sPORT

Paralimpia 2020: Veres Amarilla aranyérmes párbajtőrben

Az egész nap kitűnően vívó Veres Amarilla aranyérmet nyert a kerekesszékes vívók párbajtőrversenyében csütörtökön a tokiói paralimpián. Krajnyák Zsuzsanna a 8., míg Dani Gyöngyi a 12. helyen végzett.

A nők A kategóriás küzdelmében Veres Amarilla – aki baloldali bénulással született – nagyon magabiztosan és határozottan vívott a csoportjában, amelyben japán, brit, orosz és lengyel ellenfelét legyőzte és csak a kínaitól kikapott ki. Ennek ellenére nem mentesült a nyolcaddöntőtől, a 16 fős mezőny hiányos 16-os tábláján az amerikai Shelby Jensennel került szembe, akit a kezdeti “tapogatózás” után, egyértelmű akciókat végrehajtva tíz tus különbséggel győzött le.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

A negyeddöntőben a legutóbbi, 2019-es világbajnokságon bronzérmes orosz Alena Jevdokimova várt rá. A küzdelem végig szorosan alakult, de többnyire a magyar vívó vezetett egy-két találattal. Veres, aki Rióban ötödik volt, többször jól fogott pengét, amiből egyértelmű tust adott, 13-12-nél pedig csuklón szúrta ellenfelét, majd az ezt követő együttes találat már továbbjutást ért a számára.

Veres Amarillának a fináléért azzal a kínaival kellett megmérkőznie, aki előzőleg Krajnyák Zsuzsannát búcsúztatta

Veres tudatosan vívott, és váratlan győzelmet aratott. Három gyors tussal meglepte esélyesebb, a 2019-es világbajnokságon és előtte a riói paralimpián is ezüstérmes ellenfelét, kívülről többször jött az edzői utasítás, hogy “csak előre”, mivel a magas Csing Pien az előre-hátra hajlásokból gyakran ér el találatokat. Veres 4-1-nél sárga lapot kapott, mert pont egy ilyen szituációban elemelkedett a székről, de a következő tust így is ő adta.

A folytatásban azonban ellenfele felzárkózott egy-két tusra, döntetlen viszont egyszer sem volt. A taktika további részeként a magyar vívó igyekezett mindig felül szúrni, és ez többnyire össze is jött neki. Így még az is belefért a számára, hogy egy alkalommal újabb figyelmeztetés – ezúttal már piros lap – járt korai indulásért, ami büntetőpontot vont maga után. 14-12-nél együttes találattal lett meg a győzelem, majd Veres pár másodperc múlva összeölelkezett a páston edzőjével, Kovács Ivánnal, miközben jól hallhatóan azt mondta: “nem hiszem el”.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

A döntőben az öt éve, Rio de Janeiróban háromszoros paralimpiai bajnok Zsung Csinggel mérkőzött

Veres Amarilla lendülete nem tört meg az utolsó asszóra sem, mert bár sokáig az ellenfele vezetett, 10-10-nél sikerült egyenlítenie a BVSC-Zugló 28 éves vívójának, aki rögtön ezután azzal került előnybe, hogy Zsung elemelkedett a székből, amiért büntetés járt. 

A következő akciónál Verest tusát vették el, hasonló okból, így 12-10 helyett 11-11 lett, de a következő találatot megint a magyar párbajtőröző adta, és onnan már csak nőtt a különbség.

A magyarok közül korábban csupán Szekeres Pál tudott győzni kerekesszékes vívásban paralimpián – Barcelonában és Atlantában összesen háromszor -, így Veres Amarilla az első magyar női bajnok.

Veres Amarilla: ez egy óriási csapatmunka volt

Óriási csapatmunka eredményének nevezte Veres Amarilla azt, hogy a tokiói paralimpián megnyerte a női párbajtőrözők egyéni versenyét az A sérültségi kategóriában.

A győzelemig vezető úton az elődöntőben és a fináléban a legjobbak közé tartozó két kínai vívót kellett legyőznie. Arra a kérdésre, hogy ez hogyan jött össze neki, azt mondta: “hát először is egy nagy csapatmunka volt, egyedül nem sikerült volna”.

Kiemelte, hogy edzőjének, Kovács Ivánnak a taktikáját sikerült valóra váltania, elképzelték, hogyan kellene ennek kinéznie, hogyan kellene őket megverni, és ez most sikerült. 

“Egyrészt nagyon büszke vagyok, hogy tökéletesen végre tudtam hajtani azt, amit előre megbeszéltünk. Másrészt pedig elkapott a flow és egyszerűen csak élveztem a vívást, ennek a kettőnek a kombinációja volt, amit lehetet látni” – mondta az MTI-nek értékelve.

A konkrét taktikát illetően azzal kezdte, hogy a kínaiak nagyon gyorsan, dinamikusan indulnak el hátrafelé, nagyon nehéz őket elérni.

“Úgyhogy az volt a taktika, hogy +kész, rajtára+ minél gyorsabban szerezzek találatot, nem megvárva azt, hogy ők kihúzzák hátra a távolságot. Igazából ebből volt egy kis meglepetésfaktor, mert eddig nem így vívtam velük, nem erre számítottak, nem erre készültek. Másrészt, így megfoghatók. Remélem, legközelebb is sikerül. Most ennek örülök egyelőre” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy mennyire lepte meg saját magát, azt mondta: “hogy teljesen őszinte legyek, semennyire”. 

“Én ezért jöttem ide. Nemcsak párbajtőrben, hanem kardban is ezt szerettem volna. Tegnap ez nem sikerült, nem így volt megírva valószínűleg. Én mindent megtettem az elmúlt öt évben a felkészülés során, az utolsó három évet a BVSC-ben végigdolgoztuk az edzőimmel. És nemcsak a vívóedzőimre gondolok, hanem az erőnléti felkészítőre is, a dietetikusra, a sportpszichológusra és mindenkire a klubban, aki hozzátett valamit is a felkészülésemhez. Ez egy óriási csapatmunka volt” – hangsúlyozta a 28 éves vívó, aki baloldali bénulással született.

Edzője a sikert azzal magyarázta, hogy kockáztattak, és ez bejött. Az volt az elképzelés, hogy közel kell felvenni a távolságot és gyorsan kell akciókat indítani. Másodjára viszont már el kellett gondolkodni, hogy újra megpróbálják-e ezt, mert a döntőbeli kínai ellenfél már tudta, hogy mire számíthat, de úgy döntöttek, még egyszer ugyanezt csinálják, és bejött, ráadásul úgy, hogy ezúttal hátrányból sikerült fordítani.

Veres Amarilla a magyar küldöttség második érmét szerezte Tokióban, szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban.

Krajnyák Zsuzsanna a 8. helyen végzett

Ugyanebben a kategóriában Krajnyák – akinek nem fejlődött ki a bal lába – brazil és ukrán ellenfelével szemben sikerrel vette az akadályt a csoportjában, amelyben hongkongi és orosz riválisától kikapott.

A nyolcba jutásért erős vívóval, a hongkongi Justine Charissa NG-vel kellett megmérkőznie, ennek megfelelően az asszó eleje mindkét fél részéről megfontolt, óvatos vívással telt. Öt-öt után azonban Krajnyák több alkalommal is pontosan szúrt, az itt kiharcolt előnyét pedig a végéig megőrizte: háromtusos sikerrel ment tovább.

Az elődöntőért a 2019-ben vb-második Csing Piennel asszózott, de csak az eleje volt szoros, onnantól a távolsággal jól játszó kínai fokozatosan növelte előnyét és simán nyert.

Nagyon-nagyon sokat vívtam otthon balkezessel, arra számítottam, hogy jobban fog sikerülni. Azt gondolom, hogy én mindent megtettem, bízom benne, hogy a tőr jobban fog sikerülni.”

– mondta az MTI-nek megbicsakló hangon a 42 éves Krajnyák Zsuzsanna, aki ebben a fegyvernemben egyéniben háromszor nyert korábban világbajnokságot, a londoni paralimpián pedig második volt.

“A jobbtól nem szégyen kikapni, azt tudjuk, hogy ő azért ennek a számnak a klasszisa, vannak olyan adottságai, amik itt, a kerekesszékes vívásban kijönnek. Nagyon hosszú végtagokkal rendelkezik, két jó lába van. Azt gondolom, hogy ebből a nagyon nehéz csoportomból ezt tudtam most kihozni.”

A férfiak B kategóriájában Tarjányi István – aki gerincvelőtumor miatt került kerekesszékbe – a csoportjában brazil, fehérorosz, kínai és orosz ellenfelétől kikapott, és csak az ukrán ellen győzött, ezzel nem jutott fel a hiányos 16-os táblára, melyen a 13 fős mezőnyből kilencen vívhattak. A versenyt a 11. helyen fejezte be.

A nők B kategóriájában tizennégyen szerepeltek

A paralimpia után visszavonuló, 46 éves, gerincsérült Dani Gyöngyi thaiföldi, kínai, amerikai, ukrán és olasz ellenfelétől vereséget szenvedett, az orosz ellen nyert. A direkt kieséses szakaszba nem került be, 12. lett.

“Az olasz vívót meg kellett volna vernem ahhoz, hogy táblára kerüljek, de olyan nagyon nem bánom, mert hogyha meg is vertem volna őt véletlenül, akkor elgondolkodtam volna rajta, hogy visszalépek, mert éreztem már az utolsó asszókban, hogy a vállamnak nem annyira jó ez. – mondta pályafutása utolsó egyéni asszója után. – Én tőröző vagyok, de a párbajtőrcsapatban is kellek, mert nincsen más, aki helyettesítsen, hiszen arra kaptam eleve szabadkártyát. Ha már itt vagyok a párbajtőrcsapatban, akkor adtak egy lehetőséget, hogy a párbajtőr egyéniben is szerencsét próbáljak. A tőrre sajnos nem kaptam meg, ez nagy szívfájdalmam, de a két csapatban igyekszem helytállni. Azokban éremesélyeket látok” – tette hozzá.

A magyarok eredménye a kieséses táblán, párbajtőr

Nők (A kategória)
    nyolcaddöntő:

Krajnyák Zsuzsanna-Justine Charissa NG (hongkongi) 15-12
Veres Amarilla-Shelby Jensen (amerikai) 15-5
    negyeddöntő:
Veres-Alena Jevdokimova (orosz) 15-13
Csing Pien (kínai)-Krajnyák 15-4
    elődöntő:
Veres-Csing Pien 15-13
    döntő:
Veres-Zsung Csing (kínai) 15-12

Forrás: MPB/MTI

Konkoly Zsófia ezüstérmes 400 méter gyorson