A kígyó – A hideg kiráz minden percétől, de nem enged el

A Netflix valós eseményeket feldolgozó sorozata is olyan, mint egy kígyó, lassan csavarodik köréd és húz be, miközben fogva tart a sorozatgyilkos szélhámos jéghideg tekintete. Hátborzongató, de nem lehet szabadulni tőle.

Alapszabály, hogy Bangkokban senkitől, de tényleg senkitől ne fogadj el innivalót, a saját poharad vagy sörösüveged egy pillanatig se hagyd egyedül. Merthogy beletesznek valamit, és még egészen jól jársz, ha csak kirabolnak. Erről sokat mesélhetnének Charles Sobhraj áldozatai, akarom mondani azok az áldozatai, akik megélték azt, hogy mesélni tudjanak, igaz, ők rendszerint nem így, hanem Alain Gautier vagy valami egészen más néven ismerték, merthogy a férfi úgy váltott identitást, mint más reggelente zoknit. Ő a Netflixen nem véletlenül olyan sikeresen induló A kígyó főhőse – meg egy tök jelentéktelen kis holland diplomata.

Charles Sobhraj (Tahar Rahim) vietnámi anyától és indiai apától született Saigonban, de anyja második, francia férjének köszönhetően Franciaországban nevelkedett – nem csoda, hogy az igazi identitásából is sok volt. A férfi a hetvenes években Indiában, majd Pakisztánban, Afganisztánban és végül Thaiföldön próbált szerencsét, részben mint drágakő kereskedő, részben mint hidegen számító bűnöző. Volt, hogy csak simán elkábította az italukba tett droggal új ismerőseit, majd kirabolta őket, de aki problémásabbnak bizonyult, azzal gondolkodás nélkül végzett. Így járt két holland hippi is – az áldozatok zöme fiatal hátizsákos volt -, akiknek aggódó szülei levélben megkeresik a bangkoki holland konzulátust, hogy segítsenek megkeresni őket. Bár nem lenne kötelessége, a buzgó követségi titkár, Herman Knippenberg (Billy Howle) minden követ megmozgat, hogy megtalálja a fiatalokat, de nincs könnyű dolga.

A 8 részes sorozat leginkább arról szól, milyen könnyű manipulálni az embereket, és arról, hogy milyen nehéz segíteni nekik. Ennek megfelelően az időben folyamatosan ugráló történet két szálon halad, Sobhrajt és tettestársait, a francia-kanadai Marie-t (Jenna Coleman) és az indiai Ajay-t (Amesh Edireweera), illetve a nyomukban lihegő Knipperberget és segítőit, német feleségét (Ellie Bamber), a nagyszájú belga konzult (Tim McInnerny) és a hihetetlenül bátor francia Nadine-t (Mathilde Warnier) követve. Csakhogy, míg az első „csapat” könnyen vesz minden akadályt, a második mindenhol elakad. Hogy miért? Mert Sobhrajékat semmiféle erkölcsi aggály nem tartja vissza, Knipperbergéknek rendre lusta, arrogáns, semmittevő bürokratákkal van dolga, ráadásul egy olyan világban, ahol szinte lehetetlen követni valakit, ha már Ázsiában van, az pedig külön nehezíti a nyomozást, hogy a gyilkosságok rendre más országban történnek, így mindig másra lehet tolni a munkát, az pedig tovább tolja.

Nem csoda, ha a holland diplomata munkája, amire saját főnökei is rossz szemmel néznek, iszonyatosan sziszifuszi, ellenfelük viszont minden helyzetben feltalálja magát, mindig talál kiutat vagy van B terve, és ez remek dinamikát ad a történetnek. Hiszen hol azon izgulunk, hogy ússza meg az egyik, vagy milyen trükköt eszel ki a másik, vagy fordítva, hiszen az önjelölt nyomozók is rendre rizikós helyzetekbe mennek bele, és mindez valóban megtörtént. Mindez lehet, hogy kicsit lassan indul, de nem véletlenül. Az időbeli ugrások, amik később nyernek csak értelmet, a fokozatosan gyorsuló tempó olyan ritmust ad a történetnek, amivel a Hans Herbots és Tom Shankland rendezőpáros bármikor tud zsonglőrködni, amivel bármikor olyan feszessé és feszültté tudják tenni azt, amit látunk, hogy az embernek libabőrős lesz a háta. És persze ott van Tahar Rahim (A próféta) pillantása, ami tényleg olyan, mint a zsákmányát felmérő hüllő pillantása – ami azért zseniális, mert ő alapvetően, legalábbis az eddigi szerepei alapján, nem ilyen alkat.

Itt viszont hátborzongató. A fentiek fényében úgy hangozhat, mintha egy mesterbűnözőről lenne szó, egy Hannibal Lecterről, pedig a lényeg csak annyi, hogy Sobhraj mindig higgadt marad, ezért képes jól dönteni, és ezt a higgadtságot, hideg kalkulációt Rahim elképesztő módon adja át. Hozzá képest mindenki csak mellékszereplő, még a szeretőjét játszó és sok játékidőt kapó Jenna Coleman is – és a holland diplomatát alakító Billy Howle is. Ami azt illeti, ő a széria gyenge pontja, mert vagy az van, hogy nem tudja igazán jól eljátszani az örökké izgatott, mindig furcsán viselkedő figurát, vagy a karakter nincs elég jól megírva. Márpedig itt minden más remekül van megírva, élvezet az egyes jeleneteket nézni, persze nem csak a szöveg, a látvány miatt is. Merthogy az eredeti helyszíneken játszódó széria hihetetlenül jól néz ki, ahogy a korszellemet is remekül adják vissza, amihez jár egy rakat korabeli thai és francia dal is. Vagyis jó kis csomag ez így együtt, a krimivel, a nyomozással, a szélhámos vonallal, mert Sobhraj, aki, ha minden igaz, nálunk is járt, elsősorban szélhámos volt, némi szerelmi szállal és még sok  minden mással, és igaz, hogy jó kis maraton a 8 egyenként majdnem egyórás epizódot végignézni, én néztem volna belőlük sokkal többet is.

Értékelés: 9/10   

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu