, meg Drake kaliberű világsztárt kezdett el látni lelki szemei előtt,

aztán jött a pultból kiemelkedő beszélő légfrissítő, a kúp alakú bulifúró, a fröccsöntött party killer, a robotizált fasztorlasz, Lana.


A szereplők arcáról tökéletesen le lehetett olvasni a döbbenetet, hogy a rohadt élet, én nem erre szerződtem, én ide a dögös, könnyűvérű csajokért, a két lábon járó péniszekért jöttem.
Ha úgy vesszük, mindenki kapott egy kis szexet, hisz mindannyian beszopták.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Too Hot To Handle (@toohotnetflix) által megosztott bejegyzés


Ezen a 10 emberen látszik, hogy sokkal jobban megviseli őket a szexmentesség, mint az előző brigádot. Ebből látszik, hogy hibátlanra sikerült a casting. Az első évad egy igazi love story: a nézők egy emberként szurkoltak a Francesca és Harry szerelmének beteljesülésének. Részről-részre akadtak persze szabályszegések, kisiklások, de nagy botrány nem történt. Az már látszik, hogy idén ez nem így lesz. Ezek a csajok és srácok non-stop orgiára számítottak, erre cölibátust kaptak, ami nem megy nekik. Egy este alatt össze is tudtak szedni 21 ezer dollárnyi büntetést csak azzal, hogy össze-vissza smárolgatott mindenki mindenkivel.


Még csak 1-2 nap telt el, de már megy a halálos féltékenykedés, és kezd egyeseknél kijönni a szexmegvonási tünet is. Az egyik srácnak már fizikai fájdalmai vannak. Cam úgy érzi, hogy golyói felrobbannak, mert 48 órája nem könnyített magán. Fel is ajánlotta a csajnak (Emily), aki tetszik neki, hogy intézzen neki egy kis kézi munkát, nem tartana sokáig. Na, hát ilyen csődörrel aztán élmény lehet az ágyban, akinek elég két rántás is. 


Eközben Peter agyát is lehet, hogy már elöntötte valami nyálkás állagú fehér trutyi, mert egyáltalán nem veszi észre, vagy a túltermelt sperma nyomásától nem lát tisztán, hogy Melinda azért hívta meg az ágyába, majd dobta le magáról a melltartót is, hogy így álljon bosszút és idegesítse fel teljesen Marvint, aki épp durcizik, mert Melinda egy teljesen lényegtelen fogadásból lesmárolta ezt a Peter gyereket. Melinda pedig direkt még pajkosabb Peterrel, direkt ugráltatja a takaró alól "véletlenül" kikandikáló a valagát az ágyon, direkt kuncorászik, hogy a szomszéd ágyban fekvő Marvin mindent halljon. 


És mindehhez még ott volt a szobában 7 másik ember is, akiknek szintén ugyanilyen kínos volt ez az egész. Egyedül Pete élvezte és hitte azt teljesen tévesen - jelen állás szerint -, hogy ő itt a legnagyobb király, aki simán lecsapta az egyik alfa hímnek tartott faszi kezéről a nőt, sőt, mindjárt koituszt létesíthet vele a paplan alatt, kerüljön bármibe, mondjon a szexirigy műanyag seggdugó formájú asztali dísz bármit is.

És a java még csak most jön, mert, ha tényleg az lesz, mint az első évadban, akkor majd szépen elkezdenek érezni egymás iránt valamit az emberek, aztán elkezdenek megnyílni, őszintén beszélgetni, és kiderülnek majd az eddig sunyin eltitkolt dolgok a múltból, hogy ki az, aki nem csak modellkedéssel keresi a kenyerét, kinek van esetleg sittes múltja, esetleg egy gyereke otthon, vagy mondjuk valami durva családi drámája. És még jönnek új versenyzők is, akik megkavarhatják a dolgokat. Lesz itt még kemény összeveszés, és az is lehet, hogy súlyos pénzlevonással járó békülő szex is. Majd kiderül.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Too Hot To Handle (@toohotnetflix) által megosztott bejegyzés

Amint az látszik: elindult a Vágy és vezeklésbe oltott Bűn és bűnhődés audiovizuális reality változata. A kérdés, hogy ki lesz majd modern korunk Elizabeth Bennetje és Mr. Darcy-ja.