Nagyon vagány a hipszter magánnyomozó - a film nem annyira

Charlie Hunnam magánnyomozóként próbálja a választékos angol úriembernek látszó Mel Gibsont kiszedni a slamasztikából a Netflixen, miközben ő maga is rendre bajba kerül, hol szép lányok, hol kemény legények miatt.

 

Annak idején jókora siker volt – utólag nézve nem feltétlen megérdemelten – az Elmore Leonard regénye alapján készült Szóljatok a köpcösnek! (1995), amihez aztán tíz évvel később folytatás is készült, a Csak lazán! (2005). A siker receptje pedig egyszerű volt, a filmgyártás és úgy általában a szórakoztató biznisz világát összehozták a kis- és nagystílű bűnözés világával, és kiderült, hogy a kettő remekül megfér egymás mellett. Ehhez persze kellett egy jó közvetítő karakter a két világ között, az akkor Chili Palmer volt John Travolta alakításában – most pedig Charlie Waldónak hívják, és Charlie Hunnam alakítja, a Netflix új filmje pedig nem kapott magyar címet, így maradjunk az angol eredetinél, ami Last Looks.

 

Forrás: Netflix

 

Charlie Waldo annak idején menő zsaru volt a Los Angeles-i rendőrségnél, de immár három éve a vadonban él a semmi közepén egy lakókocsiban, önellátó, nincsen vagyona, mindössze 100 tárgya van (elvből ekkora a szám), ebbe beleértendő egy csirke, egy bicikli, no és a bőrdzsekije, az inge, a pólója és a kalapja, amikben az egész történetet végigcsinálja. Borzas szakállú hősünket egy nap felkeresi az exe, Lorena (Morena Baccarin), hogy vállalja már el a nagymenő színész Alastair Pinch (Mel Gibson) ügyét, aki lehet, hogy megölte a feleségét, de lehet, hogy nem, mert alkesz és éppen ki volt ütve. Waldo kapásból nemet mond, nem azért jött el, hogy visszamenjen, de egyre többen jelennek meg hívatlanul a lakókocsiban és egyre erőszakosabbak. Így az exzsaru végül csak nekivág, hogy kinyomozza, ki ölte meg a színész kedves nejét – persze ha Mel Gibson a ganyusított, akkor már csak matematikai esély van arra, hogy mégis ő a gyilkos. 

 

Forrás: Netflix

 

Waldo pedig azt teszi, amit minden magánnyomozó tesz a vásznon már a 30-as évek óta: olyan helyeken szimatol, ahol nem kéne, feltűnően gyakran vereti magát össze, de sosem annyira, hogy az munkaképtelenné tegye, összejön mindenféle csajjal, akiknek látszólag nincs közük az ügyhöz – jelen esetben egy szexi óvónőről (Lucy Fry) van szó -, majd rájön, hogy az ügy mögött húzódó másik, mellékesnek tűnő ügy valójában nem is mellékes. Vagyis a Last Looks kellőképpen kiszámítható darab, ha a viszonylag modern környezetet nem számítjuk, szinte akármikor játszódhatna – hősünknek mobilja van, de nem nagyon használja, szóval járhatnák pont akkor is, amikor a Szóljatok a köpcösnek, egy különbséggel: Charlie Waldo egy hipszter.

 

Forrás: Netflix

 

Waldónak tök jó szakálla van, bringán megy mindenhova, környezettudatos, ért a gyerekekhez, van lelke és maró humora, menő a csávó, de most tényleg, minden irónia mellett. Az ő alakja nem csak összefogja a filmet, de gyakorlatilag meg is menti.

És tegyük hozzá, hogy nem csak a karakter jó, de Charlie "Kemény motoros" Hunnam is elég karizmatikus hozzá.

Merthogy ez a sztori elég sovány és erős koppintásszaga van, a többi karakter pedig meglehetősen vázlatosan van megrajzolva – Lorena, hősünk exe, bár főszereplőként van feltüntetve, csak a legelején és a legvégén kap egy-egy percet, de nem is baj, mert Morena Baccarinban amúgy is van valami idegesítő. És Mel Gibsonban is, aki alapjáraton én nagyon bírok, és most van benne valami pimaszul szimpatikus, csak hát egy pillanatra se hittem el, hogy egy kifinomult, választékosan beszélő angol úriember – még akkor sem, ha játszott - nagyon régen - Hamletet (1990).  Mindezt leszámítva vicces, pörgős, hangulatos darab, de mind a legtöbb messziről jól kinéző Netflix film, közelről megvizsgálva erről is kiderül, a mutatós külső és a jó alapötlet mögött nincs mélyebb tartalom.

Értékelés: 7/10   

Forrás: Netflix