A 76 éves Helen Mirren élete képekben

1945. július 26-án született Helen Mirren, azaz most ünnepli 76. születésnapját. A jeles alkalomból összeválogattunk hét csodás fotót az életét és pályáját dokumentáló fényképek közül, de azt is megmutatjuk, mely azonnal streamelhető filmekkel ünnepelhetsz vele.

Helen Mirren ugyan a londoni Hammersmith-ben látta meg a napvilágot, de még Helen Lydia Mironoff néven, hiszen apai nagyszülei orosz bevándorlók voltak. Szerintünk ezen a korai, hatvanas évekbeli képen látszik is orosz származása a színésznőn.

Forrás: Evening Standard / Hulton Archive / Getty Images


Mirren a pályát színpadi színészként kezdte: ezen a fotón Shakespeare Antonius és Kleopátra című darabjának Kleopátrájaként látható a londoni Old Vic produkciójában, 1965-ben, mindössze húszévesen.

Forrás: Barham / Mirrorpix via Getty Images


Habár mióta a hatvanas évek végén a nagyvásznon is bemutatkozott, szinte folyamatosan játszik (olyan filmekben szerepelt, mint a Hosszú nagypéntek, az Excalibur, A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, az Őt is anya szülte vagy a Gosford Park), Helen Mirren igazából már időskorában, a 2006-os A királynő című életrajzi film révén lett világszerte ismert. Így a magyar nézők nyilván nem tudják, hogyan festett a hetvenes években. Hát így!

Forrás: Photoshot / Getty Images


Mirren nemcsak A királynőben játszott királynőt: pályája során összesen hétszer formált meg valamilyen uralkodót: az 1979-es Caligulában, az 1994-es György királyban, az 1995-ös The Snow Queen című animációs filmben, az 1998-as Egyiptom hercegében (szintén egy animációs film), a 2005-ös Elizabeth-ben, a már említett A királynőben és a Nagy Katalin című minisorozatban (képünk az utóbbi alkotásból származik).

Forrás: HBO GO


A királynőért a színésznő Oscar-díjat érdemelt: lásd a fotót, amelyen a trófea mellett férjével, Taylor Hackford rendezővel (Dolores Claiborne, Az ördög ügyvédje, Ray) látható – aki szintén Oscar-díjas (1979-ben nyert díjat a legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriában a Teenage Fatherért).

Forrás: Jon Kopaloff / FilmMagic / Getty Images


Mielőtt 1986-ban összejött volna férjével, Mirren 1980 és 1985 között Liam Neesonnal élt. Sajnos abból az időből nem találtunk róluk közös fotót – az alábbi kép egy 2019-es partin készült róluk. Biztos volt miről nosztalgiázniuk!

Forrás: David M. Benett / Getty Images for Mandarin Oriental Hyde Park


Amióta A királynőben a világ is felfedezte a tehetségét, a sztár kifejezetten reneszánszát éli, és nagyon sok jó filmben szerepel, amelyek mellett szívesen próbálja ki magát új műfajokban is: játszott például a Halálos iramban-franchise három részében is – a lenti fényképen a Halálos iramban: Hobbs és Shaw premierjén ad egy puszit kollégájának, egyúttal másik mai szülinaposunknak, Jason Stathamnek. Boldog születésnapot mindkettejüknek!

Forrás: Samir Hussein / WireImage / Getty Images


Helen Mirren streamelhető és a tévében látható legjobb filmjei:

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu