Mesteri lett a Tőrbe ejtve 2 az első kritikák szerint

És Rian Johnson rendező már a harmadik részt is elkezdte írni.

Forrás: Netflix

 

Rian Johnson (Looper – A jövő gyilkosa, Star Wars: Az utolsó Jedik) akkora sikert aratott 2020-ban a Tőrbe ejtvével (311 millió dollár bevételt termelt és Oscar-jelölést is kapott), hogy a Netflix az orra alá tolt egy 450 millió dollár értékű, két folytatásra szóló szerződést. (A filmek jogaira állítólag az Apple és az Amazon is pályázott, de ők nem nyúltak elég mélyen a zsebükbe.)

A Netflix fejesei valószínűleg nem bánják meg a döntésüket, mert az első kritikák szerint a második rész, a Tőrbe ejtve – Az üveghagyma kiválóan sikerült.

A Vulture szerint „az Üveghagyma nagyobb szabású és pontosabban megtervezett, mint az első rész, de ami miatt kielégítőbb film, az az, hogy jobban elidőzik a karakterein, ahelyett hogy azonnal megmutatná a kálváriájukat.”

Az AV Club szerzője szerint az első részhez hasonlóan ez is okos, vagány és szemtelen film, amely megint csak újraalkotja a klasszikus „ki tette?”-típusú krimi műfaját, olyan szereplőkkel, akik láthatóan élvezték a munkát, és ettől a nézők számára is legalább olyan fergeteges élmény lesz a film, mint amilyen nekik volt a forgatás.

Ez a tökéletes tömegszórakoztató alternatíva azoknak, akik valami olyasmire vágynak, ami nem szuperhősös vagy horrorisztikus.”

A Collider kritikusa szerint is „könyörtelenül szórakoztató a színészek játéka, és Johnson bebizonyítja, hogy a legmagasabb rendű filmes »zavarkeltő«”.

New York Times azt írja, hogy a „Covid-járvány legrosszabb hónapjaiban - 2020 tavaszán - játszódó Üveghagyma úgy nyúl a közelmúlthoz, hogy se borúlátásba, se keserűségbe, se dühbe nem süpped, ami nem kis teljesítmény. A cím egyik értelmezési lehetősége, hogy az üveghagyma éles és sokrétegű, de nem fogsz sírni tőle.”

Indiewire kritikusa úgy látja, hogy „Johnson nem találja fel újra a krimit, de pokolian jól szórakozik, miközben könnyedén dekonstruálja és átrendezi a műfajt, hogy az tökéletesen szolgálja az okos forgatókönyvet és a főszereplő szuperdetektívet.”

A The Hollywood Reporter verdiktje szerint „ez a film több akciót, merészebb dizájnt és néhány valóban meglepő cameót kínál, mégsem szenved a meglepetéssikerek folytatásaiban megszokott "adjuk nekik ugyanazt, csak töményebben" felfogásától.

A szereplőgárda változatosabb, és a tehetségtelen gazdagok kritikája sokkal érvényesebb és aktuálisabb.”

A Deadline-nak adott interjújában Johnson közben megerősítette, hogy már elkezdte a harmadik rész kidolgozását.

"Van egy Moleskine jegyzetfüzetem, amit mindenhová magammal viszek, és folyamatosan írogatok bele. (…) Próbálok felépíteni egy struktúrát, egy ötletet, hogy újév után, amikor eljön a tényleges munka ideje, remélhetőleg ne csak azt a szörnyű üres lapot bámuljam.”

A rendező hozzátette, hogy a filmkészítési folyamat első 80 százaléka egyszerűen abból áll, hogy jegyzetel és leírja az ötleteket.

A Tőrbe ejtve - Az üveghagyma december 23-án kerül fel a Netflixre.

Via: Collider