10 érdekesség a Peaky Blindersről, vagyis a Birmingham bandájáról

Tudtátok, hogy David Bowie volt az utolsó évadához ért sorozat egyik legnagyobb rajongója, és hogy Tommy Shelby eredetileg Jason Statham lett volna? Na és azt, hogy csatornákban Birmingham Velencét is veri?

1. Steven Knight a Kolibri kód, a nagyszerű Locke - Nincs visszaút és a rémes Vihar előtt rendezője nyilvánvalóan a hatalmas sikerű amerikai Boardwalk Empire - Gengszterkorzó (2009) angol verzióját akarta elkészíteni, amikor nekilátott sorozatának, a 2013-ban indult, most hatodik és egyben utolsó évadához ért Peaky Blinders, vagyis a Birmingham bandájának. Knight, aki a széria showrunnere, főforgatókönyvírója és executive producere is egyben, egy valóban élt bandát vett mintául, a Peaky Blinderst, igaz, ők nem akkor voltak erejük teljében, amikor a sorozat játszódik, a 20-as, 30-as években, hanem a századforduló előtt, az 1890-es években. Az 1920-es évekre már az ún. Birmingham Gang volt, a Peaky Blinderst kiszorították a „piacról”, sokan elestek az I. világháborúban. Knight szerint a nagyapja bandatag volt, de ezt nem feltétlen hisszük el.

Forrás: Netflix

 

2. Akárcsak a sorozatban, a való életben is több bandatag harcolt a világháború lövészárkaiban. Az egyik alapító, Henry Lightfoot részt vett a Somme-i ütközetben, a háború egyik legvéresebb csatájában, Henry Fowlert, a legfiatalabb tagot élve temették el a lövedékek, amikor sikerült kiásni, hónapokig nem tért vissza a látása, és képtelen volt megszólalni. A ma már poszttraumás stressznek (PTSD) nevezett állapot a történet főszereplőjét, a részben ír katolikus, részben roma származású Thomas Shelbyt (Cillian Murphy) is érinti, de más karakterek is súlyosan sérülten tértek vissza a háborúból. Ilyen a magát néha tüzérségi lövedéknek képzelő Danny Whizz-Bang (Samuel Edward-Cook) és a pszichiátrián kezelt, légnyomásos Barney Thompson (Cosmo Jarvis), az egykori mesterlövész is.

Forrás: Netflix

 

3. A casting korai szakaszában a sorozat showrunnere, Steven Knight Los Angelesben találkozott Jason Stathammel és Cillian Murphyvel, hogy eldöntse, kire ossza a legfontosabb szerepet, vagyis ki legyen Thomas Shelby. Knight először Statham mellett döntött, annak impozáns fellépése és jóval nagyobb ismertsége miatt, de később meggondolta magát, és mégis Murphyt választotta, miután kapott tőle egy kissé szemtelen üzenetet:

„Ne feledd, én színész vagyok” - és ez elég is volt.

Sok más method actingot használó kollégájához hasonlóan Cillian Murphy is rendkívül komolyan veszi a karaktereibe fektetett megannyi munkaórát. Tommy karaktere szinte állandó készenlétben van a rá háruló felelősségek miatt, háborús emlékei kísértik, emiatt szinte sosem alszik, ennek az életmódnak pedig olykor van némi kihatása Murphy magánéletére is. Előfordult, hogy több napnyi Tommy bőrében töltött forgatás után „hazavitte a munkát”, a kelleténél kicsit gorombább volt a feleségével, hiszen nem könnyű egyik pillanatról a másikra csak úgy szögre akasztani egy ilyen karakter köpenyét. Ráadásul a szerep kedvéért hagyott fel vegán életmódjával, a két kisfia pedig ijesztőnek tartja a Shelby-frizurát.  

Forrás: Netflix

 

4. Cillian Murphy több mint 3000 szál cigarettát szívott el a forgatás során, és ezt csak a 2. évad végéig számolta, vagyis a teljes szám úgy 9000 cigaretta lehet. Ez rendesen, nikotinos cigivel rendkívül káros lett volna a szervezetére, különösen nemdohányosként, de ahogy azt több helyen is lenyilatkozta, gyógynövényes cigarettát szívott, ami nem tartalmaz dohányt vagy nikotint, ezért nem okozhat függőséget. Steven Knight azon viccelődött, hogy a gyógynövényes cigaretták olyan gyengék, hogy „valószínűleg öt darab számít egy rendes ciginek”.

