Ezeket a sorozatokat nézd, ha már ledaráltad A Jeffrey Dahmer-sztorit!

Ha szereted a sorozatgyilkosos témájú izgalmas vagy épp nyomasztó, de elgondolkodtató szériákat, mutatjuk a neked valókat.

Ratched

1947-ben Mildred Ratched nővérként kezd dolgozni egy vezető pszichiátriai kórházban. Elegáns külseje mögött azonban egyre erősödő, sötét erők lappanganak. A Száll a kakukk fészkére című regény- és filmklasszikus előzménytörténetében az eredeti alkotások hétköznapian gonosz hatalommániás bürokratájából igazi mesterbűnözőt faragtak A Jeffrey Dahmer-sztorihoz hasonlóan szintén Ryan Murphy által jegyzett szériában ugyanolyan nyugtalanító módon vagyunk kénytelenek azonosulni az ördögi gyilkos nézőpontjával – és a későbbi sorozathoz hasonlóan itt is rettenetesebbnél rettenetesebb kínzásokat láthatunk, a többféle lobotómiától kezdve a vécécsészén darabokra tört emberi fejen át az élve megfőzésig.

A sorozat elérhető a Netflixen, kritikánk róla itt olvasható.


Dexter

A listánkon szereplő többi szériához képest már-már klasszikusnak számít ez a 2006-os sorozat, amelyben

egy olyan sorozatgyilkost ismerhetünk meg, aki sorozatgyilkosokat öl.

Végeredményben tehát egy szimpatikus pszichopatáról van szó, aki gyilkos ösztöneit megpróbálja jóra fordítani. Ez a high concept annak idején mondhatni forradalminak számított, 8 évada során azonban a Dexter egyre rosszabb lett – a befejezést pedig egyenesen gyűlölték a rajongók. Az alkotók így tavaly elkészítették az elrontott finálét felülíró rebootot, New Blood címmel, amelyben tíz évvel az eredeti sorozat végső történései után vehetjük fel a fonalat.

A rebootról írt kritikánk itt olvasható.


Amerikai Horror Story

Ryan Murphy alkotása ez az antológiasorozat is, amelynek elsősorban Hotel című évadát ajánljuk A Jeffrey Dahmer-sztori rajongóinak figyelmébe, hiszen az abban a címszerepet megformáló Evan Peters szintén egy sorozatgyilkost alakít, a fiktív James Patrick March-ot, akinek a karaktere azonban Amerika első sorozatgyilkosa, H.H. Holmes figuráján alapul. A Hotelben rajta kívül szerepelnek még vámpírok, gyerekrablók, további sorozatgyilkosok, sőt, az egyik epizódban olyan hírhedt pszichopaták adnak randevút egymásnak, mint Aileen Wuornos, John Wayne Gacy (a gyilkos bohóc), a Zodiákus Gyilkos és nem más, mint Jeffrey Dahmer (akit itt Seth Gabel játszik).

A sorozat eddig elkészült tíz évada elérhető a Disney+-on.


Mindhunter – Mit rejt a gyilkos agya

Ez a hetvenes–nyolcvanas években játszódó, David Fincher nevével fémjelzett széria a sorozatgyilkosok kézre kerítésében kulcsfontosságú szerepet játszó eljárás, a profilozás hőskorába viszi a nézőt, a módszert kidolgozó, az FBI quanticói Viselkedéskutató egységében dolgozó szakemberek figuráján keresztül. Az első évadban főleg a profilozás aprólékos kidolgozását figyelhetjük, a középpontban Edmund Kemperrel, a nekrofil sorozatgyilkossal, akihez a második évadban olyan hírhedt bűnözők csatlakoznak, mint David Berkowitz, azaz Sam fia vagy az igazi pojácaként ábrázolt Charles Manson. Ide kattintva végignézhetjük a Mindhunterben megjelenő összes sorozatgyilkos listáját.

Forrás: Netflix


A sorozat elérhető a Netflixen, a kritikánk róla itt olvasható.


A tettes

Egy amerikai kisvárosban egy nyomozó (Bill Pullman) válaszokat keres egy-egy zavarba ejtő bűncselekménnyel kapcsolatban, miközben saját démonaival is meg kell küzdenie. Az első évad sztorija szerint egy derűs, meleg napon egy tisztes családanya őrjöngve megkésel egy férfit a tóparti strandon, noha maga sem érti, miért, és a férfit még csak nem is ismerte. A második évadnak pedig az a kiindulópontja, hogy egy kisfiú megmérgezi a szüleit, és egy széken üldögélve nézi végig, ahogy azok kínok között vonaglanak, majd meghalnak (A tettesnek további két évada is készült – a szerk.). Nyomasztó bűnsorozatról van tehát szó, amelyben lassan építkezve tárulnak elénk a szokásosnál összetettebb megoldások, sorsok és karakterek.

A sorozat elérhető a Netflixen, a kritikánk róla itt olvasható.


Hajsza

Aki Jamie Dornant eddig csak A szürke ötven árnyalata-filmekből ismerte, alaposan meg fog lepődni, hiszen elég hiteles alakítást nyújt ennek a 2013 és 2016 között három évadon át futott brit kriminek a sorozatgyilkosaként. Az általa megformált, amúgy

példás családi életet élő Paul Spector Belfast környékén vadászik fiatal nőkre, ám nemsokára ő is prédává válik, amikor a városba hívják Stella Gibson nyomozót (Gillian Anderson),

akivel hamarosan macska-egér játékba kezdenek. A Hajsza harmadik évadának végén egyébként csak Spector sztorija zárul le, és Anderson idén azt nyilatkozta, nagyon szívesen belebújna még Gibson bőrébe – szóval nincs kizárva, hogy jöhet még folytatás.

Forrás: Netflix


A sorozat elérhető a Netflixen.


Te

Ennek az egyelőre három, de jövőre négy évadossá bővülő sorozatnak az antihőse egy megnyerő, ám rögeszmés könyvesboltvezető, aki nem hisz az ismerkedés hagyományos formáiban, helyette inkább elkezdi megfigyelni, követni, zaklatni és manipulálni az imádott nőt – hogy aztán még ennél is tovább menjen.

A csavar egy idő után az lesz, hogy találkozik egy rokon lélekkel, ami nyilvánvalóan nem vezethet semmi jóra.

A Te című sorozatban a Gossip Girl – A pletykafészekben megismert Penn Badgley mutatja meg egy új oldalát, és a harmadik évad sokkoló fináléja után a rajongók nem túl meglepő módon tűkön ülve várják a folytatást.

A sorozat elérhető a Netflixen.


(via Looper)