Nincs karácsony Diótörő nélkül

A Győri Balett nagy sikerű ’Diótörő az Arénákban’ című óriásprodukciója az idei ünnepi szezonban is visszatér – ezúttal Budapesten is élvezhetik a nézők a nagyszabású balett előadást.

A tavalyi karácsonyi szezonban már nagy sikerrel játszott Csajkovszkij-klasszikus az idén ismét visszatér a hazai arénákba: egy jól ismert karácsonyi történet, amely a cirkuszművészet, a show, a revü és a balett elemeit ötvözi és viszi színpadra, Dmitrij Simkin látványos díszletének kíséretében, ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával. Az eddigi legnagyobb, direkt aréna méretű színpadra álmodott táncos-zenés showszínház a mai kor gyerekeihez szól. Barbie-babával, Pókemberrel, Robotemberrel a világ élvonalába tartozó Győri Balett előadásában, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola balettnövendékei és Pirók Zsófia flamenco táncosnő közreműködésével.


A Herceg és Klára hercegnő nagy kettősét a világhírű Moszkvai Bolsoj Balett sztárszólistái, a tavalyi előadásokon már megismert Darja Hohlova és Artemij Beljakov táncolják.

A Bécsi Operában nagy sikerrel játszott Diótörőt az alkotó, ifj. Harangozó Gyula újragondolta, artistákkal, breakesekkel és revüszerű látvánnyal gazdagította és ezáltal egy friss, formabontó, szélesvásznú produkcióvá varázsolta, amely azonban nem nélkülözi a klasszikus balett hagyományos elemeit sem. A Győri Balett és a Bolsoj Balett neve garantálja, hogy a nézők most is egy nagyszabású, látványos, magas művészi színvonalon színpadra állított előadással ünnepelhetik az idei karácsonyt, amely igényes szórakozást nyújt minden korosztály számára.

A ’Diótörő az Arénákban’ a klasszikus darab korszerű, aktuális feldolgozása. Mind a klasszikus, mind a kortárs balettet kedvelő nézőknek egy csodálatos, látványos produkcióban lehet részük, Budapesten a Papp László Sportarénában december 18-án.

Jegyek: https://diotoro-2017-arena.broadway.hu/2017-12-18-19-00