Forrás: Netflix

5. A legendás David Bowie óriási rajongója volt a sorozatnak, és boldogan járult hozzá ahhoz, hogy a zenéjét felhasználják benne. A Birmingham bandái harmadik évadában hangzik fel a legutolsó albumáról egy dal.  Steven Knight erre így emlékezett vissza. „Felvettem a kapcsolatot a képviselőivel, akik azonnal válaszoltak a megkeresésemre, és elmondták, hogy David nagyon, nagyon szereti a sorozatot." Bowie később elküldte a lemezkiadója egyik vezetőjét az utolsó albuma, a Blackstar demóverziójával, hogy a készítők meghallgathassák – mindezt egy héttel azelőtt, hogy a lemez létezéséről tudomást szerzett volna a nagyközönség. Bowie a következő kedden hunyt el, és mivel pontosan tisztában volt az állapotával, valószínűleg az egyik utolsó rendelkezése volt, hogy átadja az albumot Knightéknak.

Forrás: Netflix

 

6. A film zenéjét olyan további művészek dalai adják, mint PJ Harvey, a Nick Cave & The Bad Seeds, az Arctic Monkeys, a Radiohead, a Royal Blood, a The Black Keys/Dan Auerbach, a The White Stripes, illetve and Frank Carter & the Rattlesnakes, vagyis a készítők nem korabeli zenével dolgoztak. A főcímdal, a Red Right Hand a Nick Cave & The Bad Seeds-től, ami meglepően gyakran hangzik fel filmekben és sorozatokban. Felhasználták már az X-aktákban (1993), a Dumb és Dumber - Dilibogyókban (1994), a Pokolfajzatban (2004), illetve a a Sikoly trilógiában is.

Forrás: Netflix

 

7. A londoni zsidó maffia fejét, Alfie Solomonst alakító Tom Hardy és Charlotte Riley, aki a gazdag özvegyasszony May Carletont játssza, a való életben egy házaspár, első gyermekük 2015 októberében született. A Michael Gray-t alakító Finn Cole és a legkisebb Shelby testvért, Johnt játszó Joe Cole a való életben testvérek.

8. A sorozatban – legalábbis amíg Birminghamban játszódik – fontos szerepet kapnak a mindent behálózó csatornák, amelyek többsége az ipari forradalom idején épült ki, és a történelmi városrész zömét behálózzák. És ki gondolta volna, de

Birminghamban több csatorna van, mint Velencében,

csak kevésbé látványosak, igaz, egy masszív városfejlesztési program keretében akarnak ezen változtatni. A régi iparvárosnak mára 1,2 millió lakója van, de az agglomerációt számolva ez a szám már 2,8 millió.

Forrás: Netflix

 

9. Tommy Shelby kedvenc fegyvere a jellegzetes formájú Lewis golyószóró (Lewis Gun), amit az amerikai hadsereg ezredese, Newton Lewis fejlesztett ki 1911-ben. A fegyverre valamiért nem volt kereslet Amerikában, de a belgák hamar felismerték a fegyver előnyeit, és gyorsan rendszerbe is állították. A németek először 1914-ben ismerkedtek meg a fegyverrel, és csak a „belga csörgőkígyó”-ként emlegették. Hamarosan az angolok is rendszerbe állították – Birminghamban gyártották! -, de igazán elterjedtté a háború végére vált. A fegyver csövét egy speciális alumínium borítással vették körbe, ami a torkolattüzet felhasználva hideg levegőt juttatott a szerkezetbe, és mivel aránylag könnyű volt, egy ember is elég volt a kezeléséhez. A golyószóró egy 47 lőszer befogadására alkalmas dobtárral rendelkezett, amit a fegyver tetején helyeztek el.

Forrás: Netflix

 

10. A sorozat egyik „gonosza” a mindenáron rendet teremteni akaró belügyminiszter, a későbbi miniszterelnök, Winston Churchill. Churchill valóban volt belügyminiszter, csakhogy 1910 és 1911 között, jóval az I. világháború előtt. A háborút követően, abban az időszakban, amikor a sorozat játszódik, rövid ideig had- és légügyi miniszter volt (1919-21), majd a gyarmatügyi minisztériumot irányította egy éven át, 1922 és 1924 között pedig nem vállalt pozíciót, hogy megírhassa első életrajzát. 1924 és 1929 között a pénzügyminisztériumot vezette, vagyis aligha lehetett ezen évek alatt olyan pozícióban, mint ahogy itt ábrázolják – őt felváltva alakítja Andy Nyman, Richard McCabe és Neil Maskell, meggyőzően -, hogy piszkos módszerekkel tegyen rendet Birminghamben és korábban Írországban. Churchill egyébként valóban ismert volt antikommunista nézeteiről, ír kérdésben viszont meglepően liberális volt.

A sorozat mind a hat évada megnézhető a Netflixen