Itt vannak az első felvételek Ben Affleck új netflixes thrilleréről

  • PORT

Az Animals című thriller egyik főszereplője és a rendezője is Ben Affleck.

Ahogyan arról a Port is beszámolt Ben Affleckkel és Gillian Andersonnal érkezik a Netflix új thrillere, az Animals. A filmet Affleck rendezi is, eredetileg azonban nem ő lett volna a főszereplő, hanem barátja és kollégája, Matt Damon, ám neki egy másik forgatáson kell helyt állnia, mivel főszerepet kapott Christopher Nolan Odüsszeia című történelmi eposzában. 

Valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy végül Affleck vállalta el a főszerepet a Netflix Original filmben, ami egy polgármesterjelöltről szól, akinek elrabolják a gyerekét. Az Animals forgatása már javában zajlik, a munkálatokról pedig néhány fotó és egy videó is napvilágot látott. A pár nappal ezelőtt készült felvételek tanúsága szerint – amiket Los Angeles csatornarendszerében vettek fel – több jelenetet is rögzítettek, amelyekben lövöldözések és drámai üldözések voltak láthatók, a feltételezések szerint pedig ez lehet majd az alkotás egyik csúcsjelenete.

A forgatás egyébként 2025 március elején kezdődött, és a napokban véget is érnek a munkák. Úgy tudni, az egész filmet LA és környékén vették fel. Az Animalsnak egyelőre nincs megjelenési dátuma, de józan számítások szerint 2026-nál előbb biztosan nem lesz látható. 

via What's on Netflix