Ezekkel a filmekkel emlékezhetünk Venczel Verára

Október 22-én, 75 éves korában elhunyt Venczel Vera, Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Mutatjuk, mely filmjeit tűzi műsorra hamarosan valamely tévécsatorna, és melyeket streamelhetjük akár most azonnal.

Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. Gyerekkorától tudatosan a színészi pályára készült, és elsőre fel is vették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Várkonyi Zoltán már a másodév végén szerepet ajánlott neki a Vígszínházban. Csillogó tehetségének köszönhetően hamar felfigyelt rá a film és a televízió is, és egymás után kapta a szerepeket.

A Kárpáthy Zoltán, az Egy szerelem három éjszakája, a Tanulmány a nőkről és az Egri csillagok mind főiskolás évei alatt készültek, vagyis alig több mint húszévesen Venczel Vera már országosan ismert és szeretett sztár volt, de ő a nagy siker ellenére is megőrizte szerénységét. A diploma megszerzése után, 1968-ban Várkonyi Zoltán azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz, ahol nagy szerepek sora várt rá. A Vígszínház mellett vendégművészként gyakran játszott más színházakban is.

Forrás: Perjéssy Gábor / PORT.hu


A Pillangó című Móricz-tévéadaptáció (1970) női főszerepének megformálásáért Monte-Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat. Többször megkapta a Magyar Rádió nívódíját. 1977-ben a Játék a téren című hangjátékban nyújtott alakításáért a Kritikusok Díjával tüntették ki.

1975-ben Jászai Mari-díjat, 1977-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1987-ben Kazinczy-díjat, 2003-ban Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2004-ben Ajtay Andor-emlékdíjat, 2005-ben Páger-gyűrűt és Premier-díjat, 2010-ben pedig Érdemes Művész kitüntetést kapott.

2008-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2021-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia díját.

A nézők a közeljövőben a következő filmekkel emlékezhetnek Venczel Verára:


Kárpáthy Zoltán (1966)

Az Egy magyar nábob folytatásában Kárpáthy Zoltán és Abellino között az évszázad pere folyik a Kárpáthy-vagyonért. Abellino egyetlen esélye, ha bebizonyítja, hogy Zoltán nem az apja fia: édesanyja megcsalta a férjét, mégpedig Szentirmayval. Az elszegényedett, hitelképtelen Abellino eladja a per jogát Kőcserepynek, akinek a lányát Zoltán menti meg a nagy pesti árvíz idején. Kőcserepy kisasszony beleszeret megmentőjébe, ám Zoltán szíve már gyámapja lányáé, Szentirmay Katinkáé (Venczel Vera). A per eldurvul, és a benne szereplők besározódnak…

A film elérhető a Filmio kínálatában.


Tanulmány a nőkről (1967)

Zsuzsa, Éva és Jolán elhatározzák, hogy elválnak. Ügyvédjük, a fiatal Vera (Venczel Vera) az első ügy lendületével keresi fel a férjeket. A vérmes Pétert, az anyagias Sándort és a tunya Bálintot csak egy pillanatra háborítja fel asszonyaik szándéka – mindhárman egy csapásra beleszeretnek a bájos jogásznőbe. Gegucz, az öreg kormányos elkottyantja otthon az igazságot. Több sem kell a nőknek: ők lesznek a leghűségesebb feleségek, s Verát a kaján férfiakból álló fegyelmi bizottság egy évre felfüggeszti. Egyedül Dénes, a női lélek rejtelmeit kutató író hisz a fiatal lánynak...


Egri csillagok (1968)

A Gárdonyi Géza azonos című történelmi regényén alapuló Egri csillagok az 1500-as években játszódik, amikor a hódító török csapatok feldúlják Magyarországot. Bornemissza Gergely és Cecey Éva (Venczel Vera) gyermekként esik a félszemű Jumurdzsák fogságába, aki foglyait rabszolgának kívánja eladni. Ám a gyerekek megszöknek, és magukkal viszik a babonás férfi talizmánját, akit ezt követően elhagy a szerencséje. Harminc esztendő telik el: 1552-ben járunk, Eger várát teljesen körülzárta a török sereg, Gergely és Éva sorsa pedig ismét összefonódik egykori fogva tartójukéval…

A film elérhető a Filmio és a Horizon GO kínálatában.

Isten hozta, őrnagy úr! (1969)

A film egy mátrai kis faluban játszódik, a II. világháború idején. A tűzoltóparancsnok fia levelet ír szüleinek, mert idegösszeomlás szélén álló felettese szívesen elmenne hozzájuk szabadságra, hogy egy kissé kipihenje magát. Tóték azt remélik, hogy a fronton levő Gyula sorsa jobbra fordul majd, ha az álmatlanságban szenvedő őrnagy minden szeszélyét teljesítik, ezért önfeláldozóan igyekeznek a kedvében járni… Örkény István művét Fábri Zoltán rendezte, Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre és Fónay Márta oldalán Venczel Vera a tűzoltóparancsnok, Tót kislányát, Ágikát alakítja benne.

A film a tévés sugárzáson kívül elérhető a Filmio kínálatában is.


Ezenkívül a Nem szoktam hazudni (1966) című filmet, amelyben a néhai színésznő mellékszerepet játszik, november 7-én, 14:30-kor sugározza a DUNA Televízió (november 8-án, hajnali 2:25-kor pedig megismétli a DUNA World). A Tündérlaki lányok című tévéfilmet (1970), amelyben szintén mellékszerepben tűnik fel Venczel Vera, november 6-án, 14:45-kor láthatjuk, szintén a DUNA tévén (ismétlés: november 7., 1:20, DUNA World).


(via index.hu)