Itt az első fotó Scorsese közelgő filmjéből – Leonardo DiCaprio totál felismerhető rajta!

Nyilvánosságra hozták az első képet a Killers of the Flower Moon című bűnfilmből, ami az oklahomai oszázs indiánok elleni gyilkosságsorozatról szól. Egy ügyetlen megosztás a hír kapcsán zseniális tweeteket eredményezett.

Ahogy arról korábban mi is többször írtunk, Roth David Grann magyarul is olvasható tényregénye, a Megfojtott virágok alapján készülő alkotás arról szól, hogy az 1920-as években kiderült, hogy az oklahomai oszázs indiántörzs földje alatt az Egyesült Államok legnagyobb olajkészlete húzódik, ezt követően pedig a törzs tagjait elkezdték egymás után meggyilkolni.


A filmben Leonardo DiCaprio mellett olyan színészek játszanak, mint Robert De Niro vagy Jesse Plemons, és miközben korábban csak a többek közt a koronavírus miatt elhúzódó forgatásról szóltak a hírek, most az Apple – amelynek berkeiben készül a mű – végre megosztott egy standfotót. A DiCapriót és filmbeli feleségét játszó Lily Gladstone-t ábrázoló képet pedig a New York Postnak sikerült úgy megosztani a Twitteren, hogy azt állították, a színész felismerhetetlen a fényképen.


Miután nyilvánvalóan nem az, elszabadult a pokol a közösségi médiában, és mindenki, hírességektől kezdve a civilekig elkezdett ezen poénkodni. A legviccesebb megjegyzés szerint csak azért nem ismerjük fel Leót a fotón, mert szokatlan, hogy nem egy 25 éven aluli nő mellett látjuk. James Gunn, A galaxis őrzői-filmek író-rendezője pedig azt írta ki, hogy ha felismerhetetlen, akkor biztos ő van bal oldalon, mert a jobb oldali teljesen úgy néz ki, mint Leonardo DiCaprio.


Sokan még tovább mentek, és segítettek a New York Postnak, hogy igazuk legyen, ezért különféle más személyeket photoshopoltak DiCaprio helyére. Macskafejtől kezdve a hírhedt elrontott restaurált Jézus-arcon át Bernie Sandersig több mindenkit beültettek Lily Gladstone mellé (a Bernie Sanders-es mémet egyébként maga a színésznő is megosztotta, azzal a kommentárral, hogy ez a győztes). További vicces adalék, hogy a New York Post később átírta a fotóról beszámoló cikk címét egyszerűen arra, hogy Leonardo DiCaprio szerepel az első nyilvánosságra hozott fotón, de az URL-en látszik, hogy eredetileg az volt a cím, hogy a színész felismerhetetlen a képen.


(via Independent)