A 303-as repülőszázad – Technikailag szinte tökéletes a lengyel világháborús film, de…

Bár a légicsaták látványosak, hitelesek, akárcsak minden, ami magával a háborúval kapcsolatos, ennek az igaz történetnek vannak elemei, amik első blikkre is forgatókönyvírói leleménynek tűnnek, és pont ezek húzzák vissza a filmet.

Bár rendszerint oda és vissza vagyok a háborús filmekért, a műfaj alműfajának számító repülősfilmekre nem szoktam ráizgulni: nem hatott meg a Pearl Harbor - Égi háború (2001), sem a Flyboys - Égi lovagok (2006), bár kivételként ott van a Dunkirk (2017), amelyben pont a légi párbajok lettek a legjobbak. És bár eddig nem igazán hallhattunk lengyel repülős filmekről, a 2018-as évben két lengyel tematikájú repülős film is kijött, és mindkettő ugyanarról az alakulatról szólt, az angol gyártású, angol rendező által jegyzett Hurricane a wales-i Iwan Rheon (a Trónok harca Ramsay Boltonja) és Marcin Dorocinski főszereplésével, illetve az echte lengyel A 303-as repülőszázad. Igaz történet. Az utóbbi, bár szerepelt már a Lengyel Filmnapok kínálatában, most került fel frissen a Netflixre, ezért szemlézzük.

És miért is volt olyan fontos ez a 303-as repülőszázad, hogy két játékfilm szülessen róla ugyanakkor, ugyanazon karakterekkel? Azért, mert ez az egység volt az angliai csata legeredményesebb repülőszázada. Úgy érték el a legtöbb lelőtt német gépet a nagyjából hathetes csata során, hogy nem a legmodernebb Spitfire, hanem Hawker Hurricane vadászgépeken harcoltak, és két hét késéssel érkeztek. Addig ugyanis nem engedték repülni őket az angolok, a lengyelek szerint bizalmatlanságból, logikusabb, hogy azért, hogy megismerjék a gépeiket, az irányítási rendszert és eljárásrendet. Csakhogy a lengyelek – és a hozzájuk csapódott csehszlovákok – veteránok voltak, harcoltak már a németek ellen a lengyel hadjárat során és a francia légierő mundérjában, és izzott bennük mind a németek elleni gyűlölet, mind a bizonyítási vágy. Ezt igyekezte megjeleníteni rendező, Denis Delic.

És A 303-as repülőszázad elején azt gondoltam, a rendező sikerrel járt, mert az itt bemutatott légiharcok elképesztően látványosak és izgalmasak – különösen úgy, hogy egy lengyel produkcióról beszélünk - , ahogy szinte mindent tökéletesen adtak vissza, ami a korabeli repüléssel és a háborúval kapcsolatos. Ami azért elég nagy szó, még akkor is, ha ez nem tart ki az egész játékidő alatt, hiszen ott van például a nagyságrendekkel több pénzből, világsztárokkal készült Midway (2019), amiben szinte semmi sem hiteles. Csakhogy az címben is feltüntetett IGAZ TÖRTÉNET mellett – vajon miért érezték szükségét annak, hogy ezt külön kiírják? -, van egy másik, már nem feltétlenül igaz történet is. Sajnos.

A másik történet szerint a bizalmatlan angol parancsnok egyik beosztottját, aki civilben színésznő volt, arra utasítja, hogy csábítsa el a legjobb lengyel pilótát, Jan Zumbachot (Maciej Zakoscielny - A becsület ideje), bár nem teljesen világos, mi a cél, illetve megismerünk két német pilótát is. Ezzel lenne ugyebár személyes a történet, hiszen a két német, akik közül az egyik kiváló pilóta és nem szereti Hitlert, míg a másik lelkes náci, még a háború előtti nemzetközi légibemutatókról ismeri Zumbachot és parancsnokát, Urbanowicz őrnagyot (Piotr Adamczyk). Ez, illetve az a tény, hogy a teljesen felesleges flashbackek után a régi ismerősök Anglia egén is összefutnak, már teljesen valószínűtlenné teszi az egész sztorit, ami végülis nem tud túllépni azon, hogy igyekszik belénk verni, hogy milyen remek fickók voltak a lengyelek, amit még a házsártos britek is kénytelenek voltak elismerni. Gyanítom, hogy ezek az extrák csak azért kellettek, mert a lengyelek sem anyagilag, sem technikailag nem tartanak ott, hogy egy másfél órás háborús filmet csak csatajelenettel töltsenek meg, de a valódi 303-as repülőszázad megérdemelt volna egy jobb filmet.

Már csak azért is, mert elképesztő karakterekről van szó: Jan Zumbach például a háború után csempész lett a Földközi-tengeren, majd Afrikában harcolt különböző szakadár államok, köztük a Kongóból kivált Katanga és a Nigériától elszakadt Biafra légierejét vezetve.

Értékelés: 6/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu