10 kiváló film újságírókról a szabad sajtó napjára

Ünnepeld a szabadságharcot és a sajtószabadságot félelmet nem ismerő újságírókkal: a Budapest Noirral, A Zodiákussal, A dolgok állásával és Tom Hanks legjobb filmjeivel!

1990 óta nemcsak az 1848-as forradalmat és szabadságharcot ünnepeljük március 15-én, de ez hivatalosan is a szabad magyar sajtó napja, a polgári sajtószabadság kihirdetésének emléknapja. 1848. március 15-én ugyanis ezen a napon nyomtatták ki Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv pesti könyvnyomdájában cenzori engedély nélkül a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt (jóllehet, Heckenast aznap nem is ment be a nyomdába, így a forradalom leverése után nem is kellett bujdosnia, mint Landerernek).

A Landerer és Heckenast nyomda előtt összegyűlt ünneplő tömeg a Vasárnapi Ujság 1868. március 15-i számában megjelent illusztráción (forrás: epa.oszk.hu)

 

Egy filmes portálon mi mással is ünnepelhetnénk a szabad sajtó napját, ha nem olyan filmekkel, amelyekben a hivatásukat halálosan komolyan vevő, akár veszélyes háborús konfliktusokat és kőkemény politikai játszmákat is bevállaló újságírók a főszereplők? Fontos azonban már az elején leszögezni, hogy kizárólag olyan alkotásokat gyűjtöttünk össze ebben a cikkben, amelyek legálisan is megtekinthetőek valamelyik tévécsatornán, vagy az itthon is elérhető, népszerű streaming szolgáltatók kínálatában. Így aztán ki is maradtak a lenti listánkból az olyan megkerülhetetlen oknyomozó riporteres klasszikusok, mint Az elnök emberei vagy A Pelikán ügyirat, és nem válogattuk be a gonzó újságírást piedesztálra emelő, kultikus Félelem és reszketés Las Vegasbant sem. Azért persze így sem fog unatkozni a kedves olvasó!

 

1. Budapest Noir

Ha már a magyar sajtószabadságot ünnepeljük, kezdjük a sort egy magyar oknyomozó újságíróval, Gordon Zsigmonddal (Kolovratnik Krisztián), aki Gárdos Éva krimijében bűnügyi tudósítóként dolgozik Az Estnél, és egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány halála után nyomoz az 1930-as évek Budapestjén. Csakhogy ez a mostani ügy más, mint a többi. Gordon mindenhol falakba ütközik, de hajtja tovább a kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, annál kitartóbban követi a nyomokat. A szálak több irányba vezetnek, és úgy tűnik, senkinek nem áll érdekében az, hogy kiderüljön az igazság... A film  a Filmio.hu kínálatában érhető el.

 

2. A Zodiákus (Zodiac)

David Fincher 2007-es kultfilmjében sorozatgyilkos szedi áldozatait San Franciscóban. A rendőrség képtelen a nyomára bukkanni, pedig a tettes üzeneteket küld több napilapnak is. Csak néhány  újságíró, köztük Paul Avery (Robert Downey Jr.) és egy halk szavú, de tehetséges szerkesztőségi rajzoló, Robert Graysmith (Jake Gyllenhaal) bízik abban, hogy megfejtheti a rejtélyes üzeneteket, melyek alapján a gyilkos a Zodiákus nevet kapta. Elszántan, vadul és szenvedélyesen üldözik ellenségüket. Kezdetben kötelességtudóan, később egyre inkább elvakultan, mígnem már maguk is az őrület határán járnak. A film a Netflix és az HBO GO kínálatában érhető el, de az HBO 2 is levetíti március 17-én.

 

3. A dolgok állása (State of Play)

Cal McAffrey, a Washington Globe dörzsölt riportere (Russell Crowe) egy emberölési ügy szálait alkarja mindenkinél korábban felgöngyölíteni. Eközben Stephen Collins képviselő (Ben Affleck), akiben sokan a jövő amerikai elnökét látják, kínos botrányba keveredik, amikor a szeretője gyilkosság áldozata lesz. A Globe zöldfülű bloggere, Della Frye (Rachel McAdams) lesz az első, aki felfigyel a látszólag egymástól független két bűneset közötti kapocsra. Miközben McAffrey és Frye közösen próbálnak utánajárni a dolognak, a veterán újságíró egyre nehezebb helyzetbe kerül, hiszen Collins a régi jóbarátja. Az ügy azonban alapjaiban rengetheti meg az egész országot... A film a Netflix kínálatában érhető el.

 

4. Spotlight - Egy nyomozás részletei (Spotlight)

Folytassuk a sort Rachel McAdams másik kiváló újságírós krimijével, amely igaz történet alapján készült, és egy bostoni oknyomozó újságírócsapat rendkívüli munkáját követi végig, ahogy megírják életük egyik legfontosabb és legizgalmasabb cikksorozatát. A Boston Globe új főszerkesztőt kap (Liev Schreiber), aki arra utasítja munkatársait, hogy járjanak utána egy régi, szőnyeg alá söpört ügynek: egy helyi pappal szembeni gyerekmolesztálási vádnak. A kis csapat (Mark Ruffalo, Michael Keaton és Rachel McAdams) addig minden erővel titkolt, megrázó tények nyomára jut, és egyre szenvedélyesebben követik a nyomokat. Amit találnak, megváltoztatja őket, és nemcsak Bostont rázza meg, de az egész világot is. A filmet a Sony Max vetíti március 20-án.

