Indul a Halo-háború! - Előzetes

A decemberi kedvcsináló után megérkezett a teljes előzetes is a várva várt Halo-sorozathoz.

A Halo videójáték-sorozat immár 20 éve a gamerek nagy kedvence, a Microsoft által gyártott Xbox konzolok egyik legerősebb húzócíme, a jövőbeli háborús konfliktus játékosok által irányított szereplője, Master Chief, a talpig páncélba bújt, gyerekkora óta a harcra nevelt szuperkatona pedig ma már a legismertebb és legnépszerűbb karakterek egyike a popkultúrában.

A játékok sztorija a távoli XXVI. században játszódik, amikor az emberiség teokratikus civilizációja harcban áll az elpusztításukra törő idegen lények szövetségével, a Covenanttel. Az összecsapások helyszíne a játékok címében szereplő mesterséges égitest, a Halo nevű gyűrűvilág – itt játszódik majd a tévésorozat is.

A széria ötlete már 2014-ben megfogant, a Showtime végül 2018-ban rendelte be. Kyle Killen kapta meg a showrunneri feladatokat, a kérésére pedig Steven Kane is csatlakozott a stábhoz, hogy társ-showrunnerként felügyelje a budapesti forgatást, míg ő az írószobát irányítja Amerikában. Később mindketten távoztak a produkcióból, a megrendelő ViacomCBS pedig átirányította a sorozatot a Showtime-tól új streaminges oldalukhoz, a Paramount+-hoz.

A szériát tehát még 2019-ben kezdték el forgatni az etyeki Korda Stúdióban, ám a világméretű koronavírus-járvány miatt le kellett állniuk a munkálatokkal, és (ahogy azt korábban mi is megírtuk) a stáb csak 2020 nyarán térhetett vissza Magyarországra. A Nemzeti Filmintézet akkor azt közölte, hogy a Halo munkálataira 12 milliárd forintot költöttek el nálunk a külföldi producerek, akiknek számos magyar stábtag dolgozott a keze alá.

A 10 részes Halo március 24-én debütál a Paramount+-on, főbb szerepeit Pablo Schreiber (Master Chief), Natascha McElhone (Dr. Halsey), Yerin Ha (Kwan Ha Boo), Charlie Murphy (Makee) és Jen Taylor (Cortana) alakítják.

Via: THR

A PORT.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.