sPORT

Magyar siker Érden és Metzben is

A női kézilabda Bajnokok Ligájában a magyar csapatok ezúttal egy-egy francia gárda ellen győztek szombaton. A Győri Audi ETO KC Metzben győzött, mígy a Ferencváros Érden nyert a tavalyi döntős Brest Bretagne ellen.

Lendületes játékkal és villámgyors támadásokkal kezdett a Metz, amely a 16. percben vezetett először két góllal, ezért Ambros Martín győri vezetőedző rögtön időt kért, illetve cserékkel frissítette csapatát. Ennek hatására az ETO egy 4-0-s sorozattal fordított, és a Metz szakvezetője, Emmanuel Mayonnade a 22. percben már másodszor kért időt, mert együttese sok labdaeladással segítette a vendégeket.

Az ötszörös BL-győztes győriek robbanékonyságban, gyorsaságban és agresszivitásban is felvették a versenyt a hazaiakkal, és bár a második francia időkérésnél egy 6-1-es széria után némileg megtört a lendületük, a szünetben 16-15-re vezettek.

A második félidőt védekezésben és támadásban sem kezdték jól a vendégek, csaknem tíz percig nem találtak be, viszont három gólt kaptak, ezért Martín ismét időt kért.

A remekül cselező Bruna de Paula játékának nem találta ellenszerét a Győr, ám a rövid pihenő megint hatásos volt és egy 7-2-es sorozat végén az ETO újfent hárommal vezetett (23-20). Estelle Nze Minko támadásban és védekezésben is kiválóan teljesített, így meglátszott csapata játékán, amikor pihentetés miatt lecserélték.

Egy hármas gólsorozattal egyenlített a Metz, majd Nze Minko visszatért, stabilizálta együttesét, amely egy 3-0-s szériával eldöntötte a maga javára a meccset, amelyet az európai szövetség a forduló rangadójának választott.

A hazaiak legeredményesebb játékosa De Paula volt hét találattal, a vendégeknél Nze Minko hatszor, Schatzl Nadine ötször talált be. A mezőny legjobbjának Nze Minkót választották.

A két csapat nyolcadik egymás elleni BL-meccsén egy metzi siker mellett hetedszer nyert a Győr.

Ambros Martín: “Örülök a győzelemnek hiszen egy remek csapat ellen nyertünk ma. Nem játszottunk a legjobb formánkban, de nehéz pillanatokban tudtunk megújulni, ez pedig csak érdekesebbé teszi a győzelmünket.”

Estelle Nze Minko„Egy őrült mérkőzés volt. Jó volt visszatérni Franciaországba. Nagyon élveztük a játékot, és egy csapatként küzdöttünk. Ezért sikerült megnyerni a találkozót.”

Az ETO rekordot jelentő, immár 62 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 54 győzelem és nyolc döntetlen a mérlege. A statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.

Az FTC legyőzte az előző idény ezüstérmesét

Hatékony védekezéssel kezdte a meccset a Ferencváros, ennek köszönhetően szoros volt az állás, először a 19. percben alakult ki egygólosnál nagyobb különbség a csapatok között. A franciák a kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadójátékkal próbálkoztak, de ez az időszak nem tartott sokáig.

Elek Gábor időkérése után javult a házigazdák támadójátéka, Emily Bölk és Szöllősi-Zácsik Szandra vezérletével visszavették a vezetést, ám az első félidő utolsó három gólját a Brest szerezte, így a szünetben ismét kettővel jobban állt.

A második felvonás elején is váltakozva vezettek a csapatok, majd első alkalommal volt két gól a különbség az FTC javára. A magyar csapat mindössze egyszer talált be beállóból, de a szélsők és az átlövők jó teljesítménye miatt nem is próbálkozott középről. 

Ezzel szemben a túloldalon Pauletta Foppa remekelt, részben annak köszönhetően, hogy csapata ismét létszámfölényt teremtett a támadások során.

Klujber Katrin és Bölk jóvoltából nyolc perccel a vége előtt már három volt a Ferencváros előnye, ami elegendőnek bizonyult a sikerhez, mert bár az utolsó hét percben nem lőtt gólt, a rendkívül izgalmas hajrában a franciák is több támadásukat elrontották.

A hazaiaknál Bölk nyolc, Klujber hat góllal zárt, a vendégeknél Alicia Toublanc nyolc, Foppa pedig hat alkalommal volt eredményes.

Női kézilabda Bajnokok Ligája

A csoport, 5. forduló:

FTC-Rail Cargo Hungaria – Brest Bretagne (francia) 28-27 (15-17)
FTC:
 Bíró, Janurik (kapusok), Ballai, Behnke 1, Bölk 8, Csiszár-Szekeres, Grbics, Hársfalvi, Kisfaludy, Klujber 6 (1),  Kovács 2,  Malestein, Márton 3, Stolle 3, Szöllősi-Zácsik 5, Szucsánszki.
Brest: Darleux, Quiniou, Toft (kapusok), Fauske 3, Foppa 6, Gavric, Jarrige, Kromoska 2, Kobylinska 2, Lagattu, Lassource 1, Mauny, Niakate 3, Pop-Lazics 2, Toublanc 8 (4). 

Rosztov-Don (orosz)-BV Borussia 09 Dortmund (német) 37-27 (17-11)
HC Podravka Vegeta (horvát)-Team Esbjerg (dán) 25-27 (9-15)

Október 24., vasárnap
14:00 CSM Bucuresti (román)-Buducsnoszt BEMAX (montenegrói)

A csoport állása: 1. Rosztov 8 p (+20), 2. FTC 8 p (+8), 3. Esbjerg 7 p (+15), 4. Dortmund 5 p (-5), 5. Brest 4 p (+10), 6. Bucuresti 4 p (+4), 7. Podravka 2 p (-19), 8. Buducsnoszt 0 p (-33)

B csoport, 5. forduló:

Metz HB (francia)-Győri Audi ETO KC 29-33 (15-16)
Metz:
 Sako, Kapitanovic (kapusok), Almeida 7, Augustine, Bont 2, Bouktit 1, Bouquet 2, Burgaard 3, Dembele, Horacek 3, Jacques 1, Kanor 1, Micijevic 1, N’Gouan 3, Nocandy 5, Tucella. 
Győr: Glauser, Leynaud, Solberg (kapusok), Blohm 4, Brattset Dale 4, Deszpotovics, Fodor, Háfra, Hansen 4, Kristiansen 2, Lukács, Nze Minko 6, Oftedal 4, Ryu 4, Schatzl 5. 

Lövések/gólok: 49/29, illetve 45/33
Gólok hétméteresből: 5/4, illetve 3/3
Kiállítások: 4, illetve 2 perc

Vipers Kristiansand (norvég)-CSZKA Moszkva (orosz) 24-27 (11-11)

Október 24., vasárnap:

16:00 Odense Handbol (dán)-Krim Mercator Ljubljana (szlovén)
16:00 IK Sävehof (svéd)-Kastamonu Belediyesi GSK (török)

A csoport állása: 1. Győr 10 p (+30), 2. Metz 6 p (+8), 3. CSZKA 6 p (+1), 4. Vipers 4 p (+9), 5. Odense 4 p (+1), 6. Ljubljana 2 p (-6), 7. Sävehof 2 p (-15), 8. Kastamonu 0 p (-28)

Az öt győzelemmel álló győriek egy hét múlva a svéd Sävehof csapatát fogadják, a három sikerrel és két döntetlennel rendelkező FTC pedig szintén jövő szombaton a montenegrói Buducnost Podgorica vendégeként folytatja szereplését a BL csoportkörében.

Forrás: EHF/Győri Audi ETO/MKSZ/MTI