Csodák Palotája Óbudán: Játszva megismered

5000 m2-en, több mint 250 játékkal várunk benneteket a megújult Csodák Palotájában. Az idén 21 éves intézmény a Camponából Óbudára költözött. A Csopában két szinten az óvodásoktól a felnőttekig, minden korosztály találhat magának több órás elfoglaltságot.

A kis baglyocskákkal fémjelzett „Csipet Csopa” jelzéssel ellátott játékok kifejezetten az óvodásoknak ajánlottak, és csak olyan eszközöket, attrakciókat tartalmaznak, mely számukra is élvezetes és bizonyos képességeket – finommotoros, ill. szem-kéz koordináció, taktilis észlelés, differenciálás - , fejlesztenek.
Ezek közül néhány, melyek máris kedvencekké váltak: Keringő érmék, Táncoló labda, Örvény, Tapintó felület, Bársony hárfa, Taposó labirintus, Homoksivatag, Óriás pánsíp, Tükörlabirintus, Fura kerekű autó, Mágnes útvonal, Holdjáró, Fakír ágy.

A Természet műhelyében játékosan mutatjuk be, hogyan jelenik meg a tudomány a természetben.
A Tudósok csarnokában találkozhattok és fényképezkedhettek a legnagyobb tudósokkal, illetve sok izgalmas dolgot megtudhattok életükről, valamint néhány hozzájuk kapcsolódó kísérletet is kipróbálhattok.
A Mágneses mező  a vonzások és taszítások témakör köré épül, és általuk könnyebben megérthetitek a mágnesesség titkait.


Az Űrállomáson a szimulátorok segítségével megnézhetitek mekkorát tudtok ugrani a Marson, a titkos űrből jövő üzenetet is megfejthettek, valamint segíthettek hazajutni a Földön rekedt földönkívülieknek, de a különböző bolygókról is sok dolgot megtudhattok.
A fenti részen Newton almáskertjében üldögélhettek egy kicsit és kipróbálhatjátok a nagy tudós felfedezéseihez kapcsolódó játékos eszközöket.


Az Illúziók részben szemünket becsapó játékokkal ismerkedhettek meg és próbáljátok ki a végtelennek tűnő tükörszobát is.
Logikai megállóban ördöglakatokat és logikai társasjátékokat találtok, ahol megtudhatjátok, milyen a vizuális memóriátok, problémamegoldó és koncentráló képességetek.
A Csopában a csocsóasztalok sem hagyományosak, a biliárdfoci pályán lábbal lehet bejuttatni a „labda billiárd golyókat” a kapuba, sőt a 27 interaktív asztalon is érintőképernyős játékokat találtok (malom, memória, reflex).


Az Öveges teremben látványos science show-kat mutatunk be, de tematikus szabadulószobákkal és különleges élményvetítésekkel (5D, 9D és Körmozi) is készültünk. A 9D moziba a 130 cm-nél magasabb gyermekek ülhetnek be biztonságosan.
Kimondottan kisebbek számára ajánljuk szombaton és vasárnap 11 órától a Buborék show-t és a Tudomány egy mesében című előadást.


Van Baba-mama szoba és családi mosdó a felső szinten. A kiállítás teljes területe akadálymentes. Babakocsival, kerekesszékkel érkezők a liftet használhatják, amelynek használatánál kollégáink segítenek. A ruhatár egész évben működik és ingyenes. A büfét a második emeleten alakítottuk ki. Autóknak parkolási lehetőség az épület mélygarázsában van.
www.csopa.hu Várunk mindenkit szeretettel!