Nézz magyar kultvígjátékokat ingyen a Filmión!

A Filmio erre a hétvégére ingyenesen megtekinthetővé teszi a Csinibaba, a Sose halunk meg és a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmeket.

Egyéves születésnapját ünnepli a Nemzeti Filmintézet saját streaming szolgáltatása, a Filmio. Az évforduló örömére az amúgy fizetős platform most három ingyenes alkotást ad ajándékba a filmek szerelmeseinek: november 26-28. között három magyar vígjáték, Koltai Róbert Sose halunk meg!-je, Tímár Péter Csinibabája, valamint a Herczeg Attila rendezésében elkészített Megdönteni Hajnal Tímeát tekinthető meg fizetés nélkül az oldalon.

 

Sose halunk meg! (1993)

Koltai Róbert legendás kultfilmje a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legsikeresebb filmje volt, főszerepben a feledhetetlen főhőssel, a jellegzetes nadrágtartót és szemüveget hordó, csupaszív, talpraesett vállfaárussal, Gyulával (szintén Koltai Róbert), aki maga volt az élet császára. A „boldog békeévekben”, azaz az 1960-as években csak fölkapta Imi nevű unokaöccsét (Szabados Mihály), vitte a vásárba, a lóversenyekre, megismertette vele a szabadságot, a nőket – azaz magát az életet.

Forrás: Filmio.hu

 

Csinibaba (1997)

1962 augusztusában az egyik reggel olyan, mint a másik. A mozik az Édes életet játsszák Anita Ekberggel, Simon bá, a tömbbizalmi (Gálvölgyi János) pedig ellátja reggelenként hírekkel, tanácsokkal és zenével a háztömb-rádión a rábízott állampolgárokat. A Kommunista Ifjúsági Szövetség vetélkedőt szervez. A nyertes csapat részt vehet a Világifjúsági Találkozón a messzi Helsinkiben. A győztes csapatot persze előre kiválasztották… Az áthangszerelt slágerekből és gegekből építkező zenés szatíra egyszerre parodizálja a Kádár-rendszert és a visszatekintő nosztalgiát.

Forrás: Filmio.hu

 

Megdönteni Hajnal Tímeát (2014)

Dani (Simon Kornél) egy építésziroda alkalmazottja, az esküvőjére készül, tűri a menyasszonya és családja basáskodását, és egy 15 éves érettségi találkozó is vár rá. Itt találkozik Hajnal Tímeával (Osvárt Andrea), egykori osztálytársával, aki aki ma modellként dolgozik, egy híres tévés barátnője, de valójában békésebb életre vágyik. Beszélgetnek, iszogatnak, majd elcsábítják egymást a ruhatárban. A baj az, hogy az esetet levideózza Bögöcs, a tapló pornóproducer (Szabó Simon) és megzsarolja Danit. A felvételért cserébe furcsa dolgot kér: hogy megdönthesse Hajnal Tímeát.

Forrás: Filmio.hu

 

Zúzós riffek a SZESSÖNben! A PORT.hu zenés műsorának legújabb vendége Kiss Jenő, aki testépítő körökben ismert, hiszen 1996-ban ő volt a Mr. Universe világbajnoka. Izomzatát nem a szél hordta össze, de most kiderül, mire megy a brutális erő hat vékony fémhúrral szemben.