Nálam már most Ryan Reynolds új, netflixes sci-fije az év filmje

Pedig még csak március van! Az Adam-projekt nemcsak egy látványos és vicces időutazós mozi a tévében, de az E.T., a Vissza a jövőbe és Az utolsó csillagharcos méltó örököse is egyben.

Abban ma már nincs semmi meglepő, ha Ryan Reynolds forgat egy újabb akciófilmet, amiben megvillantja húszdolláros vigyorát és kidolgozott izmait, aztán benyög valami vaskos tréfát, a néző meg félrenyeli a kólát a röhögéstől. Elvégre Reynolds mindig ezt csinálja, idestova pont húsz éve, a 2004-es Penge: Szentháromság óta. Nemrégiben viszont feltekerte a potmétert, és évről évre eszelősebb akcióvígjátékokkal örvendezteti meg a rajongóit. A totális őrület természetesen a 2016-os Deadpoollal és folytatásával szabadult el, a 2019-ben Six Underground – Hatan az alvilágból pedig már akkorát durrant, hogy a Netflix rögtön 4 éves szerződést kötött az örökifjú sztárral további mókás akciófilmekre.

Szinte még ki sem gyógyultunk a Különösen veszélyes bűnözők okozta röhögőgörcsből (kritikánk a filmről itt olvasható), máris itt egy újabb vagány akcióvígjáték a Netflixen, amelyben Ryan Reynolds

megint egy dumagép terminátort alakít, akinél igen nehéz eldönteni, mi fáj jobban: a pofonjai vagy a viccei...

Forrás: Netflix


The Adam Project március 11-én került fel a népszerű streaming platform kínálatába, és komoly összegben mernék fogadni rá, hogy mire ez a cikk megjelenik, már ott lesz a nézettségi TOP10 legtetején. Sajnos a Netflix jó előre elspoilerezte az előzetesekben, hogy ebben a családi sci-fiben Ryan Reynolds aktuális karaktere (aki amúgy mindegyik filmjében ugyanaz: Ryan Reynolds, a kipattintott Humor Herold) a tinédzserkorú önmagával kénytelen szövetkezni, hogy megmentse a világot.

A készítők azonban tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy már a reklámkampányban előre le fogják lőni a sztori „nagy fordulatát”, így aztán a felnőtt és a gyerek Adam találkozását hajszálpontosan a 9. percben letudják pár fergeteges poénnal,

hogy aztán fénysebességgel zakatolhasson a dilivonat

a '80-as évek buddy cop filmjei és Spielberg szívmelengető családbarát sci-fijei nyomvonalán!


Megvan az a jelenet a Bosszúállók: Végjátékból, amikor a Hulkká maszkírozott Mark Ruffalo az időutazást magyarázza a többi szuperhősnek? Na és az, amikor a teljes harci díszben feszítő Ryan Reynolds baromságokat szövegel a Deadpool popslágerekkel kísért, látványos verekedései közben? Akkor gyúrd össze mindezt, és megkapsz 1 percet Az Adam-projektből, amihez még jön bő másfél órányi non stop audiovizuális őrület,

ahol nincs kiszállás a rekeszizomszaggató poénok, az agyeldobós akciójelenetek és a geek kikacsintások kacskaringós hullámvasútjából!

A Netflix tényleg nem árul zsákbamacskát a film szinopszisával: a címbéli Adam egy időutazó vadászpilóta 2050-ből (őt alakítja Reynolds), aki miután véletlenül kényszerleszállást hajt végre 2022-ben, összeáll 12 éves önmagával (Walker Scobell), hogy megmentse a jövőt. Ezzel az alapszituációval persze máris a feje tetejére lett állítva az időutazós filmek örök paradoxona, hiszen a Vissza a jövőbe 2 óta tudjuk, hogy a múltba visszatérő személy nem találkozhat az ottani fiatal énjével, mert akkor olyan láncreakció keletkezhet, amitől felborul az egész tér-idő kontinuum, és megsemmisül a világegyetem.

Az Adam-projekt azonban nagy ívben tojik az időparadoxonra.

Itt egy rakás kvantumfizikai bullshitelés és sci-fi közhely elhadarása után olyan vidáman ugrálunk ide-oda a különböző években, hogy a Bosszúállók: Végjáték írói is példát vehetnének erről a lazaságról (a Marvel multiverzuma egyébként meg is kapja a magáét egy poén erejéig – ami azért nagyon vicces, mert Ryan Reynolds Deadpoolja maga is a Marvel-univerzum szerves része).


A családi világmegmentésbe persze a két Adam mellett betársul Adam tudós apja (őt alakítja Mark Ruffalo) és Adam nője (Zoe Saldana) is, aki szakmáját tekintve szintén tudós, de természetesen a pilótatudásban és harci tapasztalatban is köröket ver képességeivel a lépten-nyomon hencegő főhősre. Így aztán hiába ismerős az időutazást gonosz dolgokra felhasználó alapsztori más sci-fikből, és hiába láttunk már minden második jelenetet valami régi családi kalandfilmben, a végeredmény nagyon meggyőző

– garantált a 104 perces felhőtlen szórakozás.

A lehengerlően szórakoztató színészi játék és a szünet nélkül durrogtatott adrenalinbombák ugyanis egyetlen másodpercre sem teszik unalmassá Az Adam-projektet. Sőt, Shawn Levy rendező és forgatókönyvíró-csapata mintha egyenesen büszke lenne arra, hogy most ők készítettek egy ugyanolyan blockbustert, mint amilyeneket Steven Spielberg és pályatársai forgattak a '80-as években. Az isten háta mögötti porfészekben élő, folyton kicsúfolt fiú mellé egyszer csak itt is leszáll egy űrhajó, ifjú hősünk pedig olyan horderejű kalandokba keveredik, amelyekben nemcsak a világ sorsa a tét, de az ő addigi unalmas élete is örökre megváltozik (Spielberg cége, az Amblin Entertainment filmjeiről, valamint az ottani sikerrecepteket ügyesen lemásoló mai alkotásokról ebben a cikkünkben írtunk bővebben).

Forrás: Netflix


A Netflix ezzel a produkcióval sokadszorra is bebizonyította, hogy a tévé az új kor filmszínháza, ahol a mozivarázs a nagyszoba padlószőnyegén is száz százalékosan átélhető. Pont úgy, mint amikor anno gyerekként tátott szájjal néztük az E.T.-t, a Vissza a jövőbe-trilógiát vagy Az utolsó csillagharcost a rendszerváltás után hirtelen tucatjával fogható kereskedelmi adók valamelyikén, és a Szombat Esti Nagy Film a Tévében még nem közhelyes újságírói frázis volt, hanem tényleg másfél-két óra önfeledt szórakozást jelentett. Ez ám az igazi időutazás!

Ítélet: 9/10

Kiknek ajánljuk? Mindenkinek, aki szereti Ryan Reynolds akcióvígjátékait, és anno odavolt a '80-as évek családbarát sci-fi blockbustereiért.