5 fontos tanulság a Netflix Wednesday Addams sorozatából

Vannak hibái, de jól rajtolt a Netflix Addams Family spin-offja, mi pedig megnéztük, milyen tanulságokat lehet ebből leszűrni, és ki is elemeztük őket.

Van még anyag az Addams családban!

Az Addams Family már majdnem 100 éve velünk van, először 1938-ban tűnt fel a galád család rajzolt formában a New Yorker magazinban, majd egy 1964-es tévésorozatot ihlettek, amely csak két évadot élt meg. Egy évtizeddel később animációs sorozatként indult újra, de egy év után leállították azt is. Az igazi népszerűséget az első nagyjátékfilm, az Addams Family - A galád család (1991) hozta meg a maga parádés szereposztásával, remek zenéjével és fanyar történetével - ennek rendezésére állítólag már Tim Burton is bejelentkezett -, ami kapott egy folytatást is. Aztán jött a 2019-es animációs verzió, amely deklaráltan az eredeti képregényhez nyúlt vissza, a jelek szerint sikerrel, mert elég pénzt hozott ahhoz, hogy megérdemeljen egy folytatást, de

azt hittük, hogy a franchise-nak ezzel nagyjából vége is van.

Tévedtünk, ráadásul a remek kritikákat és erős nézettséget hozó Netflix sorozat, a Wednesday kifejezetten sikeres, a lezárással pedig egyben egy újabb évadot is megelőlegeztek.

Forrás: Netflix

 

Wednesday Addams egy ikon

Bár az 1991-es játékfilm úgy, ahogy van, nagyszerű volt, az igazi sztár, az, aki egy szinttel feljebb vitte a produkciót mégiscsak az akkor 11 éves Christina Ricci volt Wednesday Addams szerepében. Magas homlokával, metsző, rezzenéstelen tekintetével és fanyar humorával nem csak azt a filmet vitte el, de beleírta magát a filmtörténetbe: nem véletlen, hogy farsangkor ma is annyian öltöznek Wednesday Addamsnek, és hogy olyan sok kitűzőt, pólót és egyebet árulnak a képével. Vagyis, ha a galád családban nem is, de benne még bőven van potenciál, amit a Netflix tökéletesen fel is ismert. Arra is rájöttek, hogy ha van rendező, akinek fekszik egy ilyen projekt, az Tim Burton, aki ráadásul már dolgozott együtt az „eredeti” Wednesday-jel – Ricci volt Burton egyik legjobb filmje, Az Álmosvölgy legendája (1999) női főszereplője. Burton itt nem csak executive producer volt, de a nyolc részből négyet ő rendezett. Már csak az új Wednesdayt kellett megtalálni – igaz, a régi is kapott egy kisebb szerepet, Christina Ricci az egyik tanárnőt játssza.

Forrás: Netflix

 

Jenna Ortega fiatal kora ellenére szép filmográfiát mondhat magáénak – A zűr közepén, Man of the House, Te, A bébiszitter: A kárhozottak királynője, Igen nap vagy az új Sikoly, plusz kismillió rajzfilm szinkron -, megvan a rutinja és a tehetsége is, tökéletes választás lett Wednesday szerepére, de abban azért más, mint Ricci, hogy ő egy klasszikus szépség. Ami meghatározó szerepet játszik a sorozatban, hiszen többen is bomlanak utána, ő pedig jól hozza a vágy titokzatos tárgyát. Ezzel együtt pont elég volt 8 epizód Wednesday-ből – pont amiatt, amiért olyan emlékezetes a karakter, a szenvtelen világutálattól. Persze, a sorozat arról is szól, hogy Wednesday Addams megtanul érezni, barátokat szerez, és majdnem szerelmes lesz, de ebből az érzelgősségből pont elég volt ennyi, vagy talán sok is. Viszont Ortega remekül táncol.  

 

Nem biztos, hogy jó ötlet volt a Nevermore Akadémia, de van, akinek ez bejött

A Wednesday a Nevermore Akadémián játszódik, ahová a főhősnőt azután íratják be, hogy egy újabb rendes suliból rúgatta ki magát, amikor megleckéztette a srácokat, akik az öccsét bántották. Az egyébként Edgar Allan Poe munkásságára „hangolt” Nevermore-ba csupa fura szerzet jár, vámpírok, szirének, vérfarkasok és egyebek, sőt, Wednesday szülei is ide jártak

– ami rögtön felveti a kérdést, hogy miért nem ELEVE ide járatták.

Hősnőnk tehát elvileg nem lóg ki, de közben mégis, ami nem egészen érthető, hiszen itt mindenki különc, a különleges képességű, a normálistól eltérő, kiközösített, tisztára, mint az Addams család tagjai. Annak, hogy Wednesday innen is kilóg, semmi értelme, de mindenképpen azt akarták, hogy egy különleges iskolában játszódjon a történet.  

Forrás: Netflix

 

A különleges iskola különleges tanulókkal ma a legnagyobb klisé az ún. young adult témában, de egyben egy jó nagy lusta klisé is, és ebből a legkönnyebb dolgozni. A speciális fiatalok így már egy tető alatt vannak, jöhetnek a barátságok, rivalizálások, szerelmek és egyebek, képességeik minden kunsztot lehetővé tesznek, az ódon iskola a maga sötét titkaival pedig ideális helyszín a kalandra. Ilyenek a Harry Potter és az X-Men-filmek vagy az Vámpírakadémia és még egy tucat hasonló munka, és ilyen a Wednesday is, ahol alapvetően semmit nem tudunk meg az iskoláról, tanítást egyszer látunk, azt sem tudjuk,

hogy férnek meg egymással a különböző lények,

és miért nem tesznek kárt másokban. A vérfarkasok és a vámpírok ezzel az erővel kiirthatnák a közeli várost, ami a másik fontos helyszín, de ezek csak rájuk aggatott, menőnek szánt címkék, semmi más. Nekem ez idegesítő volt, a lányomnak viszont bejött, már másodszorra nézte meg a sorozatot.

Forrás: Netflix

 

Egy kis horror jöhet

Azért nem csak egy jó karakterünk van, hanem egy történet is hozzá. Merthogy a Nevermore környékén titokzatos gyilkosságok történnek a sűrű erdőben – ez szintén Tim Burton terepe -, amihez köze lehet a város lakóinak, de az is lehet, hogy valaki a suliból a tettes. És, mivel megismerjük a város, Jericho történetét, mérget vehetünk rá, hogy a múltnak köze van a jelen bűneihez, vagy, ha nagyon szájbarágós akarok lenni, a régi intolerancia – és igen, egy 2022-es sorozatba ezt már bele kell tenni – szüli a bűnöket, amit csak az elfogadás oldhat fel. Sokkal prózaibb megközelítésben valami öldösi a népeket, és testrészeket visz magával, és az is hamar kiderül, hogy ez a dolog nagyon nagy, hatalmas fogai és gülü szemei vannak, de nyilvánvalóan van emberi formája is.

Forrás: Netflix

 

A rejtély megoldása persze végig ott van a szemünk előtt, de addig sok minden történik, mire ezt rendesen levezetik. Ebből a sok mindenből szinte minden kiszámítható: rivalizáció a suliban, barátkozás a túlságosan vidám szobatárssal, előkerülnek az udvarlók és a családi titkok, majd jönnek az újabb és újabb áldozatok. És Wednesday mindezt előre megérzi, mert van egy új tulajdonsága:

ha valamit vagy valakit megérint, víziói támadnak róla,

annak múltjának vagy jövőjének egyes villanásaival. A víziók mutatósak és hatásosak, a Wednesday köré felépített történet kevésbé. Van eleje, közepe és vége, vagyis nem gáz, de az égvilágon semmi újat vagy különlegeset nem mutat, a végső leszámolás pedig kicsit gagyi. Viszont az utolsó egy mondattal nyitva hagyják a folytatás lehetőségét, szóval, ha elegen megnézik az első évadot, lesz második is.

Forrás: Netflix

 

A család többi részén még dolgozni kéne

Bár Wednesday-é a főszerep, a család többi része is megjelenik. Izé, a legvágott kéz végig vele van, és fontos szereplő, jól is használják. Hősnőnk öccsének, Pugsley-nak nem osztottak ugyan lapot, egy fél percre jelenik meg, akárcsak Lurch, az inas, de Fester bácsi meglátogatja kedvenc unokahúgát a Nevermore-ban, és vicces is, a maga módján, majd megjelennek a szülők, Gomez Addams (Luis Guzmán) és Morticia Addams (Catherine Zeta-Jones), akikhez egy felejthető mellékszál is kapcsolódik egy múltbéli konfliktus kapcsán, de nem ez a probléma. A ’91-es filmben őket  Anjelica Huston és Raul Julia alakította, akik nagyságrendekkel jobb színészek, Guzmán és Zeta-Jones inkább csak feszengtek a szerepükben, és az egyetlen „különlegességük”, hogy szeretik egymást nyalni-falni. Ők a filmben is „romantikusak” voltak, de itt valahogy nem tűnik helyénvalónak, különösen azután, hogy az amúgy sem túl megnyerő Guzmánt még el is csúnyították, és nem nagyon adtak arra magyarázatot, hogy ők ketten miért is vannak együtt.