Ezért voltak olyan baromi hosszúak a Stranger Things 4. évadának epizódjai

A Duffer testvérek egy új podcastben feltártak pár fontos dolgot sorozatuk nemrég zárult negyedik évadával kapcsolatban – és a közelgő ötödik évadról is mesélgettek.

Ross és Matt Duffer a napokban a Happy Sad Confused podcast vendégei voltak, ahol szóba került az is, milyen elképesztően hosszúak voltak a negyedik évad epizódjai (egyetlen bő egyórás részt leszámítva az egy és negyedórás és a két és félórás játékidő között mozogtak). A műsorban az alkotók pedig nemcsak azt árulták el, hogy a közelgő ötödik évadban már nem eresztik ennyire bő lére az egyes epizódokat, de arra is magyarázatot adtak, hogy most miért voltak ilyen bőbeszédűek.

„Ha jobban megnézitek, mielőtt a hősöket igazán bevezettük a természetfeletti rejtélybe, volt egy majdnem kétórás felvezetés, hiszen

meg kellett mutatnunk, hogy hogyan élnek most, hogyan próbálnak meg alkalmazkodni a középiskola kihívásaihoz és így tovább.

Vagy hogy Steve mennyire szeretne randizni. Mindezek a kis események azonban nyilvánvalóan nem lesznek már benne az ötödik évadban. A finálét azonban ezúttal is nagyjátékfilm hosszúságúra tervezzük. Valószínűleg újra meglépjük azt, amit most, és egy 2 és félórás utolsó epizóddal jövünk ki” – mondta Matt Duffer.

Forrás: Netflix


Az alkotó azt is elárulta, hogy az ötödik évad pontosan ott veszi fel majd a fonalat, ahol a negyedik évad végén hagytuk a hősöket, azaz kedvenceink már akcióban lesznek, tudják, mit akarnak tenni, amivel szintén meg lehet spórolni jó pár óra játékidőt. „Szóval a következő évad teljesen más lesz. A záró epizód azonban tényleg hosszabb lesz:

olyasmi lesz, mint A Gyűrűk Ura: A király visszatér, lesz vagy nyolc befejezése”

– részletezte Matt Duffer.

Habár a két alkotó majd csak augusztusban kezdi meg az ötödik évad forgatókönyvírói munkálatait, már azt is tudják, hogy a játékidő mellett más szempontból is lesznek majd változások a negyedik évadhoz képest. Ígéretük szerint visszatérnek az első évadhoz, azaz a hősök mind az indianai Hawkins városában lesznek, ahogy az akciók java része is itt zajlik majd (a negyedik évadban a karakterek szinte a világ négy égtája felé spricceltek szét: Hawkinson kívül az orosz tajgán, egy kaliforniai kisvárosban és a nevadai sivatagban is játszódtak cselekményszálak).

„Sok mindenben vissza akarunk térni ahhoz, ahogy az első évadban csináltuk a dolgokat.

Az eredeti csoportdinamikát és párosításokat illetően például. Van abban valami szép, hogy a dolgok körbeérnek” – árulta még el Matt Duffer.


(via Deadline, Slashfilm)