sPORT

Idegenben nyert a Liverpool és a Manchester City is

Nagy mérkőzéssel megkezdődött a labdarúgó Bajnokok Ligája kieséses szakasza. Az első héten két angol csapat is idegenben győzött, míg a hétvégén klubvilágbajnoki címet is begyűjtő BL címvédő Chelsea-re csak a jövő héten kerül sor.

Kedden az angol bajnok és listavezető Manchester City egyetlen félidő alatt gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutást, miután a szünetben már négy góllal vezetett. A BL történetében korábban még nem fordult elő, hogy a kiesés szakaszban egy idegenben játszó együttes négygólos előnyt harcolt volna ki az első 45 percben.

Párizsban egyetlen kapura lövési kísérlete volt a szünetig, ilyen legutóbb 2014-ben egy Borussia Dortmund elleni összecsapáson fordult elő a csapattal.

Bernardo Silva és a Manchester City ünnepel; Forrás: Zed Jameson/MB Media/Getty Images

 

A folytatásban is a francia listavezető akarata érvényesült és a 61. percben megszerezhette volna a vezetést, de a Kylian Mbappé által kiharcolt büntetőt Lionel Messi nem tudta értékesíteni, a hétszeres aranylabdás 11-esét Thibaut Courtois hárította.

A találkozó végül a 94. percben dőlt el, ekkor Neymar sarkazta a lábát Kylian Mbappé elé, aki a kapura tört és a belga kapus lábai között talált a hálóba.

A meccs embere címet elnyerő 23 esztendős támadó a találkozó után a Movistar+-nak adott interjújában elismerte, még nem döntött a jövő nyári sorsáról.

“Tudom, hogy a világ egyik legjobb csapatában játszom, örülök, hogy a PSG játékosa lehetek. Mindent bele fogok adni a szezon hátralévő részében. Még nem döntöttem a jövőmről” – mondta azzal kapcsolatban, a keddi meccs mennyire befolyásolja a nyári terveit.

“Boldogok vagyunk. Remek meccset játszottunk, nagyon fontos volt a győzelem. Tudtam, hogy ezt várják tőlem, mostanra olyan játékos lettem, akitől mindig elvárnak valamit. Fontos, hogy előnnyel megyünk Madridba, így egy kicsivel nyugodtabban készülhetünk” – mondta Mbappé.

Szerdán a Liverpool kétgólos sikert aratott az Interanzionale vendégeként. Az angol csapat a hajrában Roberto Firmino fejesével, majd Mohamed Salah lövésével döntötte el az összecsapást. A Liverpoolnak ez a két próbálkozása ment kapura a mérkőzés alatt.

Ünnepel a Liverpool; Fotó: James Williamson - AMA/Getty Images

 

Jürgen Klopp 50. BL-meccsét nyerte meg, ezzel ő lett az első német edző aki elérte ezt a számot. A Pool hét egymást követő győzelme egy kupasorozatban rekord a klub történetében, eddig erre csak a Manchester City volt képes az angol együttesek közül, még 2020 decembere és 2021 májusa között.

A Liverpool összességében a negyedik klub, amely a BL-rajt kezdete óta hét egymást követő mérkőzést nyert, a Bayern (11, 2019/2020), a Barcelona (9, 2002/2003) és a Real Madrid (7, 2014/15) után.

„Még csak a félidőben járunk, és egyáltalán nem érezzük úgy, hogy már félig továbbjutottunk. A második mérkőzésen is készen kell állnunk, mert az Inter jó csapat. A múltban sem mondtam soha, hogy már elvégeztük a munkát, feltehetjük a lábunkat, így most sem teszem” – mondta Klopp az első találkozót követően.

Kiemelte, az Inter fizikálisan rendkívül erős csapat, amely okosan játszik, de az első összecsapás második félidejében sikerült föléjük kerekedni. Firmino vezető találatáról elmondta, hogy bár nem volt sok idejük készülni a mérkőzésre, a rögzített helyzeteket kedden sokat gyakorolták, ennek is köszönhető, hogy a brazil támadó szöglet után eredményes tudott lenni.

A Salzburg hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Bayern Münchennel, a német bajnok Kingsley Coman révén a 91. percben egyenlített.

Jövő héten a címvédő Chelsea hazai pályán kezd a francia Lille OSC ellen, míg a negyedik angol klub a Manchester United Madridba látogat.

Kedden este az MU Cristiano Ronaldo és Bruno Fernandes egy-egy találatával nyert a Brighton & Hove Albion ellen, míg az Atlético Madrid szerdán hazai pályán kapott ki a Levantétől.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:

Paris Saint-Germain (francia) – Real Madrid (spanyol) 1-0 (0-0)
Gól: Mbappé (94.)

Sporting CP (portugál)-Manchester City (angol) 0-5 (0-4)
Gól: Mahrez (7.), Bernardo Silva (17., 44.), Foden (32.), Sterling (58.)

Internazionale (olasz)-Liverpool (olasz) 0-2 (0-0)
Gól: Firmino (75.), Salah (83.)

Salzburg (osztrák)-Bayern München (német) 1-1 (1-0)
Gól: Adamu (21.), illetve Coman (91.)

A visszavágókat március 7-én és 8-án rendezik.

Február 22., kedd

21:00, Chelsea (angol – Lilles OSC (francia)
21:00, Juventus (olasz) – Villarreal (spanyol)

Február 23., szerda

21:00, Benfica (portugál) – Ajax Amsterdam (holland)
21:00, Atlético Madrid (spanyol) – Manchester United (angol)

Forrás: M4 Sport/UEFA