Jared Leto megint felismerhetetlen

Az Oscar-díjas sztár újból teljesen átalakult egy szerep kedvéért: az Apple TV+-ra érkező WeCrashedben Anne Hathaway oldalán játszik nagyot bukó cégvezetőt. Nézd meg a teasert!

A WeCrashed a 2010-ben Adam Neumann által alapított startup, a WeWork felemelkedését és bukását meséli el. A WeWork közösségi irodák közvetítésével foglalkozik: a csúcson, 2018-ban több mint 4 millió négyzetméternyi iroda felett rendelkeztek, de jelenleg leginkább már csak kármentéssel foglalkoznak és vegetálnak, miután Neumann gyakorlatilag csődbe vitte a fénykorában 47 milliárd dollárt érő céget.

Az Apple TV+-ra március 18-án érkező minisorozat az excentrikus, vélhetően istenkomplexusos férfival (őt játssza Leto, brutális akcentussal, mivel Neumann izraeli származású) és feleségével/munkatársával, Rebekah Neumann-nal (a szintén Oscar-díjas Anne Hathaway) a középpontban meséli el a sztorit, amelynek a premier napján rögtön az első három epizódját is megnézhetjük.


A széria a Wondery nevű online rádió WeCrashed: The Rise and Fall of WeWork című podcastjén alapul, rendezői és executive producerei pedig

a Szeretlek, Phillip Morris, az Őrült, dilis, szerelem., a Focus – A látszat csal, az Afganisztáni víg napjaim és a Rólunk szól alkotóiként ismert John Requa – Glenn Ficarra duó.

Leto és Hathaway szintén executive producerei is lesznek az alkotásnak, amelyben rajtuk kívül olyan színészeket láthatunk, mint America Ferrera (Négyen egy gatyában, Ki ez a lány?, A férjem védelmében) vagy O-T Fagbenle (A szolgálólány meséje, Fekete Özvegy). Jared Leto egyébként híres arról, hogy a method acting híveként szereti elváltoztatni a külsejét a szerepei kedvéért – erről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.


(via IndieWire)


A Port.hu zenés sorozata első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.