Ezeket a filmeket és sorozatokat streameld márciusban!

A márciusi saját gyártású Netflix-filmekről már írtunk, most mutatjuk, milyen újdonságok várhatók az HBO GO, az Amazon Prime Video és az Apple TV+ kínálatában az első tavaszi hónapban.

Miközben új évaddal folytatódnak olyan korábbi kedvenceink, mint a Bezzegszülők, a Mayans M.C. vagy a Város a hegyen, az HBO GO-n két vadonatúj széria is vár ránk. Az egyszerre sötét és játékos X generáció olyan gimnazistákról szól, akik újszerű szexuális kalandjaikkal próbára teszik annak a konzervatív közösségnek az életről, szerelemről és családról alkotott meggyőződéseit, amelyben élnek. A 30 méteres hullám című dokusorozat pedig bensőséges képet fest a szörfözés úttörőjének, Garrett McNamarának évtizedes odüsszeiájáról, amelynek során néhány társával próbálta megtalálni a szörfösök Everestjét, a legnagyobb hullámok lelőhelyét. Premier: március 12., illetve március 30.


Ami az HBO GO-s filmpremiereket illeti, ott egyértelműen a március 18-án magyar szinkronnal érkező négyórás szuperhőseposz, a Zack Snyder: Az Igazság Ligája című alkotás lesz a hónap legnagyobb durranása, amire régóta várnak a magyar rajongók is, és ami most az amerikai premierrel egy időben debütál nálunk is. Lesz ezenkívül egy dokumentumfilm-premier is (március 11-én): a március 6-án a BIDF-en (Budapest International Documentary Festival) bemutatkozó, Dér Asia és Haragonics Sára által rendezett Anyáim története, amely két nő és örökbefogadott kislányuk bensőséges sztoriján keresztül ábrázolja a szivárványcsaládok küzdelmét. De érdemes odafigyelni a nem eredeti HBO-tartalmakra is, hiszen március 27-től az HBO GO-n lesz látható először magyarul Ben Affleck (azaz Sad Affleck) nagy, önazonos visszatérése, A visszaút.


A Netflix eredeti filmes tartalmairól ebben a cikkünkben írtunk nemrégiben, de a streamelős óriás készül természetesen sorozatokkal is. Március 19-én jön például A nagy pénzrablás alkotóinak új szériája, a Túl a vörös kanapén, amiben három, bordélyházból szökött nő menekül a stricije és verőemberei elől. Izgalmasnak tűnik még a híres Aldous Huxley sci-fi regény alapján a Solo: Egy Star Wars-történet sztárjával, Alden Ehrenreichhal forgatott Szép új világ, ami már március 1-jén felkerült, a március 3-án bemutatkozó Gyilkosság a mormon közösségben című dokuszéria, a francia gyártású krimisorozat, A drogdíler (március 10.) és a The One – A tökéletes pár is (március 12.) – utóbbi egy merész párkereső szolgáltatásról szól, ami a DNS-ünk alapján találja meg nekünk az igazit, de mivel bűnügyi sorozatról van szó, a koncepció nem biztos, hogy működőképes.


Végül az Amazon Prime Videón és az Apple TV+-on is várnak ránk izgalmak, hiszen előbbi szolgáltatónál jön március 5-én az évek, sőt évtizedek óta ígért Amerikába jöttem-folytatás, amiről hamarosan jelentkezünk kritikával is, hiszen természetesen mi is nagyon kíváncsiak vagyunk rá. Utóbbi streamingcég nagy durranása a március 12-én bemutatandó Cherry: Az elveszett ártatlanság, amely az ifjú Pókemberként ismert Tom Holland újabb fajsúlyos drámai szerepe a Mindig az ördöggel után, és amit a többek közt a Bosszúállók: Végjátékot jegyző Russo fivérek rendeztek. Igaz, hogy már február 26. óta elérhető az Apple-nél, de érdemes megemlíteni a Billie Eilish: Kicsit homályos a világ című dokumentumfilmet is, hiszen a fiatal énekesnőnek nálunk is sok rajongója van.


(via HBO, Netflix, musoron.hu)