sPORT

A csehek megleckéztették a hollandokat, míg a belgák legyőzték a címvédőt

Vasárnap két végső győzelemre is esélyesnek tartott labdarúgó-válogatott búcsúzott az Európa-bajnokságtól. A nagyobb negatív meglepetést Hollandia okozta azzal, hogy Budapesten kikapott Csehországtól, míg a címvédő portugálok Sevillában szenvedtek vereséget Belgiumtól.

A félig “narancsba öltözött” Puskás Aréna közönsége által támogatott holland együttes többnyire fölényben futballozott, azonban a játékosoknak egyszer sem sikerült eltalálniuk a kaput. Az első játékrészben a csehek elsősorban gyors ellenakciókra építettek, azonban gólt ők sem szereztek a rekkenő hőségben rendezett mérkőzésen.

A második félidő elején a meccs addigi legnagyobb helyzetét puskázta el Donyell Malen: egyedül vezethette a labdát a cseh kapusra, ám Tomas Vaclik nagyszerű ütemben kimozdulva menteni tudott.

Az 54. percben Matthijs De Ligt utolsó emberként kézzel állította meg a labdát, amellyel Patrik Schick törhetett volna kapura. A játékvezető elsőre sárga lapot adott, majd a videobíró segítségével végül kiállította a holland védőt.

A csehek az emberelőnyüket kihasználva beszorították az ellenfelüket, a nyomás pedig bő tíz perc után góllá érett.

Fotó: Alex Pantling/Getty Images

 

A 68. percben egy jobb oldali cseh akció végén Stekelenburg kiejtette a labdát, így szöglet következett. A sarokrúgást követően Tomáš Holeš (Slavia Praha) 5 méterről a bal sarokba fejelt (1-0).

A 28 éves jobbszélső tavaly ősszel mutatkozott be a cseh válogatottban, a Slavia Praha játékosa első találatát egy Ciprus elleni barátságos találkozón szerezte. Holeš tíz éve profi labdarúgó, mindvégig Csehországban lépett pályára, még nem szerződött külföldre.

A 80. percben Holeš csapott le a labdára, amellyel a bal oldalon iramodott meg. Középre adására jó ütemben érkezett Patrik Schick (Bayer Leverkusen), aki 8 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (2-0).

Csehország Dániával találkozik a négy közé jutásért, az összecsapást szombaton Bakuban rendezik.

A belgák búcsúztatták a címvédő Portugáliát

A Sevillában megrendezett találkozón mindkét válogatott nagyon óvatosan kezdett. Sem a belgák, sem a portugálok nem kockáztattak. Az ilyen mérkőzések végződnek rendre 0-0-ás döntetlennel, ám a sors fintora, pontosabban egy belga játékos zseniális jobb lába megváltoztatta a forgatókönyvet.

A 42. percben egy gyors belga támadás végén Thorgan Hazard (Borussia Dortmund) kapta meg a portugál 16-os jobb sarka előtt a labdát, melyen igazított egyet, majd jobb külsővel a kapu bal oldalába bombázott (1-0).

A Hazard család játékosai

Thorganról érdemes tudni, hogy édesapja Thierry és édesanyja Carina is profi labdarúgó volt, valamint másik három testvére is aktív játékos. Természetesen mindenki a jelenleg a Real Madridban játszó Edent ismeri a legjobban. Harminc éves bátyja a Chelsea-vel kétszer nyert a Premier League-ben, de már spanyol bajnoknak is mondhatja magát. Eden Hazard a londoniakkal kétszer nyert Európa Ligát is (2013, 2019). Magyarországon mégis Kylian Hazard a legismertebb játékos, hiszen a középpályás két évig az Újpest FC játékosa volt, jelenleg a Cercle Brugge csapatában keresi kenyerét. A legkisebb fiú Ethan Hazard 2004-ben született, ő még az AFC Tubize akadémiáján pallérozódik.

