sPORT

A Nagy Sportágválasztó mindenki kedvence!

A Nagy Sportágválasztó nem olyan, mint a Nagy indiánkönyv, bár abban sem vagyok biztos, hogy a mai gyerekek tudják mi az. De félre a tréfát, a Merkapt SE másfél évtizede kitalált egy új formát, hogyan lehetne megismertetni a gyerekeket minél több sportággal, egy helyszínen, egyetlen hétvégén.

Emlékszem az elején ez olyan újdonság volt, hogy a szülők, akik korábban lejárták a lábukat, hogy a gyereknek megfelelő sportolást, edzést találjanak, azok alig hittek a szemüknek.

A forma új volt, de mindenki lelkesedett az ötletért, a Merkapt SE adta a helyszínt a Maglódi úton, míg a klubok és sportszövetségek települtek ki és hozták a sportszereket, na és az edzőket.

Annó ez nem mindenkinek tetszett, miközben szinte minden klub már akkor is lasszóval fogta a gyerekeket, az akkori főszervező Ipacs Endre mégis arra panaszkodott, hogy volt olyan szövetség, amelyik nem akart kitelepülni, mert az nekik sokba kerül…

Nem ilyenek voltak a kajakosok és kenusok, akik maguk ásták ki azt a “medencét”, ahol legalább néhány evezőcsapást meg lehetett tenni, vagy csak ki lehetett próbálni milyen nehéz egyensúlyozni egy versenykajakkal. Elsőre nem is sikerült senkinek, egymás után borultak be a próbálkozók.

A pekingi olimpiára készülő Kolonics György nem ismerve fáradtságot egymás után terelgette a gyerekeket, mindenkihez volt egy jó szava és nagyon biztatott mindenkit. Akkor kamerával voltam kinn, Koló rögtön kötélnek állt és szívesen nyilatkozott a Sportfórum.hu-nak. (Szegény Kolonics 2008-ban, egy hónappal az olimpia előtt hunyt el tragikusan hirtelen.)

Évekkel később a Nagy Sportágválasztó már előre kitehette a megtelt táblát, olyan sokan érkeztek. A gyerekek szívesen álltak sorban a lovaglásnál, az íjászatnál vagy éppen a karatézóknál és a cselgáncsozóknál. Mindig vonzó volt, hogy az olimpikonoktól itt nem csak autogrammot lehetett kérni, de például egy Kovács Antallal lehetett “megmérkőzni” a tatamin.

A salakpályákon kis csoportok egyszerre ismerkedhettek meg a teniszezés alapjaival, míg a sátrak alatt megannyi táblán lehetett megismerkedni a sakkozás alapjaival. A sakkszövetség akkori elnöke Kunos Péter is sorra játszotta a partikat a gyerekekkel.

A Nagy Sportágválasztóból később igazi nagyüzem lett, de továbbra sem futószalagon terelgették az ifjú palántákat.

Előttem az utódom

A minap a Forma-1-ben jelentette be a Mercedes “istálló”, hogy jövőre George Russell lesz Lewis Hamilton csapattársa, a hétszeres világbajnok rögtön előkapott egy egy évtizeddel korábbi képet, ahol a kis Russell még autogrammot kért a “nagy” Hamiltontól.

Milyen érdekes lenne, ha tudnánk, hogy ki az a mára már felnőtt élsportoló; birkózó, vívó, kézi- vagy kosárlabdázó, aki az első néhány Sportágválasztó valamelyiken ismerkedett meg később sikereket hozó sportágával.

A hétvégén több mint 100 sportág, olimpiai, Világ – és Európa-bajnok sportolók várják az érdeklődőket. A Budapesti Nagy Sportágválasztó szeptember 10-11-én (péntek, szombat) 9 és 17 óra között várja a látogatókat a Merkapt Sportközpontban (Budapest, X. kerület, Maglódi út 12/A).

A sportági helyszíneken szakképzett edzők segítségével lehetőség nyílik a kitelepülő sportágak kipróbálására, valamint bemutatók, nyílt edzések formájában a közönség az alapokon túl is beleláthat egy-egy mozgásforma világába.

Ezen felül az eseményen a látogatók találkozhatnak, sőt együtt is sportolhatnak a megjelenő olimpikonokkal, élsportolókkal.

Még bejárni sem lesz egyszerű a helyszínt

A Merkapt kondipark az első állomás, majd következik a sakk, szombaton a jóga és a torna, ki lehet próbálni vizes sportokat is, majd irány a lábtoll-labda, a floorball és szombaton a fallabda is. Lesz öttusa, teqball és hullahopp is, de ki lehet próbálni az ökölvívást, a birkózást és a vívást, valamint a capoeirát is.

Figyelem amerikai futball csak pénteken lesz, míg szombaton atlétika és gyorstollaslabda színesíti a kínálatot. De lesz BMX, MTB, kutyás futás és kutyás rollerezés is. A kajak, a kenu és a SUP után még téli sportokkal is lehet ismerkedni. Ha pedig valaki mind a 104 állomáson túl van, akkor még az íjászatba is belekóstolhat.

Persze képtelenség akár csak húsz percet eltölteni minden helyszínen. Meg kell célozni a kedvenc sportágainkat, de esélyt kell adni annak, hogy máshová is becsábítsanak az edzők.

A Nagy Sportágválasztó sajtótájékoztatóján kiderült, hogy Pap Bianka újdonsült paralimpiai bajnok úszó a rehabilitáció miatt kezdett úszni, vagyis: ha nincs rendellenesség, ha nincs baleset, nincs úszás se az életében. Úgy érzi, hogy mindent az úszástól kapott, ezért másokat is arra buzdít, hogy kezdjenek el sportolni.

Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmes vitorlázó a pecázás és a nyári vitorlástábor után fordult komolyabban a vitorlázás fel és a jövőben ő maga is azzal szeretne foglalkozni, hogy a fiatalokat miként lehet a legszakavatottabban és a leginkább teljeskörűen segíteni saját álmuk megvalósításában.

Kiss Gergely, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatója arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy nehéz időszak van mögöttünk, hiszen a járvány nem csak egészségügyi, de mentális és közösségi rombolást is végzett, ezért talán soha nem volt olyan nagy szükség ennek a nagy eseménynek a megrendezésére, mint most.

COVID-19 SZABÁLYOK A NAGY SPORTÁGVÁLASZTÓN!

Az eseményen történő részvétel a hatályos járványügyi szabályok betartása érdekében érvényes oltottsági vagy védettségi igazolvány, illetve személyi igazolvány felmutatásához kötött, amelyet munkatársaink az Esemény bejárata előtt fognak ellenőrizni. Amennyiben Résztvevő hivatalos, érvényes sportolói versenyengedéllyel rendelkezik, szintén részt vehet az Eseményen. A felsorolt okmányok hiányában az Eseményen történő részvétel nem lehetséges! A tizennyolcadik életévét be nem töltött személy érvényes oltottsági vagy védettségi igazolvánnyal rendelkező személy felügyelete mellett vehet részt az Eseményen, tekintet nélkül arra, hogy ő maga rendelkezik-e a felsorolt igazolványokkal, vagy sem.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó