Őrült, rendhagyó és gyönyörű film a Netflixen

Apró léptekkel a teljes őrület felé: hőseink átvitt értelemben, de egész konkrétan is apró léptekkel menetelnek végzetük felé, hiszen a Netflix rendhagyó és gyönyörű filmje, az Egy ház, három család stop motion animáció.

Abban a világban, ahol afrikai szavannákat vagy indiai dzsungeleket lehet tökéletesen élethű állatokkal benépesíteni számítógépes programok segítségével, még mindig akadnak olyan szent őrültek, akik old schoolban nyomják. Vagyis stop motion animációban, amely lényege, hogy a mozgatható apró bábokat vagy apró figurákat méretarányosan apró díszletek között mozgatják, minden mozgásfázist lefotózva, és lényegében ezeket a fotókat felfűzve kapunk egy sajátos hangulatú filmet. Nem csillog úgy, mintha a Pixar vagy a Disney csinálta volna, de sokszor felejthetetlen darabok születnek ilyen módon. Mint a Netflixen Egy ház, három család (2022).

Az mindig gyanús, ha az eredeti cím – The House – jóval rövidebb, mint a magyar, és a gyanú ebben az esetben jogos: három különböző házról van szó csak egyetlen családról. Velük is kezdünk, merthogy

a film három, más-más stílusú és történetű részből áll össze.

Az első részben egy jobb napokat látott szegény család valahol a - talán - viktoriánus Angliában kap váratlan ajánlatot: egy titokzatos milliárdos hatalmas házat épít nekik, teljesen ingyen, ám a folyton átalakított ház szó szerint beszippantja magába a szülőket, míg a két kisgyerek megpróbál elmenekülni. A középső részben egy patkány vagy talán egér újít fel egy befektetésként megvett házat, de miközben a potenciális vevőket várja egy háztűznézőre, gyapjúbogarak lepnek el mindent, majd két titokzatos látogató érkezik. A legfurcsább rész a harmadik, amely egy macskák által lakott világban játszódik egy lerobbant hotelben, amelyet kétségbeesetten igyekszik tatarozni a tulajdonos, bár minek, mert az egész tájat egyre emelkedő víz borítja, és amúgy is csak két vendége van, akik ezer éve nem fizettek.

Nem, nem gyerekmesé(k)ről van szó, a három történet mind-mind meglehetősen nyomasztó,

és bár senkinek nem esik benne baja – legalábbis szemünk láttára -, mégis olyan, mintha egy horrorfilmet néznénk. Egy lakberendezési – vagy lakásátalakítási – horrort, mert a folyosókon mindig ott ólálkodik valami, aminek nem szabadna ott lennie, és ha konkrétan nincs is ott semmi, akkor ott van a fenyegető érzés, ami nem olyan, mintha egy sorozatgyilkos bujkálna a sötétben. Olyan,  mintha az egész világ készülne a fejedre szakadni, és te csak elodázni tudod a lassan, de biztosan közeledő katasztrófát, de megakadályozni nem.  A nyomasztó persze nem jó dolog, hívószónak pláne nem használható, így az összesen öt rendező, a belga Emma De Swaef és Marc Roels, a svéd Niki Lindroth Von Bahr és végül az angol Paloma Baeza közös munkája, amelyet a nem kizárólag animációban utazó Enda Walsh (Éhség, 2008) forgatókönyvére fűztek fel, hordoz pozitív végkicsengést is, ha némi kompromisszumként is, de nem ez a lényeg.

Hanem a látvány és a hangulat.

Az előbbi sokaknak ismerős lehet, és nem véletlen, hiszen az Egy ház, három család (2022) figuráit a manchesteri Mackinnon & Saunders páros készítette el, ugyanazok, akik például A fantasztikus Róka úr (2009) vagy A halott menyasszony (2005) csodás bábjait készítették. Az egyszerű, mégis hihetetlenül részletgazdag „szereplők” nem úgy kelnek életre, mint más animációs filmekben, ezeknek van egyfajta álomszerű jelenléte, és ugyanez igaz a mozgásukra is – nyilván már csak a mozg(at)ásuk miatt is. Maga a film sem úgy működik mint egy film, a hangzásvilág is teljesen más,  sokkal inkább olyan, mint egy műalkotás, vagy valami gyönyörű kézműves termék, a lehető legjobb értelemben. Olyasmi, aminek egyes képeit gondolkodás nélkül tenném ki a falra vagy a figuráit a polcra…

Némi extra információ: a szereplők hangját olyan remek színészek kölcsönözték, mint Helena Bonham Carter, Matthew Goode, Miranda Richardson vagy Mia Goth, de a Netflixtől némileg szokatlan módon szinkronizálva és nézhető, sőt, a szinkron ezúttal kifejezetten jól sikerült.

Értékelés: 7/10

 

Döbrösi Laura a SZESSÖN vendégeként elárulta, hogy karmesternek lenni a világ legmenőbb dolga és azt is, mit jelent noisemakernek lenni, de beszélt a női zenészekről is.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu