A Trónok harca trónjára tör az Eufória

Sorra dönti a rekordokat az HBO sorozata, Rév Marcell operatőr pedig elmagyarázta, mi volt a második évad koncepciója.

Euforikus hangulatban az Eufória rajongói – kezdhetnénk így is, mert a második évad fináléja rekordot döntött: 6,6 milliós nézettséggel ez lett a sorozat legnézettebb epizódja. A második évadot részenként átlagosan 16,3 millióan látták, de a nyitóepizód például már 19 milliónál tart. És ami még ennél is meglepőbb:

az Eufória 2004 óta az HBO legnézettebb sorozata a Trónok harca mögött;

de a 16,3 milliós átlag még több is, mint a fantasyszéria első három évadának nézettsége. A Trónok harca 4. évadát átlagosan 19 millióan nézték, ám az Eufória idővel ezt is túlszárnyalhatja, hiszen az HBO Maxon folyamatosan nő a megtekintések száma.

A Twitteren is rendesen pörög a sorozat: a második évad januári premierje óta 34 millió tweet született a témában, ami 51 százalékkal több az első évadhoz kapcsolódó aktivitásnál. A sikerhez nagy valószínűséggel az is hozzájárult, hogy a nézők nem ömlesztve kapták az epizódokat, mint a Netflixen szokás, hanem heti bontásban, így a két rész bemutatója közt ki lehetett beszélni a látottakat a közösségi médiában. Az új évad kapcsán például fellángolt a vita arról, mennyiben népszerűsíti a széria a drogfogyasztást, és a téma kapcsán Zendaya is megszólalt.


Az IndieWire közben a sorozat operatőrét, Rév Marcellt is megszólaltatta, aki a legapróbb technikai részletekre is kitért, miközben a forgatásról mesélt. Az interjúból kiderül, hogy a magyar szakember és a széria író-rendező-kreátora, Sam Levinson már az előkészítési szakaszban megállapodtak arról, hogy nem akarják magukat ismételni, és egy olyan új koncepciót dolgoztak ki, amely passzol a 2. évad megváltozott tónusú forgatókönyvéhez.

Az első évad vizualitását elvittük a szélsőségekig, de a 2. évadban inkább mélyebbre akartunk ásni a vizualitás határainak feszegetése helyett” 

– fogalmazott, hozzátéve, hogy míg az első évad az azonnaliság és a jelenidejűség jegyében készült, addig a folytatás sokkal intimebb, és az emlékezés folyamatát próbálja megragadni.

Ehhez a legjobb eszközt a technológiaváltásban találták meg: a digitális kamerákkal forgatott első évadhoz képest a másodikat már filmre rögzítették. A gyakorlatban ez az jelentette, hogy Révnek a jeleneteket teljesen máshogy kellett bevilágítania, sokkal több lámpával, így aztán amit a forgatáson láttak a színészek és a stábtagok, az nem sokban hasonlított az előhívás utáni végeredményre; helyette úgy érezhették magukat, mintha egy rossz sitcom díszletei között lennének.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marcell Rév (@marcellrev) által megosztott bejegyzés


A magyar operatőr azt a kérdést is feltette magának, hogy a filmkészítés mennyiben intellektuális folyamat, és mennyire zsigerből jövő, ösztönös tevékenység. A válasz szerinte az, hogy a kettő egyszerre, azaz amennyire lehet, megbeszélik előre, mit akarnak a képen látni, de ettől még a forgatáson nagyon sok, pillanatnyi megérzésen alapuló döntést kell hozni. Rév és Levinson ezért arra törekedtek,

hogy az új évadban több teret hagyjanak ezeknek az ösztönös döntéseknek, legyenek rugalmasabbak, és ne támaszkodjanak annyira a storyboardokra.

Rév hangsúlyozta azt is, hogy a vizualitást néha alá kell rendelni a színészi játéknak és érzékenységnek, ahogy az az 5. epizódban is történt, amikor az elvonó elől menekülő Rue energiájához szabták a képi stílust. A zeneválasztás is hatással lehet a képekre – pláne amikor a dalokat eleve beleírják a scriptbe. A 3. rész flashbackjében például INXS szól, ami Rév tinédzseréveit is megidézte, ezért abban a jelenetben sokkal stilizáltabb megoldásokat használt. Az operatőr szerint a második évad művészi sikere összességében annak köszönhető, hogy minden szereplő és stábtag inspirációs forrást jelentett, azaz bárki hozzájárulhatott ötleteivel az alkotáshoz.

(via Indiewire)