 

5. A Pentagon titkai (The Post)

Steven Spielberg 2017-ben bemutatott krimije 1971-ben játszódik. Hatalmas botrány rázza meg az Egyesült Államokat: a The New York Times részleteket közöl egy szigorúan titkos jelentésből, amelyből nyilvánvalóvá válik, hogy az USA kormánya félrevezette a közvéleményt a vietnami háborúval kapcsolatban. Miután a kormány leállíttatja az anyagok közzétételét és bíróság elé idézi a napilapot, az iratokat kiszivárogtató katonai elemző, Daniel Ellsberg (Zach Woods) a The Washington Posthoz fordul.
A női laptulajdonosként még kuriózumnak számító, és az elismertségéért küzdő Katherine Graham (Meryl Streep) úgy dönt, hogy vállalja a kockázatot, és kiáll a sajtószabadság mellett. A bátor asszony és az elhivatott főszerkesztő, Ben Bradlee (Tom Hanks) egészen a Legfelsőbb Bíróságig elmennek, hogy a háború értelmetlenségét leleplező Pentagon-iratok nyilvánosságra kerülhessenek... A film a Netflix kínálatában érhető el.

 

6. Egy kivételes barát (A Beautiful Day in the Neighborhood)

Tom Hanks ebben a 2019-es filmben is egy különleges kisugárzású, izgalmas embert kelt életre, nevezetesen Fred Rogerst, a valóságban is létező, Amerika-szerte kedvelt tévés műsorvezetőt, aki legendássá vált kardigánjában több mint 30 éven keresztül készítette kisgyerekek számára bábos-mesés-zenés műsorokat. Az Esquire magazin cinikus újságírója, Fre (Matthew Rhys) azt a feladatot kapja, hogy készítsen nagyinterjút a tévés legendával, és neki ugyan ehhez nincs jottányit sem kedve, egy újságírónak nyitottnak kell lennie a meglepetésekre, ezért erőt vesz magán, és összehoz egy találkozót. Csakhogy az interjú nem úgy sikerül, ahogy Fred Rogers eredetileg tervezte. A beszélgetés hatására mindkét résztvevő élete örökre megváltozik – csak még az nem biztos, hogy jobb lesz-e, vagy rosszabb… A film az HBO GO kínálatában érhető el, de az HBO 3 is levetíti március 16-án és 22-én.

 

7. A szerelem hullámhosszán (Sleepless in Seattle)

Maradjunk Tom Hanksnél, de evezzünk egy kicsit könnyedebb vizekre! Ebben az 1993-as romantikus vígjátékban karácsony este egy seattle-i kisfiú telefonál be egy rádió éjszakai beszélgetős műsorába, hogy segítséget kérjen az édesapja (Tom Hanks) számára, aki a felesége halála óta magányosan neveli a gyereket. Annie-t, a Baltimore Sun tűzrőlpattant újságíróját (Meg Ryan), aki autóvezetés közben hallgatja a rádióműsort, teljesen elvarázsolják a kisfiú megindító szavai. Mivel Anne-nek jó szimata van az izgalmas sztorikhoz, elhatározza, hogy bár épp az esküvőjére készül, kerül, amibe kerül, elindul és megkeresi ezt az ismeretlent, akiben végre felismerni véli „a nagy őt”. A filmet a Film4 vetíti március 20-án és  21-én.

 

8. Csekély esély (Long Shot)

Jöjjön még egy vígjáték, ezúttal Seth Rogentől és Charlize Therontól. Fred (Seth Rogen) tehetséges újságíró, egy nagyra nőtt gyerek, aki susogós szerkójában élvezi az élet örömeit. Charlotte (Charlize Theron) gyönyörű, szuperintelligens, befolyásos nő, nem mellesleg az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere. Kettejükben az égvilágon semmi közös nincs, kivéve, hogy a 16 éves Charlotte egyszer vigyázott a kiskamasz Fredre, aki persze egyből belezúgott... Sok-sok év után találkoznak újra, Fred a humorával teljesen letaglózza Charlotte-ot, aki egyből fel is veszi a stábjába szövegírónak. Pár közösen átbeszélt szónoklattal később a két teljesen különböző ember között felizzik az a bizonyos szikra, és egy világot átívelő románc veszi kezdetét lopott csókokkal, diplomatabálokkal, rivaldafénnyel, elnöki jelöléssel és egy kis drogos beütéssel. Mert bármennyire csekély az esély, a lehetetlen néha tényleg valóra válik… A film a Netflix kínálatában érhető el.


9. Személyes háború (A Private War)

Marie Colvin (Rosamund Pike) korunk egyik leghíresebb haditudósítója. Félelmet nem ismerő, lázadó szellem, aki a világ legveszélyesebb helyeiről, háborús övezeteiből tudósít. Hangot ad a hangtalanoknak, miközben folyamatosan feszegeti a bátorság és az őrültség közötti határokat. Életét beárnyékolja a sok szörnyűség, amit látott. Marie most a neves háborús fotóssal, Paul Conroyjal (Jamie Dornan) együtt a szíriai Homszba utazik, hogy megmutassa a világnak az ostromlott város életét. Ez lesz életük legveszélyesebb kalandja! A film az HBO GO kínálatában érhető el, de az HBO 2 is levetíti március 23-án.

 

10. Az utolsó akarat (The Last Thing He Wanted)

Ebben a Joan Didion-regényen alapuló, izgalmas 2020-as politikai thrillerben egy újságíró otthagyja az állását, hogy beszálljon a közép-amerikai fegyverkereskedelembe. A főbb szerepeket olyan nagynevű hollywoodi sztárok alakítják, mint Anne Hathaway, Ben Affleck és Willem Dafoe. A film a Netflix kínálatában érhető el.