Nem voltak kéznél lázadók, civileket lőttek

Az amúgy sem túl dicsőséges afganisztáni háború egyik legsötétebb epizódját mutatja be a Netflix drámája, A gyilkos csapat Nat Wolff és Alexander Skarsgård főszereplésével - az utóbbit más láttuk hasonló szerepkörben.

Az ún. gerilla hadviselés, amit szaknyelven mostanában aszimmetrikus hadviselésnek szokás hívni, legnagyobb rákfenéje, hogy minden a civil lakosságon csattan. A hagyományos hadseregeknek kevés ellenszere van a gyors rajtaütéseket végző, vagy aknákat és más robbanószereket telepítő felkelők/lázadók vagy terroristák ellen – a definíció mindig a szövegkörnyezettől függ -, akik aztán gyorsan beolvadnak az ott élő civilek közé. Akik vagy támogatják őket vagy nem, de nyilván semmiféle választásuk nincsen. Ilyenkor esik meg, hogy

a frusztrált, akcióra vágyó katonák ártatlan helyi lakosokon vezetik le dühüket.

Ezt tették az amerikai katonák Vietnámban, Irakban és Afganisztánban is – és szinte minden esetben az általuk készített fényképek és videók buktatták le őket. Mint az Abu Ghraib börtönből kikerült képek esetében, vagy mint Kandahar tartományban 2009-ben: az utóbbi esetet dolgozza fel a Netflixre most felkerült A gyilkos csapat (2019).

Hősünk, Andrew Briggman közkatona (Nat Wolff) egyszerű amerikai srác, aki mindig is katona akart lenni, merthogy az apja is az volt, de az már a testtartásán is látszik, hogy nem az agyatlan gyilkológép. Az egysége egy kandahári támaszponton unatkozik, piszlicsáré megszállói feladatokat látnak el, mégis veszteségeket szenvednek el, főleg aknáktól és az utak mellé telepített improvizált robbantószerkezetektől (IED). Így veszítik el az őrmesterüket is, és a helyére érkező Deeks törzsőrmester (Alexander Skarsgård) már érkezésekor bejelenti, hogy ő bizony vissza akar vágni. A fiatal újoncokat feltüzeli az Irakot is megjárt veterán,

csakhogy nincs kit megölni: az ellenség mindig köddé válik, maradnak hát a civilek.

 

Dan Krauss a saját, 2013-as keltezésű dokumentumfilmjéből csinált nagyjátékfilmet, vagyis nyilván percről percre tudta, mit tettek az adott egység tagjai. Ehhez képes jókora alkotói szabadsággal élt: azon túl, hogy jogi okokból megváltoztatta a neveket, azt is megváltoztatta, ki milyen szerepet töltött be ebben a történetben, de ez majdnem lényegtelen, mert a legtöbb néző amúgy is fikciónak és egyfajta tanmesének tekinti majd a történteket. Ami lényegében arról szól, hogy nem szabad tűrnünk az igazságtalanságokat, ki kell állnunk ellenük és önmagunkért. A képlet persze nem ilyen egyszerű: Briggman közkatona nem egy szuperhős, a karizmatikus törzsőrmester rá is hat, a világ egyik legrégebbi képlete pedig a következő: ha valami rosszat teszel, és nem akarod, hogy valaki ezt elárulja, kényszerítsd az illetőt arra, hogy ő is bűnrészessé váljon. Ez történik itt is, és ez a film legerősebb pillanata, és nem a hezitáló főhős vagy a hidegen kalkuláló főtörzs, hanem a leendő áldozat tekintete miatt. Ebben a filmben amúgy is az afgánok a legjobbak.

Merthogy kismillió amerikai film és sorozat született ez elmúlt majd’ 20 évben az iraki és afganisztáni megszállásról és harcokról, és csak nagyon kevés tudott bármit is újat és/vagy maradandót mondani a témáról. Nem mellesleg az itt negatív figurát játszó Alexander Skarsgård pont egy olyan sorozat, a Gyilkos megszállás (2008) főszereplője volt, ami kivételesen tudott olyasmit mutatni, amit mások nem, érdemes is újra meg újra elővenni. A gyilkos csapat sajnos nem mond újat, korrekten, de talán kissé sterilen mutatja be az eseményeket, és pont azt hagyja ki, ami a legsokkolóbb volt az egészben, és ami részben az katonák lebukásához vezetett, a lelőtt civilekkel való pózolóst, a „trófeák” begyűjtését. Igaz, az is elég torkon ütő, amikor a fiatal katonák olyan önfeledten ünneplik a bázison egyetlen fegyvertelen afgán lelövését, mintha megnyerték volna a lottó ötöst. Az sem segít, hogy sem a különben szimpatikus, de messze nem ilyen szerepekre való Nat Wolff (Papírvárosok) végig mereven játszik – gondolom a rendező azt akarta, hogy lássuk, mennyire nem odavaló, miközben bajtársasi egyre vérszomjasabbak lesznek -, a most is figyelemreméltó  Alexander Skarsgård pedig egy teljesen kétdimenziós szereppel próbál megküzdeni, nem sok sikerrel.

És abban is van egy jókora gyomros, hogy azóta tudjuk, amit akkor is tudtunk: minden kioltott élet hiábavaló volt, 2021 augusztusának végén az utolsó amerikai katona is elhagyta Afganisztánt. 

Nem győztek, nem értek el semmit.

Értékelés: 6/10