A kukkolás nem csak a férfiak kiváltsága

A Nő az ablakban főhőse viszont elég rosszul jár vele. Lehet-e egy filmet csak klisékből összerakni, és megmenti-e a dolgot Amy Adams? Kritika a Netflix filmjéről.

Itt a PORT.hu-n sokszor dicsértük már (például itt, itt és itt) azokat az elmúlt szűk tíz évben megjelent regényeket, amelyek egyszerre ástak a női psziché mélyére és tártak fel – a legtöbbször egy-egy traumával párhuzamosan – valamilyen párkapcsolati problémát, miközben nem kevés primer izgalommal is szolgáltak. Az úttörő egyértelműen Gillian Flynn 2012-es Holtodiglanja volt, majd jött A lány a vonaton (2015) és A víz mélyén (2017) Paula Hawkinstól, Sarah Pinborough Ne higgy a szemének! című műve (2017), illetve a Nő az ablakban.

A.J. Finn 2018-as alkotása annyiban különbözik kissé társaitól, hogy egy férfi írta (aki azonban saját bevallása szerint női aggyal gondolkodik), s hogy habár határozottan megtalálható benne a párkapcsolati problematika is, a hangsúly nem arra, hanem a főhősnő saját súlyos gondjaira esik. A Nő az ablakban központi karaktere,

Anna Fox ugyanis agorafóbiás, azaz nem mer kilépni a házából, mert – egy múltbeli trauma miatt – retteg a nagy terektől.
Forrás: Netflix


Ha ez a motívum ismerős valahonnan, az nem a véletlen műve: ugyanezt láthattuk az 1995-ös Tökéletes másolat című Sigourney Weaver-thrillerben is – a szerzőt (eredeti nevén Daniel Malloryt) meg is vádolták plágiummal. De ha már plágium, muszáj megemlíteni, hogy a Nő az ablakban tulajdonképpen a Tökéletes másolat és Hitchcock Hátsó ablak című filmklasszikusának az egybegyúrása, és hát erősen hajaz A lány a vonatonra is – ami ugye szintén Hátsó ablak-hommage, szóval lehet mondani, hogy

a könyv egy koppintás koppintása.

Ami miatt a regény mégis működött, az pont a már említett hangsúlyos női szál. Amellett ugyanis, hogy leírta, miféle izgalmas bűnügybe keveredett a főhősnő (szemtanúja lett, hogy a szemben található házban megöltek egy nőt, de mivel erős gyógyszereket szed, ami mellé még iszik is, senki sem hisz neki), nagyon sokat olvashattunk a belső világáról, azaz múltbeli traumájáról, függőségei kialakulásáról, arról, hogyan próbálja meg leküzdeni agorafóbiáját, illetve hogy próbál segíteni másoknak.

Forrás: Netflix


És a könyv vége azért is ütött akkorát, mert nem egy, hanem két fordulatot is kaptunk: az egyiket az izgalmas thrillervonalon, a gyilkossággal összefüggésben, a másikat viszont Anna személy(iség)ével kapcsolatban, így a sztori végkimenetele egyszerre volt sokkoló, megrázó és szívszorító. Jó ideje tudni, hogy a Holtodiglan, A lány a vonaton és a Ne higgy a szemének! után a Nő az ablakban sem kerüli el a filmfeldolgozást, ráadásul igazi sztárszereposztással készül. Az Amy Adams – Gary Oldman – Julianne Moore – Jennifer Jason Leigh – Wyatt Russell – Anthony Mackie összeállításból pedig főleg Adams tűnik kiváló választásnak.

A színésznő a 2010-es The Fighter – A harcostól kezdve több lecsúszott karaktert is megformált már, igen átélten. A Nő az ablakban-beli Annához az Éles tárgyak című miniszéria (szintén a már említett Gillian Flynn regényének adaptációja) Cammille-ja esik a legközelebb: egy sebezhető és megsebzett, függőségekkel és múltbeli traumákkal küzdő nő, aki ugyanakkor nem hagyja magát, ragaszkodik a saját igazához, és segíteni akar másokon. És miközben A lány a vonaton filmverziójának a gyönyörű Emily Blunttal a főszerepben éppen az volt az egyik legnagyobb hibája, hogy nem merte csúnyának mutatni a válása után szétcsúszott, önmagát elhanyagoló, ápolatlan, elhízott és az alkoholtól felpuffadt főhőst, addig

a Nő az ablakban alkotói és Adams bevállalták az előnytelen külsőt.

Forrás: Netflix


A színésznő Annaként szétfolyó arcú, csak hatalmas leplekben mutatkozó, nem túl vonzó nő – és ez így is van rendjén, hiszen hogy máshogy nézhetne ki valaki, aki egész nap a kanapéján heverve issza a bort, szedi az antidepresszánsokat és nézi a régi filmeket? A Nő az ablakban filmváltozatával kapcsolatban azonban ezzel sajnos vége is azon dolgok listájának, amelyek rendben vannak benne. Ami azért is meglepő, mert a kitűnő színészgárdán túl (akik közül azonban egyáltalán nem teljesít jól mindenki, Gary Oldman például rettenetes) a rendező nem kisebb név, mint a Büszkeség és balítélet, a Vágy és vezeklés, illetve A legsötétebb óra direktoraként ismert Joe Wright, az adaptációt pedig az a drámaíró, Tracy Letts végezte, akinek Augusztus Oklahomában és Gyilkos Joe című darabjai hazánkban is ismertek.

A Nő az ablakban legnagyobb hibája pedig épp a forgatókönyv és az invenciótlan rendezés.

Letts kigyomlált belőle szinte minden lélektani részt, a főhősnő múltbeli traumájáról egy rövidke flashbackből értesülünk csupán, a férjével való különválásának okát pedig egyetlen mondatban említik csak meg (a könyvben mindez természetesen sokkal nagyobb hangsúlyt kapott). De hiányoznak az Anna által vezetett agorafóbiás önsegítő csoporttal kapcsolatos mozzanatok is, és úgy alapvetően minden, ami nem külső, izgalmas történés. A sztori szintjén nagyjából hűséges az adaptáció, de mivel egy pszichothrillerről beszélünk, fontos lett volna nemcsak a borzongató, hanem a lélektani momentumokat is meghagyni.


A már említett két nagy fordulat így egy cseppet sem érinti meg a nézőt: megmaradnak a tucatthrillerek ócska hatáskeltésének. Joe Wright semmit sem mozgató rendezése miatt pedig a műnek annak ellenére sem alakul ki erős atmoszférája, hogy ehhez minden adott lett volna. A cselekmény helyszíne ugyanis egy rendkívül különleges tér, egy belső háromszintes lakás, alagsorral és egy üvegtetővel, amit a hangulatteremtésen kívül még szimbolikusan is ki lehetett volna használni (lásd a dolgok több szintjét), de erre itt nem történik kísérlet, így a helyszín egyszerűen csak helyszín marad – a Nő az ablakban pedig a benne rejlő lehetőségek ellenére egy minden ízében közepes film.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu