sPORT

Csúcsmeccsekkel rajtol az európai kupaősz

A labdarúgó Bajnokok Ligája első fordulójából összesen kilenc mérkőzés kerül élő egyenes adásban a képernyőre. Az M4 Sport az FC Barcelona-Bayern München és a Manchester City-RB Leipzig mérkőzés mellett tette le a voksát. A Sport TV hét élő közvetítéséből kiemelkedik a szerda esti Liverpool FC-AC Milan összecsapás.

Kedden az FC Barcelona próbálhat meg visszavágni történelme legsúlyosabb európai kupavereségéért a Bayern Münchennek a Bajnokok Ligája E csoportjának rangadóján.

A 2019/20-as negyeddöntőben 8-2-re kaptak ki a katalánok a későbbi végső győztestől, de egyébként se a bajorok a kedvenc ellenfeleik, hiszen senki nem verte meg őket annyiszor (hétszer) a nemzetközi porondon, mint a Bayern. A csoportkörben az 1998/99-es szezon óta nem kerültek össze, akkor mind a két összecsapást a Bayern München nyerte.

A Barcelona életében Messi távozásával új korszak kezdődött, ráadásul Antoine Griezmann is visszatért az Atléticóhoz,

ennek ellenére remekül kezdték a szezont (három bajnoki, hét pont), ráadásul extra pihenővel várhatják a BL-rajtot, hiszen a Sevilla elleni bajnokijuk elmaradt a hétvégén.

A Bayern München új vezetőedzővel, a Hansi Flicket váltó Julian Nagelsmannal vágott neki az új szezonnak, illetve még két lipcsei igazolással, Dayot Upamecánóval és Marcel Sabitzerrel frissítették keretüket. A német bajnokságot remekül kezdték, egy döntetlennel és három győzelemmel, a hétvégén az RB Leipzig otthonában elért 4-1-es sikerrel demonstráltak erőt.

Hiányzókkal mindkét oldalon számolni kell a vezetőedzőknek, a katalánoknál főként támadófronton, hiszen Martin Braithwaite, Ansu Fati, Sergio Agüero és Ousmané Dembélé is sérült, így bemutatkozhat az átigazolási szezon utolsó napján igazolt csatár, Luuk de Jong. Emellett Jordi Alba és Sergino Dest játéka is kérdéses.

A vendégeknél Serge Gnabry megsérült a hétvégén, játéka kérdéses, szükség esetén a Leipzig ellen betaláló Jamal Musiala pótolhatja.

 

Gulácsiék a Manchester Cityhez utaznak

A három magyar válogatott futballistát, Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot foglalkoztató RB Leipzig az előző idényben döntős, angol bajnok Manchester Cityhez látogat a Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján.

A Premier League címvédője legutóbbi hét hazai mérkőzését megnyerte a BL-ben, és 2019. november 26. óta nem vesztett pontot az Etihad Stadionban, ahol akkor a Sahtar Donyeck tudott döntetlent játszani. Josep Guardiola együttese egy újabb sikerrel megdöntené a klubcsúcsot az európai kupában sorozatban elért egymást követő hazai győzelmek tekintetében.

Ismét Guardiola rendelkezésére állhat Ferran Torres, aki tavaly ősszel négy BL-mérkőzésen négy gólt szerzett. A spanyol csatár januárban átesett a koronavírus fertőzésen, márciusban gólokkal tért vissza a spanyol válogatottban, ám a Bajnokok Ligájában nem kapott több lehetőséget Guardiolától.

Ferran Torres a Premier League-ben duplázott az Arsenal ellen, majd a sőanyol válogatottban egy-egy gólt szerzett Georgia és Koszovó ellen.

A két csapat teljes eltérő előjelekkel várja az összecsapást, hiszen amíg a Manchester City a Tottenham Hotspurtól elszenvedett első fordulós veresége óta mindhárom mérkőzését megnyerte a Premier League-ben, ráadásul ezeken a találkozókon 11-0 a gólkülönbsége, addig az RB Leipzig a Bundesligában négy mérkőzéséből hármat elveszítve csak a 12., szombaton hazai pályán kapott ki 4-1-re a címvédő Bayern Münchentől.

A szerdai játéknap slágermérkőzése a tavalyi angol bajnok Liverpool és a legutóbbi szezonban olasz második AC Milan összecsapása lesz a B csoportban. Hazája pontvadászatát mindkét együttes kiválóan kezdte, a milánóiak három fordulót követően százszázalékosak, míg a Vörösök négy kör alatt csak egyszer játszottak döntetlent sikereik mellett. 

A két nagy múltú együttes harmadik alkalommal találkozik egymással a legrangosabb európai kupában, eddigi két találkozójuk a döntőben volt: 2005-ben a Liverpool minden idők egyik legemlékezetesebb fináléjában a második félidőben háromgólos hátrányból egyenlítve 11-esekkel nyert, míg két évvel később a Milan 2-1-es győzelemmel vágott vissza.

A hazai pálya kedvezhet az angoloknak, a Milan ugyanis legutóbb 19 szigetországi fellépése alkalmával csak egyszer, 2005 tavaszán a Manchester United vendégeként nyert.

A D csoport rangadóján a 13-szoros győztes Real Madrid az olasz bajnok Internazionale vendége lesz. Ez lesz a két csapat 18. egymás elleni összecsapása az európai kupákban, a Real 8, az Inter 7  alkalommal nyert két döntetlen mellett. A két sztárcsapat az előző idényben is azonos csoportban szerepelt, a király gárda  – akkor még a koronavírus-járvány miatt az Estadio Alfredo Di Stéfanóban – 3-2-re nyert, Milánóban pedig 2-0-ra diadalmaskodott.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló

Szeptember 14., kedd
18:45 BSC Young Boys – Manchester United FC (Sport1)
18:45 Sevilla FC – FC Salzburg (Sport2)
21:00 FC Barcelona – FC Bayern München (M4 Sport)
21:00 FC Dinamo Kijev – SL Benfica
21:00 Villarreal CF – Atalanta BC
21:00 LOSC Lille – VfL Wolfsburg
21:00 Chelsea FC – FC Zenit (Sport1)
21:00 Malmö FF – Juventus (Sport2)

Szeptember 15., szerda
18:45 Beşiktaş JK – Borussia Dortmund (Sport1)
18:45 FC Sheriff Tiraspol – FC Sahtar Donyeck
21:00 Manchester City FC – RB Leipzig (M4 Sport)
21:00 FC Bruges – Paris Saint-Germain
21:00 Atlético de Madrid – FC Porto
21:00 Liverpool FC – AC Milan (Sport1)
21:00 Sporting CP – AFC Ajax
21:00 FC Internazionale – Real Madrid CF (Sport2)

Forrás: M4 Sport/MTI