Kőkeménynek ígérkezik az HBO új posztapokaliptikus sorozata

Befutott az első teaser a várva várt The Last of Us-adaptációhoz.

Az HBO egyik legjobban várt 2023-as sorozata a The Last of Us, amelyből már láthattunk pár képsort augusztusban, amikor a csatorna az összes közelgő premierjéből adott egy kis ízelítőt egy teaservideóban, most pedig megérkezett az első igazi teaser is.

Az azonos című videójátékon alapuló széria egy poszt-apokaliptikus Egyesült Államokban játszódik, 20 évvel azután, hogy egy járvány megtizedelte az emberiséget. Joelt, a profi túlélőt felbérelik, hogy csempésszen ki egy 14 éves lányt, Ellie-t a militarizált karanténzónából, ami jóval nehezebb feladat annál, mint amilyennek hangzik, tekintve, hogy gyilkos osztagok és zombimutánsok uralják a területet.

A Hank Williams "Alone and Forsaken" című dalára készült teaserben felvillannak a különféle apokaliptikus tájak és a (majdnem) teljesen kihalt város, és látjuk a két főhőst, ahogy közösen próbálnak túlélni. Dialóg helyett csak egyetlen elsuttogott mondatot hallunk:

Mentsd meg, akit meg tudsz menteni.”

A két főszerepet Pedro Pascal és Bella Ramsey alakítják, akik a Trónok harcában Oberyn Martellt illetve Lyanna Mormontot játszották. A 2020-ban berendelt sorozat showrunnere a Csernobilt is jegyző Craig Mazin és Neil Druckmann, a játék írója és kreatív igazgatója.

A Városfejlesztési osztály veteránja, Nick Offerman is feltűnik a sorozatban, de a hírek szerint komoly szerepet kap Ashley Johnson és Troy Baker, akik a videójátékokban Ellie és Joel hangját adták.

Via: THR