5 film Woody Allentől

A Manhattan és az Annie Hall rendezője egy ideje ugyan már nem a régi, de azért még így is több tucat kiváló alkotást köszönhetünk neki. Mutatjuk, mivel érdemes ünnepelni a szülinapját (amit december 1-jén ünnepel), hiszen több filmjét akár azonnal streamelheted vagy megnézheted a tévében!

Egy esős nap New Yorkban (2019)

Woody Allen utolsó előtti produkciója (mert a termékeny rendező azóta persze már forgatott egy újabb filmet, a Rifkin’s Festivalt) egy főiskolás szerelmespár (Timothée Chalamet és Elle Fanning) történetét meséli el. Gatsby és Ashleigh tervei a New Yorkban töltött romantikus hétvégéről egy csapásra füstbe mennek, amikor a napos idő esősbe fordul. Hamarosan elsodródnak egymás mellől – és ez csak a kezdete a véletlen találkozások és furcsa kalandok hosszú sorának, amit külön-külön élnek meg...

Elérhető az HBO GO-n, ezenkívül december 10-én az HBO is sugározza.

Rómának szeretettel (2012)

Ez a sokszereplős vígjáték a világ egyik legelbűvölőbb városában játszódik. Woody Allen pedig ezúttal mások mellett egy neves amerikai építészt mutat be nekünk, aki újraéli az ifjúságát (Alec Baldwin), továbbá egy átlagos középosztálybeli rómait, aki hirtelen a város egyik legnagyobb hírességévé válik (Roberto Benigni), egy fiatal vidéki párt, akik különböző romantikus afférokba bonyolódnak (többek közt a prostituáltat alakító Penélope Cruzzal) és egy amerikai operarendezőt (maga Allen), aki egy énekesnek sem utolsó temetkezési vállalkozót szeretne feljuttatni a színpadra.

Elérhető (angol felirattal) a Netflixen.


Rejtélyes manhattani haláleset (1993)

A hitchcocki ihletésű krimikomédia (a Rejtélyes manhattani haláleset konkrétan a Hátsó ablak parafrázisa) két főhőse, Carol (Diane Keaton) és Larry (Woody Allen), az átlagos New York-i házaspár hosszú évek óta él úgy, hogy fogalma sincs, kik laknak a szomszédban. Egy este azonban kénytelenek megismerkedni a mellettük lakó kedves idős párral, akik az aranylakodalmukra készülnek. Az esti „trauma” után másnap döbbenten értesülnek róla, hogy a boldognak és egészségesnek tűnő öreg hölgy szívinfarktust kapott, és meghalt. Carol gyanakodni kezd, mivel biztos benne, hogy a nőt a férj ölte meg. Gyanúját csak növeli, hogy az idős férfi túl vidámnak tűnik, és egyre rejtélyesebben viselkedik. Carol és Larry ezért nyomozni kezdenek, és botcsinálta kutakodásukba hamarosan másokat is bevonnak.

Elérhető a Netflixen.


Férjek és feleségek (1992)

Ez a komolyabb hangvételű darab arról szól, hogy amikor Jack (Sidney Pollack) és Sally (Judy Davis) bejelenti, hogy szakítanak, kisebb sokkot okoznak barátaiknak, Gabe-nek (Woody Allen) és Judynak (Mia Farrow). Ugyanakkor lehet, hogy a nagy megrázkódtatásnak az az oka, hogy az ő viszonyuk is megromlott már, de erre csak most kezdenek rájönni. Így hát miközben Jack és Sally vidáman élik szabad életüket, és új embereket ismernek meg, Gabe és Judy kapcsolata egyre siralmasabbá válik, és ők is kezdenek új emberekhez vonzódni. A férfi érdeklődését fiatal tanítványa (Juliette Lewis) kelti fel, aki isteníti őt, a nő pedig barátnőjével, Sallyvel felváltva randevúzik a jóképű szerkesztővel, Michaellel (Liam Neeson)...

Elérhető az HBO GO-n, december 13-án a Cinemax adja le.

 

Casino Royale (1967)

Összeállításunk kakukktojása egy nem hivatalos James Bond film, pontosabban a 007-es mozik paródiája, amelynek a vetítésére még a jövő hétig várnunk kell, és amit Woody Allen nem rendezőként és forgatókönyvíróként jegyez, csupán komédiázik benne – olyan más korabeli sztárok oldalán, mint Peter Sellers, Ursula Andress, Orson Welles, David Niven, William Holden, Charles Boyer vagy Deborah Kerr. A sztori szerint a 007-es ügynököt visszahívják a nyugdíjból, mert az oroszok újra támadásba lendültek. James Bond pedig kivételesen ravasz tervet eszel ki: megsokszorozza önmagát, így nem egy, hanem sok kis 007-es ügynök száll szembe az ellenséggel.

December 11-én és 12-én a Cinemax adja le.