Érzékeny veszteség volt a belgák számára, hogy a második játékrész elején le kellett cserélni a megsérült Kevin de Bruyne-t, a helyére érkező Dries Mertens 101. alkalommal szerepelt a belga válogatottban. A 34 éves Mertens világbajnoki bronzérmes (2018), nyert már holland és olasz kupát is, ám még egyik csapatával sem tudott bajnoki címet ünnepelni. Háromszor Olaszországban, egyszer Hollandiában szerzett bajnoki ezüstérmet csapataival.

Fotó: Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images

 

De nem ez a lényeg.

A portugál szövetségi kapitány Fernando Santos előbb becserélte Joao Félixet és Bruno Fernandest, majd hozzájuk csatlakozott André Silva is. A portugálok az utolsó húsz percben teljesen a kapujukhoz szögezték a belgákat, az Európa-bajnokság legmagasabb színvonalú mérkőzésén nem volt elveszett labda, alig volt játékmegszakítás. Záporoztak a portugál lövések, miközben a belgák teljesen a védekezésre rendezkedtek be.

Az utolsó negyedórára beszállt a játékba Sérgio Oliveira és Danilo Pereira is, a luzitánok rohamoztak, a belgák védekeztek. Élmény volt nézni ezt a páratlan csatát, ami azt is bebizonyította, ha kell Portugália tud támadni, gólhelyzeteket kialakítani, ám a Vörös Ördögök viszont kitűnően tudnak védekezni is.

Utólag lehet fanyalogni azon, hogy Belgium mindössze egyetlen kaput eltaláló lövéssel győzte le Portugáliát, ám ne feledjük el a labdarúgásban a védekezés is művészet. Tudnának erről mesélni az olasz catenaccio szerelmesei.

Természetesen az egyenes kieséses szakaszban minden hasonló jellegű találkozó igazságtalanul ér véget, hiszen mindkét válogatott továbbjutást érdemelt volna. Ráadásul a legjobb nyolc között a müncheni Allianz Arénában Olaszország lesz Belgium következő ellenfele. Öt évvel ezelőtt a taljánok 2-0-ra nyertek a belgák elleni.

Labdarúgó Európa-bajnokság, nyolcaddöntő:

Csehország-Hollandia 2-0 (0-0)
Puskás Aréna, 52 834 néző, v.: Szergej Karaszjov (orosz)
Gól: Holeš (68.), Schick (80.)
Kiállítva: De Ligt (55.)
Csehország: Vaclik – Coufal, Celustka, Kalas, Kaderabek – Holes (Kral, 85.), Soucek – Masopust (Jankto, 79.), Barak (Sadilek, 92.), Sevcik (Hlozek, 85.) – Schick (Krmencik, 92.)
Hollandia: Stekelenburg – Dumfries, De Vrij, De Ligt, Blind (Timber, 81.), Van Aanholt (Berghuis, 81.) – De Roon (Weghorst, 73.), Wijnaldum, De Jong – Depay, Malen (Promers, 57.)

Belgium-Portugália 1-0 (1-0)
Sevilla, 14 500 néző, v.: Felix Brich (német)
Gól: T. Hazard (42.)
Belgium: Courtois – Alderweireld, Vertonghen, Vermaelen – Meunier, Tielemans, Witsel, T. Hazard (Demdoncker 95.) – De Bruyne (Mertens 48.), Lukaku, E. Hazard (Carrasco 87.)
Portugália: Rui Patricio – Dalot, Dias, Pepe, Guerreiro – Moutinho (Joao Felix 55.), Palhinha (Danilo 78.), Sanches (Oliveira 78.) – Silva (Fernandes 55.), Ronaldo, Jota (Silva 70.)

Nyolcaddöntő:

Június 28., hétfő
18:00, Horvátország – Spanyolország
21:00, Franciaország – Svájc

Június 29., kedd
18:00, Anglia – Németország
21:00, Svédország – Ukrajna

Negyeddöntő:

Július 2., péntek
21:00, Belgium – Olaszország

Július 3., szombat
18:00, Csehország – Dánia